„A klímaváltozás globális jelenség, ahogy az óceánsavasodás is az: Cuvier szavaival „az egész világra kiterjedő földindulás.”

A könyv külseje teljesen megegyezik a belső tartalommal. A fekete alapszín nagyon jó választásnak bizonyult jelen esetben, míg a motívum kitüremkedő fehérsége némi reménysugárként ad kapaszkodót, legalábbis én így asszociáltam.

Elizabeth Kolbert több éves kutatómunkáját és tapasztalatát sűrítette össze ebben a félig riport, félig ismeretközlő könyvében, ahol a baljós címet is tükrözve, különböző szempontokra felosztva tárja elénk a Paleozoikum (őskor) időszakától egészen napjainkig (a könyv eredetileg 2014-ben jelent meg) a fajok és természeti jelenségek teljes vagy részleges kipusztulását, eltűnését. Ha ez nem lenne elég a rémületre, mindehhez hozzátehetjük, hogy a kötet megjelenése óta eltelt lassan tíz évben sem sokat változtattunk az életmódon, hozzáálláson, bár az tény, hogy sokkalta fontosabbá vált a környezetszennyezés témaköre a nagyvilág tekintetében; kár, hogy ez a hazai viszonyok között nézve még mindig gyerekcipőben jár.

A hatodik kihalás című ismeretterjesztő könyv magyar nyelven 2016-ben jelent meg az Európa Kiadónak köszönhetően. A kötet első pillantásra sem ígér túl kecsegtető információkat, de ami olvasásunk alatt ér minket, az több, mint nyomasztó. Természetesen ezzel a kijelentésemmel sem a kiadónak, sem a szerzőnek szóló panaszáradatról van szó, mind inkább egy mélyebb és sajnos annál riasztóbb információkötegről, amely alátámasztja az ember súlyosan káros életvitelét a környezetére vonatkozóan.

„Olyan nagy a tudatlanságunk és az elbizakodottságunk, hogy elcsodálkozunk, amikor egy élőlény kipusztulásáról hallunk, és mivel az okát nem látjuk, ezért katasztrófákról beszélünk, amelyek kipusztítják a világot”

A kötet 13 fejezetre bontva, tematikusan és részletesen magyarázva hívja fel a figyelmet, adott élőlények és csoportok életére gyakorolt környezeti hatásokra, valamint a biológiai jellemzőket figyelembe véve egy jövőképet is felvázolni kíván, bár nem minden esetben van már ennek jelentősége.

„Minden lelőtt madár szülő […]. Orvtámadásainkkal a legszentebb ösztönével élünk vissza, és amikor elvesszük a szülő életét, magatehetetlen utódaikat a legszörnyűbb halálra ítéljük, az éhhalálra. Ha ez nem kegyetlenség, akkor mi az?”

Őszintén szólva a mű feléig nagyon komor hangulatban voltam és sokszor félre kellett, hogy tegyem a könyvet, mert úgy éreztem, hogy magyarázatra szorul egy-egy adott faj ismerete vagy soknak véltem a leírtakat. Számos videót és weboldalt végig böngésztem, miközben haladtam előre az olvasással, de egy idő után úgy éreztem, hogy jobban érdekelnek a külső paneleken felfedezett információk, mint amit a kötet taglal. Ezzel egyidőben a saját tanulmányaimra is visszagondoltam és némiképpen értetlenül álltam azon gondolatok felett, amelyek előtörtek benne. Hogy példával is szolgáljak; tulajdonképpen az ember már tudattalanul a nagy emlősök időszakában is pusztítást hagyott maga után, amely egész állatfajok tömeges kihalásához vezetett. Gondolok itt mindjárt a mamutokra, de a felsorolás lehetne még hosszasan folytatni.

Ennek tudatában felmerült bennem a kérdés, hogy az életjelenlétünk nem ér-e fel egy járvánnyal, amely megállíthatatlanul szedi áldozatait? Persze ez a kérdés sok szempontból is vizsgálható és felettébb elszomorító hatással bíró.

„Katasztrófák igenis léteznek.”

A kiadvány erőssége a sokoldalúság, amely nemcsak a történelmi és biológiai tekintetben vizsgálja az adott tematikát, hanem saját élményből merítkezve is bemutatja, hogy az alkotó mindent megtett azért, hogy hiteles lehessen a könyvben leírtak vonatkozásában is.

Ám sajnos egy valamire nem gondolt, ezt pedig a megoldásokra való törekvés és javaslatok részletezése. Kéretlen jóslatokkal tele van a padlás és sokszor nem alátámasztottak azok az elképzelések, amelyekre hivatkoznak a „jövendölők”. Ebben az esetben ettől azonban bizonyosan eltekinthetünk, hiszen alapos kutatómunkára lelhetünk, mégis nagyon hiányoltam a remény ébresztését és a gyakorlatias tanácsokat.

„[…] a kezdet rendre homályba vész.”

Nem kergetek ideológiákat és nagyon is tisztában vagyok, hova vezet a mostani életvitelünk ösvénye, de hiszek abban, hogy minden változtatás hozzásegíthet egy jobb jövő képéhez, amely elengedhetetlen a megfelelő életszemlélethez.

Szeretném hinni, hogy van lehetőségünk a pusztítások megállítására és tudatosabb életszemlélettel egy folyamat elindítására. Mindent és mindenkit nem lehet megmenteni, de ha egyénileg nézzük, akkor egy lélek is sokat tehet a környezetében, amely akár jó példával szolgálva egy láncolatot is elindíthat. Muszáj példaként élni, még akkor is, ha kevesebb követő lesz, de a reményt nem adhatjuk fel.

Számomra a fent leírtakon kívül a stílus szárazsága is gondot jelentet, ha nem érdekelne ennyire a téma, valószínű sokáig ültem volna a kötet felett. Sötét és komor a hangulat és ez így van rendjén, de a szöveg stílusát a szerző határozza meg, és azon még lett volna mit javítani.

Ettől függetlenül érdemes kézbe venni és elgondolkodni az olvasottakon, így mindenkinek ajánlom, hogy ha módja van rá, akkor töltsön el kis időt ezzel a kötettel és merüljön el a tematikában.

„A jelen a múlt kulcsa.”

Amennyiben úgy döntesz, hogy szívesen elolvasnád a könyvet, akkor keress fel egy hozzád közel lévő könyvtárat, mert sajnos nagyon ritkán kapható ez a példány jelenleg. Remélem, hogy hamarosan ismét a boltok polcairól vehetjük le, hiszen megérné az utónyomást.

Írta: NiKy