A mesterséges intelligencia kutatókat (és valamilyen szinten a közvéleményt) is régóta foglalkoztató kérdés, hogy szabad-e egy szuperszámítógép kezébe adni a kulcsokat, hogy hozza a legoptimálisabb megoldást az emberiséget fenyegető legsúlyosabb problémákra. Képesek lennénk-e egy olyan értelem megalkotására, amelynek létét nem hatja át a haláltól való egzisztenciális szorongás és nem az emberiségben látja létezesének legfőbb veszélyforrását. Ha igen, lenne-e bármilyen tárgyalási alap vagy érdekszövetség a gépisten és a halandó emberek között? Vállaljuk-e a potenciális kockázatot vagy járjuk tovább az őseink által kitaposott, háborúk tépázta ösvényt és megpróbáljuk egyszerűen jobban csinálni a dolgokat a jövőben?
Philip K. Dick – Vulcanus kalapácsa című regénye az Agave Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg 2022-ben. Szép, ízléses kötet lett, a borító különösen elnyerte tetszésemet a színvilágával és a nyomtatott áramkörökkel kombinált mitológiai elemekkel.
A kissé hosszúra nyúlt idézet alapvetően jól kibontja a színpadi díszleteket: az emberiséget sújtó sokadik kipusztulással fenyegető háború után létrejön az Egységre hallgató nemzetközi szervezet, hogy őrködjön a globális béke és prosperitás felett. Gondoljunk az ENSZ-re, csak tényleges abszolút hatalommal. A rettenetesen bürokratikus szervezet nevével ellentétben folyamatos hatalmi harcoktól és korrupciótól sújtott, ráadásul az általa fenntartott világrendnek komoly kihívója is akad a Gyógyítók személyében. Az Egység igazi hatalmát és sikerét pedig az a szuperszámítógép adja, amibe (vagy akibe?) kérdések ezreit táplálják be minden nap iránymutatásra várva. Akárcsak a címadó római isten, Vulcanus, aki a hegy mélyében a föld alatt kovácsolja az istenek fegyverzetét…
Véleményem szerint a regény rendkívül olvasmányos és jól felépített, a személyes drámákból fokozatosan bontakozik ki előttünk egy monumentális konfliktus. Bár a műfaj kedvelői túl sok újdonsággal nem fognak találkozni a lapokon a cselekmény tekintetében, talán érdemes észben tartani, hogy Dick írása eredetileg 1960-ban jelent meg. Unalomig elcsépelt közhely, de minden írása újra és újra megmutatja, hogy mennyire megelőzte korát. Ennél többet nehéz a történetről elmondani spoilerezés nélkül, hiszen egy alig 170 oldalas könyvről van szó, de a politikai intrikák és filozófiai eszmefuttatások mellett jócskán jut hely az akciónak is, bár a történet lezárása azért hagyott némi kivánnivalót bennem.
Ajánlom a sci-fi szerelmeseinek és talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a Terminator rajongóinak úgy gondolom különösen tetszeni fog, ha észben tartjuk, hogy a ’60-as évek tudományos-fantasztikus formavilága adja a keretet (sugárceruza és hasonlók).
A könyv olvasása után is megerősödött bennem az az érzés, hogy hiba lenne egy létező vagy képzelt felsőbbrendű hatalomtól várni, hogy orvosolja a problémáinkat, mert a “megoldásban” olykor nem lesz majd köszönet.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, az Agave Könyvek Kiadó weboldalán be tudod szerezni a könyvet!
Írta: Süni
0 hozzászólás