„[…] semmi sem kapcsol össze jobban két embert, mint a halál.”

Hogyan is tudnám megfelelően kifejezni mindazon érzéseimet és gondolataimat, amelyet a mostani olvasmányom hagyott bennem! Talán kezdeném azzal a ténnyel, hogy most bizonyosodott be, mennyit is változott az elmúlt években ízlésem. Régebben biztos, hogy kedvencként öleltem volna magamhoz eme kötetet és alig vártam volna, hogy a következő kiadványt is kezembe vehessem, elvégre Az éjszaka hercege című sorozat első regényét olvastam. Jeaniene Frost írónő másik sorozatának szintén első regényéhez (Félúton a sírhoz) már volt szerencsém, de sajnos túl sokat vártam attól a könyvtől is és igen keveset kaptam. Ez kedvemet szegte és nem folytattam azt a sorozatát, pedig a további történetei is itt lapulnak valamely polcomon. Ezek után sejteni lehet, hogy cseppet félve nyúltam ehhez az alkotáshoz, de Kinga barátnőm annyira lelkesen „kérlelte”, hogy adjak esélyt neki, hogy végül beadtam a derekamat. Így utólag konstatálom, hogy a barátnőm lelkesedés nagyrészt valószínű egy Vlad nevet viselő, több mint 600 éves vámpír testéhez – akarom írni lélekeszenciájához fűzhető. Az uraság egyébként egy beképzelt tuskó, ráadásul arroganciájával már csak legnevesebb, megint miket írok, legértékesebb testrésze mérete verseng. Biztos vagyok benne, hogy ha az életben találkoznának, már nem feltétlen lenne ekkora a lelkesedés, de ki tudja…

Miután kiörömködtem magam, kicsit komolyabban is mesélnék erről az olvasási élményemről. Az Első lobbanás, mint már fentebb említettem, egy sorozat bevezető kötete, amely 2017-ben a Könyvmolyképző Kiadónak köszönhetően került sok magyar rajongó polcára. Kis kitekintésként még én magam is hálás vagyok a kiadónak, hogy elhalt vagy éppen külföldön nagyon keresett fantasy regényeket jelentet meg berkein belül biztosítva azon olvasóknak is a rajongási lehetőséget, akik nem beszélnek, olvasnak semmilyen más nyelven. Ez nem a reklám helye, de ezt én magam is elismerem és örülök neki, elvégre anno számomra is hatalmas újdonságként hatottak azon szerzők és kiadványaik – hogy csak kettőt említsek; Sarah J.Maas vagy Cassandra Clare írónők regényei), hogy szinte faltam a már megjelent könyveiket, sőt, később azokra is áttértem, amelyek még nem voltak itthon kaphatóak. Persze ehhez a két szerzőhöz hűséges vagyok a mai napig is, de az „újaknak” már nehezebb dolguk van velem.

Történetünk tulajdonképpen egy paranormális romantikus regény, ahol a vámpírok köztünk járnak – de hála égnek, nem csillognak. Leila egy baleset túlélőjeként évek óta „szenved” különleges képességétől, amely átokként jelent meg életében. Ugyanis senkit sem tud megérinteni, abból kifolyólag, hogy mindenkinek fájdalmat okoz vele. A testében feszülő elektromosság sok bajt hozott fejére, ám ezzel az adottsággal még pár másik is társult, többek között az érintés utáni múltba és néhol jövőbe való látás. Ezért nem is csoda, hogy egy cirkusszal vándorol és éli a mindennapokat, egyetlen társa és barátja társaságában, aki szinte apai szeretettel törődik vele.

Vlad egy több száz éves vámpír nagyúr, akinek magabiztossága bárkit térdre kényszerítene akaratlanul is. A háza népét mindennel szembe előrébb helyezi, és több vér tapad kezeihez, mint ahány kortyot valószínű lenyelt a hosszú élete folyamán.

Ennek a két személynek végül közös utat szánt az ég, hiszen egy nem várt esemény árnyékaként kitudódik Leila titka és halálosabb veszélybe kerül, mint azt először gondolta.

A két erős akaratú főszereplő sokszor összecsattan egymással a regény végéig, ám hogy éppen az ész vagy a nyelv játékát űzik… nos, ennek felfedezését meghagyom minden olvasónak.

De ennek a történetnek természetesen nem csak a két szereplő násztánca jutott, hanem egy ősi gonosz furmányos vadászata is. Hogy ki a célpont? Nos, ebben nem lehetünk teljesen biztosak, de ettől is olyan érdekes ez a történet.

„– Mindannyian többek vagyunk, mint a bűneink összessége”

Nem tagadom, meglepődtem, hogy mennyire lekötött a sztori néhol, de azért akadtak jelenetek, ahol bőven untam magam. Ráadásul meglepetésként hatott rám, hogy nem az erotikus jelenetek hozták felszínre bennem ezt az érzést. Mindinkább a főhősnőnk agyatlan, néhol teljesen banális reakciói, illetve cselekedetei. Persze az egó itt is közbeszól és talán néhol az erőfitogtatás is felcsapja fejét, de összeségében inkább belefásultan vettem tudomásul, hogy ismét belekerül a slamasztikába, majd mily meglepődve tapasztalhatom, hogy újra meg kell menteni.

„– Néha a család nem hoz békét az embernek.”

Ellenben a történetben van egy szereplő, aki nagyon is felkeltette az érdeklődésemet, sőt mit több, remélem, hogy hozza tőle elvártakat a további részekben. Hogy kiről van szó? Ugye nem gondoltad, hogy elárulom…

Összességében egy olvasásnak megfelelt, úgy érzem, hogy nem volt rossz és természetesen fogom folytatni a sorozatot is, – már csak a barátnőm kényszerítése, elnézést, közös olvasási igénye okán is, de addig visszatérek más műfajokhoz és remélem, hogy főhősnőnk kicsit jobban összeszedi magát a továbbiakban.

Ha ajánlanom kellene, akkor nyilván minden vámpír erotikus regény fannak tenném, mert abban nem volt hiány és alapvetően elismerem, hogy szórakoztató volt a maga nemében. Aki viszont olyan válogatós, mint jómagam is volnék, annak is megfelel egy olvasásra és elvétve akár még jól is szórakozik majd rajta.

Ezt az idézetet viszont igaznak gondolom: „Attól, mert valaki más, még nem lesz kevesebb (…)”

Amennyiben úgy döntesz, hogy egy próbát megér, akkor nem kell mást tenned, mint a Könyvmolyképző Kiadó weboldalára ellátogatni.

Írta: NiKy