„Mi a fontosabb?
Amit el tudsz érni, vagy
Amit nyújthatnál?”

 

Ez egy kis terjedelmű könyv. Egy macska van a borítóján. Tetszik? Igen a cica nekem is nagyon aranyosnak tűnik, de én a kötetre céloztam. Nem válaszolsz, elmerengsz, pedig egy egyszerű kérdést tettem fel. Nos, amíg töprengsz, addig megosztom veled, amit én gondolok róla és aztán ismét felteszem ezt a kérdést. Figyelj jól mostan!

Mostanában egyre jobban vágyom arra, hogy eltűnődjek létezésemről és mulandóságomról, hiszen már megéltem negyven esztendőt ebben a világban és úgy érzem, hogy valami más lett bennem. Eddig sem a gondtalan életek mezején jártam, bár való igaz, hogy sok nőtársamhoz képest látszatra kevesebbet cipelek vállaimon. Persze nekem is van egy zsákom, ami talán kissé már ütött-kopott, de még jól bírja magát és a benne elrejtett apró és olykor nagyobb fájdalmakat is. Sok olyan titkom van, amit belepottyantottam anno, de már lassan számomra is rejtélyé válik, hogy miért került bele.

„Legdrágább kincsem
Ez a pillanat. Jelen
Vagyok-e benne?”

Persze, most felmerülhet a kérdés benned, hogy miért mesélem ezt el neked vagy bárkinek, aki ezeket a sorokat olvassa. Nos, erre nagyon egyszerű a feleletem, eljött az én időm és végre igazán önvizsgálatot tehetek. Erre nem szántam soha elég percet, órát, napot vagy hetet, mindig csak mentem előre, hogy utam éppen hova vezetett már, lényegtelen. És bár ezt csendben is megtehetném, én mégis „hangot” adok neki, mert a mostani kötet olvasásával döntöttem úgy, hogy belevágok ebbe.

„Belső utazást
Irodák nem kínálnak
Magad indulsz el”

Ennek a könyvnek az írója nagyon ravasz volt, úgy gondolom, mert szándékosan hagyott ilyen pimasz, mégis gyönyörű, fájdalmas sorokat eme tiszta lapokon. Ráadásul az elrendezés sem a hagyományos formában történt, nyakatekert, dőlt sorokkal szemtelenkedett, hogy aki olvasni kívánja, küzdjön meg minden egyes szóért és tulajdonképpen még én fizettem nyakam tekergetésével a lelki fájdalmaimért. Hát ki hallott már ilyet?

„Határátlépő:
Eddig kapaszkodó volt
De most már korlát”

De visszatérve az alkotóhoz, már volt szerencsém pár alkalommal személyesen is találkozni vele. Mindig megállapítást nyert bennem, hogy olyan ismerősen ismeretlen, mintha már régről, valahonnan emlékeztem volna vonásaira vagy csupán vágytam erre az emlékképre… nem tudom igazolni, de megcáfolni sem.

„Amit az elme
Képes felfogni, csak azt
Láthatja a szem”

Nem is fontos, hogy valós-e eme gondolatmenetem, mert a versei olvasása közben már tudtam, hogy gyógyírként érkezett el hozzám ő. Persze, nem adta ingyen szolgálatait, hiszen könnycseppekkel fizettem meg a jussát, nem is eggyel, többel.

„Élet-paradox:
Elköteleződésben
Ébred szabadság”

De most először önkéntelenül is neki adtam egy féltett kincsemet, pedig nem volt szándékomban megszabadulni tőle, mégis szinte egyik pillanatról a másikra az övé lett…

„Mély-ősbizalom:
Lelkem kezedbe tettem!
Tudod-e: nem lom!”

Sokszor úgy éreztem a versek olvasása közben, mintha kérdéseimre adna választ, néhol talán megkerülve a lényeget vagy homályosabb meglátásokkal illegette magát előttem, de mindig éreztem a jószándékot és a csintalanságot is egyetemben.

„Szíved palota
De te a fejedben élsz
Miért laksz ólban?”

A legképtelenebb emlékek törtek felszínre bennem, még most sem értem, hogy miért ezeket dobta felszínre az elmém, de a sorok ide is beilleszkedtek, szinte gúnyolódva velem, hogy mit hisztizek.

„Mindig emlékezz:
Százezrek szerelmének
Eredménye vagy”

Tulajdonképpen valószínűleg most már sejted, hogy miért hagytam időt számodra, elvégre eme kötet olvasásához kell a nyitott lélek és a nyugalom sem árt éppen. Persze lehet, hogy most éppen döbbenten konstatálod, hogy cseppet megbabonázni kívánlak vagy éppen rávenni, hogy vedd meg ezt a könyvet. De szó sincs erről, sőt határozottan megtiltom, hogy ebben a pillanatban tedd meg, elég lesz majd egy óra múlva is, amikor én már mást próbálok megbűvölni eme sorokkal.

„Mi a fontosabb?
Amit el tudsz érni, vagy
Amit nyújthatnál?”

Kotász Rita – Elméletlenkedések című verseskötete egy egyedi utazásra invitál mindenkit, aki kicsit szeretne elmerengeni a mostani világunk káoszában. Egy lakatlan szigetre csábít, amely lakottá válik abban a pillanatban, amikor elkezded megismerni önmagadat. Félelmeidet elhajítod, szívedet kitárod és végre igazán rendet teszel abban a zűrzavarban, amit a világ mocska beszennyezett, pedig valószínűleg észre sem vetted. Nem igaz?

„Minden vitában
Saját árnyékunk az, mi
Ingerel minket”

Elfáradtam, ezt bevallom őszintén, de jóleső fáradtságot érzek, amely elégedettséggel párosul és ez igen ritka. Megdolgoztam ezért az eredményért, persze koránt sincs vége, még hosszú út áll előttem, elvégre az önismeret egy egész életre szóló utazás, amelynek vége az elmúlás virágjának sziromra lobbanása lelkemben. De addig is olvasok, merengek, elhagyom, mi nem kell, hogy az újnak helyet teremtsek. Te pedig válaszolj, kérlek nekem: Hogy tetszik eme könyvecske?

„Nem az vagyok, mi
Velem történt, hanem az
Amivé válok”

Megértem, hogy elolvasnád a könyvet, ehhez annyit kell tenned, hogy a Dr. Kotász Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy