KÖNYVELVONÓ

Shan Sa – A gójátékos

Shan Sa – A gójátékos

„Miért hullatnak ennyi könnyet az istenek a világra? Az én boldogtalanságomat siratják? Ez az égi zuhatag miért nem mossa el szenvedéseinket és tisztátlanságunkat?”     Sejtettem, hogy nem egy könnyed hangvételű és tematikájú könyvet veszek kézbe, de még most is hullanak a könnyeim és zaklatott vagyok. Már nagyon régóta vágytam ennek a regénynek az olvasásra, de féltem tőle, hiszen Japán és Kína háborús időszakában ugyan milyen szerelem szövődhet két ellenséges nép gyermekei között? Nos, megtudtam a végére. Shan Sha – A gójátékos című regénye 2007-ben jelent meg az Ulpius-ház Kiadónál. A kötet hiteles történelmi háttérrel építi fel keretét, ahol a halál a mindennapok része, ám a...

bővebben
Wéber Anikó – Busz a ködben

Wéber Anikó – Busz a ködben

„Legegyszerűbb siránkozni, hogy nem tehetünk semmit. Meg várni és reménykedni, hogy majd minden megoldódik magától. Pedig mi is sokat tehetünk!”     Szembe mersz nézni a félelmeiddel? Mitől félsz igazán? Ezekre a kérdésekre igen nehéz választ adni őszintén, hiszen sokszor saját magunknak sem merjük megfogalmazni. Ám ezek a negatív gondolatok és érzések gúzsba kötik az embert és sok lehetőségtől fosztják meg akaratlanul is. Persze kívülállóként könnyű tanácsokat osztogatni, pedig bennem is van félelem, ám ahány lélek, annyira változatos eme paletta és ennek megfelelően a megoldás sem egyforma. A mostani olvasmányom az ifjúságnak íródott, ám kortól függetlenül olvasható, mert nemcsak...

bővebben
Emma ZR – Hurrikán

Emma ZR – Hurrikán

„[…] egy ember annyit ér, amennyit a szava.”   Úgy látszik, hogy az idei évem csupa meglepetéssel fog szolgálni, hiszen immáron ez a második olyan alkalom, amikor kissé félve álltam neki az olvasásnak, ám hála égnek nagyon kellemesen csalódtam. Mint már többen sejtitek, az erotikus műfajba tartozó történeteket többnyire csak abban az esetben „fogyasztom”, ha valamely másik – általam kedvelt – zsánerrel keveredve íródott. Gondolok itt mindjárt az erotikus fantasy kötetekre, amelyeknek megvan az az eshetőségük, hogy sokkal többről fog szólni az adott történet, mint két személy „násztánca”. Persze itt is adódhatnak eshetőségek, amikor pont ennek az ellentétjét tapasztalom, de mégis...

bővebben
Cookie O’Gorman – Nindzsalány

Cookie O’Gorman – Nindzsalány

„Az az igazi élet, amit másokért élünk.”   Az erős női karakterekről szóló könyvekből már Dunát lehetne rekeszteni, ám a hétköznapi hősnőket felvonultató szórakoztató irodalom már kevésbé telitett. Gondolok itt mindjárt a mostani olvasmányom főszereplőjére. Snow egy 17 éves, kissé fiús lány, aki édesanyjával egy harcművészeti akadémiát üzemeltet. Elsőre talán kissé klisésnek fog tűnni a történet alapsztorija, hiszen olvastunk már – nem is egyszer – erős tinédzserekről szóló ifjúsági regényt, ám nagyon mai a történet jelen esetben és rendkívül édes a romantikus szál is benne. Cookie O’Gorman amerikai származású szerző, aki szentül vallja, hogy humor és romantika nélkül kihalna az...

bővebben
Jón Kalman Stefánsson – A halaknak nincs lábuk

Jón Kalman Stefánsson – A halaknak nincs lábuk

„„A világ zene nélkül olyan, mint a Nap fény nélkül, a nevetés vidámság nélkül, a hal víz nélkül: szárnyaszegett madár. Mintha arra lenne kárhoztatva az ember, hogy a Hold árnyékos oldalán vesztegeljen, ahonnan csak a sötétségre és a magányra nyílik kilátás…”     Azt hiszem akaratlanul is sokkos állapotban kerültem, miután befejeztem a mostani olvasmányomat. Tagadhatatlanul és mélységesen le vagyok döbbenve, hiszen elképesztő nehéz és fárasztó utat tettem meg a karakterekkel egyetemben. Tudhattam volna, hogy nem úszom meg „könnyen”, de mivel kevés eddigi tapasztalatot gyűjtöttem, ami a szerző munkásságát illeti – elvégre csak a Hiányod maga a sötétség című regényét vettem eddig...

bővebben
Mark Twain – Ádám és Éva naplója

Mark Twain – Ádám és Éva naplója

„Az a legjobb, ha az ember a dolgokat kísérlettel bizonyítja: akkor megismeri őket; ha azonban a találgatásra, feltételezésre és sejtésekre támaszkodik, soha nem lesz művelt.”     Egy újabb klasszikus történet, amely rövidsége ellenére nagyon felkavart, mégis a lelkemet ezer színben pompáztatta. Sosem tagadtam, hogyan is vélekedek arról, ami a magyar oktatási rendszerben zajlik. Túl fiatalon kell kézbe venni olyan szerzők fajsúlyos könyveit, amelyeket nem érthet – korából és tapasztalatlanságából fakadóan – a gyermek. Egy felnőttnek ellenben ezek a kiadványok sokszor víz a sivatagban, mert szomjazzuk a tudást, a gyötrelem szépségét és mindazt a történelmi kincset, amelyeket ezek...

bővebben
Péri Györgyi – A fáserdei tábor rejtélye

Péri Györgyi – A fáserdei tábor rejtélye

„[…] a bátorság nem az, hogy soha nem fél az ember, hanem hogy legyőzzük a félelmünket.”   Hogy őszinte legyek nagyon vártam már, hogy kézbe vehessem a mostani olvasmányomat. Ezen persze nincs is mit csodálkozni, hiszen eddig akármit olvastam a szerzőtől, az hatalmas kedvenc lett a számomra. Péri Györgyi immáron ötödik könyvét adta át olvasóinak, amely jelen esetben az ifjúságot célozta meg elsődlegesen. Az anno tanárként is dolgozó írónő most tudta igazán kamatoztatni akkori tanítványai által előadott történeteket, valamint saját tapasztalatait is. Ezeket összegyúrva álmodta meg számunkra A Fáserdei tábor rejtélye című könyvét, amely 2023-ban jelent meg a Péri Penna Kiadó...

bővebben

Eve Rigel – Lien

  „A félelem jó barátunk, nem hagyja eltunyulni az elménket, mert befészkeli magát a legrejtetettebb zugokba is, és segít emlékezni. A félelem fájdalmat okoz, rettegést és bizonytalanságot szül, de muszáj jelen lenni ahhoz, hogy mindent érezhessünk. Nélküle elveszítenénk a legfontosabbat… önmagunkat.”         Korunk hazai sci-fi írói igen változatos munkákat tesznek le az érdeklődők elé. Gondolok itt elsősorban a témaválasztásra és a megálmodott történet kidolgozására. Hibátlan könyvet írni nem könnyű és nagyon szubjektív az olvasó részéről is, hiszen ami egyikünknek tetszik, az egy másik szemszögből már nem lesz ugyanolyan. Természetes folyamatról van szó, mégis...

bővebben

Catherine Hokin – Berlin angyalai

  „Mindig van olyan választás, ami igazából nem választás. Sosem lehet mindenkit megmenteni.”           Évek óta keresem és kutatom azon történelem alapú könyveket, amelyek a II. világháborút veszik górcső alá, ellenben nem dokumentum és tényfeltáró stílusban, hanem regény formájában. Több szempontból vizsgálódom, és jó okkal teszem mindezt. Elsődlegesen az emberi pszichológia érdekel elkövető és áldozat tekintetében. Persze ez csak egy olyan indok, amivel alátámasztom vonzódásomat eme sötét korszak iránt. Számos könyvet írtak már a témában és még valószínű, hogy újabb kötetek jelennek meg, hiszen kiaknázatlan forrása és lehetősége van a túlélőknek és családjuknak feleleveníteni a...

bővebben

Gregus Gábor – A gyilkos tündérek városa

  „A tekintet, a lélek tükre még csodával sem módosítható.”       Az első gondolat, amely hirtelen eszembe jutott, hogy mégis miért gondolják a legtöbben azt, hogy a hazai szerzők nem érnek fel a határokon túli, más népek gyermekeként felnővő nagy nevű írókkal. Mert igen, sokszor nem tökéletes, amit olvasunk, ráadásul ahány lélek, annyi üres vásznat kapunk, amelyre az aktuális alkotó felfesti majd könyvének rejtelmeit, de ehhez kell az olvasó fantáziája is és e kettőségből bontakozik ki végül az olvasási élménynek is hívott véleményezés. Jelen pillanatban azt gondolom, hogy nagyon izgalmas egy magyar szerző regényét kézbe venni és igen, én bátran nyújtom üres vásznamat,...

bővebben