„Miért hullatnak ennyi könnyet az istenek a világra? Az én boldogtalanságomat siratják? Ez az égi zuhatag miért nem mossa el szenvedéseinket és tisztátlanságunkat?”

Sejtettem, hogy nem egy könnyed hangvételű és tematikájú könyvet veszek kézbe, de még most is hullanak a könnyeim és zaklatott vagyok. Már nagyon régóta vágytam ennek a regénynek az olvasásra, de féltem tőle, hiszen Japán és Kína háborús időszakában ugyan milyen szerelem szövődhet két ellenséges nép gyermekei között? Nos, megtudtam a végére.

Shan Sha – A gójátékos című regénye 2007-ben jelent meg az Ulpius-ház Kiadónál. A kötet hiteles történelmi háttérrel építi fel keretét, ahol a halál a mindennapok része, ám a holtak vérétől ragacsos kövezetek között is sarjadhat virág, melynek neve Pusztulás Hajnala. Ezt az életet az elhullajtott könnyek öntözik és a meg nem élt ölelések vágya melegíti. Hogy életben marad-e? Ezt mindenki eldönti maga, ám ez a bizonyítéka annak, hogy bárhol lehet reményt és melegséget találni, még akkor is, ha halovány fénynyalábként úszik el tekintetünk előtt.

„A szél a madarakkal megrakott ágak vidám kottavonalait simogatja.”

Egy város, amely a japán megszállás idején csendben forrong, két nyugtalan lélek járja az utcákat lopakodva, az árnyak takarásában. Nappal mindenki éli a hétköznapi életét, de amint leszáll az éj, előtérbe kerülnek az elfojtott vágyak, a ki nem mondott szavak és a meg nem élt pillanatok.

Egy katonára vajon milyen jövő vár, ha a császárért mocskolta be mások vérétől kezét. Minden nap adomány, amelyet a röpke gyönyörök és halálsikolyok mezsgyéjén egyensúlyozva tölt el. A szerelem egy olyan adomány, amely nem jár mindenkinek, ám a szívnek nem lehet parancsolni hiába szolgálná hűen a vágyó lelket.

„A fosztogatás után a falu olyan gyászosan fest, mint egy kripta. A szél üvöltése elkeveredik az okker lángú, fekete füstű máglyák előtt meredten álló parasztok jajveszékelésével.”

Egy jó házból való leánynak a tisztaság a legnagyobb erénye, amelyet megőriznie kell házasságáig, hogy feláldozza férje oltárán. De nem mindenki tudja elfogadni eme aranykalitka rácsait, mert vannak lelkek, akik nem arra születnek, hogy az ajtók mögül szemléljék az elsuhanó életet.

„A felnőttek mindig elvárják a ceremóniát.”

Az Ezer Szél nevű városka főterén találkozik eme két lélek, hogy egy végtelen játszmába kezdjen. A tét a feltétel nélküli győzelem, mindezt a Gó, a szerelem és sors játékával megélve. Hogy ki győzhet? Senki sem tudja, de egy-egy futó pillantás, egy-egy sóhaj vagy érintés színesíti meg a küzdelmet.

„Értelmes ember sohasem vesztegeti hiába az idejét.”

Nagyon nehéz bármit is írnom a történetről, mert annyira mélyen berántott az első pillanattól fogva. Rövid, váltakozó fejezettekkel haladunk előre, ám sokáig nem értjük, hogy ez a két idegen, hogyan is fog találkozni, míg nem elérünk ehhez a részhez is… Talán naivnak fogok tűnni, de sokáig haragudtam a leányra fékezhetetlensége miatt és azért a sok eltékozolt lehetőségért. Néhol talán meg is ráztam volna, hiszen a hamis gyöngyök csillogásától eszét vesztve rohant a semmi felé, míg végül az igazgyöngyöt szeme elöl tévesztette. De a történet itt nem állt meg, száguldottunk egy veszélyekkel teli cél irányába, ahol a végállomás maga a halál ölelő karja lett és ezt elfogadni nem vagyok még mindig képes.

„Az erős lelkekben él a részvét.”

Annyi szörnyűségről olvastam, emberek csontjain tapostam, a széllel szálló sikolyok hangjára aludtam el, de mégis másra sem tudtam gondolni, mint egy törékeny női arcra…

Nagyon szurkoltam a két fiatalnak, de sejtettem, hogy van olyan szerelem, amelynek a vége fájdalmasan érint meg. A végéről nem sokat szeretnék írni, csupán annyit, hogy keserédes boldogságot éreztem, hiszen itt értek össze a szálak és értettem meg végül, miért szenvedtünk oly sokat ezidáig.

Azt hiszem, elmondhatom erről a regényről, hogy fájdalmasan gyönyörű és minden sorával, eseményével vérben füröszti szívemet. Olvastatja magát és bizonyos szinten nem ereszt. Biztos vagyok benne, hogy még sokáig velem lesz mind a két lélek.

Ajánlani jószívvel igen nehéz, de nem azért mert rossz lenne, sőt. Ám annyi fájdalom és tragédia követi egymást, hogy erre igazán felkészülni nem lehet. Olvassátok el, ha van rá lehetőségetek, de egy csomag papírzsebkendőt készítsetek magamtok mellé.

„Vajon meghalni is olyan könnyű, mint megdöbbenni?”

Amennyiben úgy érzed, hogy van benned elég bátorság és elmerülnél ebben a regényben, akkor nem kell mást tenned, mint a Libri weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy