„Jaj, mindenki szétszórt! Jaj, mindenki kapkod!
Száz programot futtat egyszerre a laptop,
Zenét is úgy hallgatsz, videómegosztón,
két-három dal között válogatva folyton.”

 

 

Minden évben nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy országunk meseírói közül válogassak, hiszen tagja vagyok a Merítés-Díj Gyermekzsűrijének is és ezáltal számos érdekes, humoros, vagy rendkívül fontos témakörrel foglalkozó kiadványt olvashatok. Ezek a könyvek 1-10 éves korosztálynak íródnak és bár nem mindegyik érzékenyítő egy adott tematikát figyelembe véve, ám mégis fontos részét képezik a gyermek érzelmi és világszemléleti fejlődésében. Ám vannak bizonyos műfajok, amelyek néha kissé mostoha, kevésbé népszerű időszakokat élnek meg, gondolok itt mindjárt a verses mesékre, ahol az adott szerző rímekbe foglalva meséli el történetét. Egy ilyen példányt vehettem kézbe a Móra Kiadónak köszönhetően, amit ezúton itt is köszönök szépen.

Székely Szabolcs költő, író és műfordító, aki egy igen sokoldalú alkotó. A csiga, aki nem talált haza című verses mesekönyve 2023-ban jelent meg a Móra Kiadó gondozásában.

Ebben a kötetben az illusztrációkat is ki szeretném emelni, mert Horváth Ildi rajzai rendkívül bájossá teszik a könyvet, ráadásul hűen követik a szöveget. Nem gondoltam volna, hogy egy csiga ilyen cukorborsó is tud lenni és miután befejeztem a kiadvány olvasását, a rajzokat ismét végignéztem.

„Dolgozol? Halogatsz. Szorongani kezdesz,
bosszant, hogy előre tudtad már, hogy ez lesz,
sietsz, kapkodsz megint, így se jó, úgy se jó:
vagy multitasking, vagy prokrasztináció.

Én vagyok az élő bizonyíték, tessék,
hogy a halogatás tényleg népbetegség,
te is már bosszankodsz: „Mikor kezdődik el
végre a történet?” Hát, elkezdem. Figyelj.”

Történetünk főhőse Dömper, az utcazenész csiga, akinek nagy álma, hogy eljusson a Singing Birds tehetségkutató show-ba. Ide csak meghívással lehet bekerülni, ám egy napon az a szerencse éri, hogy behívják az előválogatóban. Dömperrel madarat lehet fogatni örömében, ám egy perc vesztenivaló ideje sincsen, hiszen az esemény a nagy platánfa tövében esedékes, ám ahhoz a rét másik oldalára kell eljutnia. Útja során számos kalamajkába keveredik és egy kisebb amnéziával is kénytelen megküzdeni. Vajon eljut álmai eseményére és teljesül régóta dédelgetett álma? És mi köze van mindehhez két ijesztő Sünnek, egy mogorva Postásnak, egy kajlafülű kutyának és számos más erdei állatnak?

„Létezik-e, ami nem jut eszembe?”

Ebben a mesében nem csak a kalandozásé a főszerep, hanem az állati szereplők által megtestesített igazi társadalomkritikáé is. Rólunk szól, tagadhatatlan, csak egy nagyon bájos csigával éljük át mindazt, amiről a szürke hétköznapokban nem veszünk tudomást. Ilyen például mások megítélése is.

„[…] mindenki a tüskék
alapján ítéli meg. De hát a sünlét
már csak ilyen, szúrós, akárcsak a bánat.
Ki is szeretne egy drótkefét barátnak?”

Nagyon érdekes, ahogy a szerző játszik a szavakkal, rímekkel, mert bár néhol döcögősre sikeredtek, mégis adnak egy aláfestő zeneiséget. Szinte a ritmussal dobban az olvasó szíve és izgul, hogy Dömper időben megérkezik-e.

„Őszintén? Áruld el Bence, ez most komoly?
Tényleg énekesi pályán gondolkozol?
Ebbe belefájdult fülemülefülem –
értékeljétek ezt szerintem nélkülem!”

 Őszintén szólva, nagyon magamra ismertem bizonyos versszakokban és bizony nem töltött el boldogsággal, ugyanakkor rendkívül nagy örömöt is okozott később, mert rávilágított, hogy bár nem nekem szól a kötet korosztály tekintetében, mégis sokat tanulhatok belőle. Ha mást nem, akkor azt, hogy jobban odafigyeljek magamra.

„[…] nem ártana talán kicsit lassulnia,
otthon lennie az itt-ben és a most-ban,
az amire vágyunk, gyakran éppen ott van
velünk, ahol vagyunk, nem máshol és máskor.”

Nagyon meghatódtam, amikor a hajléktalanságról olvastam, mert – majd lentebb látni fogjátok – rendkívül bájosan lett megfogalmazva, ám erről a témáról beszélni kell a gyermekekkel, hogy megértsék és helyén kezeljék. Ebből a szempontból tartom főleg érzékenyítőnek ezt a könyvet, hiszen ennél kedvesebben nem is lehetne az olvasó elé tárni a néhol tabunak is számító témát.

„Sehol sem lakni, és mégis, szinte bárhol,
nem is álmodozni hazatalálásról,
állandó lakcímről, egy pontról a térben –
ahol azt mondhatom, végre hazaértem,

hogy az egész világ otthonom is, nem is,
mindenem, amim van – utam bármerre visz –
az egy hátizsákban mindig velem legyen,
hátamon hordozzam az egész életem.”

Összességében egy szórakoztató és nagyon hasznos mesekönyvnek gondolom, ahol olyan fontos társadalmi problémákat érintünk, amelyekről sosem lehet eleget beszélni és pont ezért érzékenyítő hatásával az empátiát kiválóan lehet fejleszteni a gyermekben átala.

Elsősorban 6 éves kortól ajánlom a könyvet, ám a szülőknek és tanároknak is érdemes kézbe venniük, akár foglalkozáson felhasználni, hiszen a benne megfogalmazott társadalomi gondok egy bájos, rímekkel ékesített csomaglással remekül befogadhatóak.

És itt hagyom ezt az apróságot, mert igaznak vélem:

„Fogadd el olyannak magad, amilyen vagy,
anélkül, hogy másnak próbálsz megfelelni,
érd el a célod, és legyél boldog. Ennyi!”

Ha szívesen kézbe vennéd a könyvet, nem kell mást tenned, mint a Móra Kiadó weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy