KÖNYVELVONÓ

Matt Haig – Evie és az állatok

Matt Haig – Evie és az állatok

„– Nincs is jobb, mint amikor szabad vagy, és az lehetsz, aki tényleg vagy […].”   A természet – és állatvédelem manapság nagy divatját éli. Igen, jól olvastad, egyre jobban menőnek számít, ha valamilyen formában képviseled a környezetvédelmet. Persze kis hazánkban még igen gyerekcipőben jár ez a téma és annak gyakorlása is, de a nagyvilágban már felismerték ennek fontosságát és bizony nem egy olyan ország létezik, ahol már kimondottan megszokott tevékenységnek számít, hogy környezettudatosan élik az emberek hétköznapjaikat. Magyarországon sajnos a közöny és tudatos tudattalanság határozza meg a köz emberének minden napjait, ámbár az is igaz, hogy itt is egyre többen váltanak át pl....

bővebben
K. F. Breene – A rózsák romjai

K. F. Breene – A rózsák romjai

„-Túl sokat olvasol. -Létezik olyan, hogy túl sok olvasás? -Akkor túl sokat ábrándozol. (…) –Hát az lehetséges.”           Évek óta keresem azt az érzéki stílusban íródott könyvet, amely többről szól a puszta testiség megjelenítésénél. Van tartalma, olyan mondanivalója, amely tökéletessé teszi számomra az adott olvasási élményt. Sokszor morgok, sőt mérges is vagyok, hogy az erotika műfaja alá már minden „szemetet” besöpörnek, hiszen, aki némi túlfűtöttségre vágyik, annak eme kifejezés –még ha tagadja is a világ előtt – elfogadhatóvá válik. Önnyugtatás csupán, ezt mindenki jól tudja, ellenben sokfelé visz ez a kissé túlfűtött, de annál sikamlósabb út, elvégre a...

bővebben
Terry Brooks – Shannara első királya

Terry Brooks – Shannara első királya

„A dolgok nem mindig aszerint történnek, ahogy várjuk.”         Biztosan ismeritek azt az érzést, amikor egy bizonyos hiányérzet kezd kialakulni lelketek mélyén! Először nem tudjátok azonosítani, csak sejtitek, hogy valami nem jó, de hiába keresitek ennek forrását, nem leltek rá. Majd egyik pillanatról a másikra megvilágosodtok, mert egy olyan helyzetbe kerültök – akár akaratlanul is -, amely elhozza számotokra a teljes felismerést. Számomra ilyen katarzissal megélt élmény volt kézbe venni mostani olvasmányomat. Ennek fő oka, hogy hosszú hónapok óta alig jutottam hozzá az általam oly nagyon szeretett fantasy tematikában íródott alkotásokhoz, hiszen javarészt ifjúsági,...

bővebben
Benjamin Read – Laura Trinder – Éjféli óra

Benjamin Read – Laura Trinder – Éjféli óra

“– Idd meg, csúnya megrázkódtatás ért. A Miss Rhowse meghitt és kellemes kis irodájában ülő Emily hosszasan belekortyolt a kapott teába, és kivett egy szem kekszet a dobozból. Hátradőlt a kényelmes, kárpítozott karosszékben a kicsiny cserépkályha mellett. - Köszi. Elég szörnyű volt. - Á, ugyan, jó a szíve. – Miss Rhowse az asztala sarkán ült, kezében csészével és csészealjjal. - Tényleg? – húzta össze Emily a szemét. - Ó, igen, egy befőttesüvegben tartja az asztalán.”  A Benjamin Read és Laura Trinder szerzőpáros által jegyzett Éjféli Óra a Ventus Libro kiadó gondozásában jelent meg 2019-ben. A stílusos borító és a könyv általános értelemben vett igényes prezentálása határozottan pozitív...

bővebben
B. Habarics Kitty – A rettenetes rumlipók

B. Habarics Kitty – A rettenetes rumlipók

„Szívem teljen szeretettel, így induljon el a reggel! Gyere, öleljük meg egymást, s feltöltődik szívünk, meglásd!” Kimondottan szeretem az olyan meséket, ahol a főszerepet valamely állatka nyeri el magának. Így esett a választásom pár hónapja erre a kis kötetre, hiszen egy nyuszi családot ismerhetünk meg. Habarics Kittyszerző immáron második kötetét vehettem kézbe, hiszen még valamikor2021 tavaszán olvastam Az évszakok című mesekönyvét, amit rögtön a szívembe is zártam. Az írónő egy sajátos felhanggal szólítja meg kis olvasóit, ezért a mesék mindenkinek remek szórakozást ígérnek az első oldalaktól. Ha az írónő munkásságára vagy kíváncsi, akkor javaslom, hogy tekintsd meg honlapját vagy...

bővebben
Jill Murphy – Botcsinálta boszi

Jill Murphy – Botcsinálta boszi

  „(…) néha jó lenne, ha kicsit gondolkodnál, mielőtt cselekszel.”       A mesék világa sokunk számára olyan, mint másnak a cukor a kávéhoz, megédesíti a szürke hétköznapokat és soha nem elég belőle. Sokszor úgy érezhetjük, hogy rohan az idő, telnek a napok, hónapok, évek, de lelkünk nem tud olyan gyorsan változni, mint ahogy életünk lapjai telítődnek eseményekkel, emberekkel, érzésekkel, megélt vagy éppen elfeledni vélt álmokkal. Ezek a lapok egyre súlyosabbá válnak, míg úgy érezzük, hogy már nagy szükségünk van egy kis pihenésre, a monotonitásból való kiszakadásra. A kortalan lelkű felnőttek – ahogy én hívom magamat is –, olyan személyek, akiket nem érdekel éveik...

bővebben
Kemendy Júlia Csenge – A Bertibátorító Hadművelet

Kemendy Júlia Csenge – A Bertibátorító Hadművelet

  „– Az, aki soha nem félt semmitől, nem is tudja, mi az igazi bátorság […]”         A gyermeki lélek határtalansága a legkülönlegesebb adomány, amit születésünkkor megkapunk. Rácsodálkozunk a környezetünkre, a minket körülvevő személyekre, és ahogy tágul a kis világunk, úgy szűkül be ez a végtelenség érzése is. A hagyományból megőrzött „zsákosember” és ehhez hasonló butaságok, melyekkel a felmenők rémisztgetik gyermekeiket – csak, hogy éppen megtegyenek, vagy ne tegyenek valamit – csupán arra jó, hogy egy bizonyos alá – fölé rendeltséget kialakítson a gyermek-felnőtt kapcsolatban és meggyengítsék a bátorság legalsó lépcsőjét. Félre ne értsen senki, hiszen fontosak...

bővebben

On Sai – A gyógyítók

  „A világ úgy működik, ahogy működtetjük. Nem egy kőomlás, ami maga alá temet, hanem egy út, amit te is, én is építünk.”     Előre is elnézést kérek a következő, kissé túlfűtött, rajongói hisztimtől, de képtelen vagyok magamban tartani. Javaslom, akit zavar egy bekezdéssel haladjon tovább! Köszönöm! OMG! Cseppet-sokkos állapotban vagyok, ráadásul ismételten függővéget kaptam. Mégis, hogy lehet így befejezni egy történetet? Arról már nem is beszélve, hogy közel húsz alkalommal olvastam az első két részét a Vágymágusok sorozatnak, és kisebb olvasási válságon estem át minden ilyen élmény után. Most mégis mit olvassak, ami felemel és nem hagy ebben a kétségbeesésekkel teli...

bővebben

Yuval Noah Harari – Így hódítottuk meg a Földet

  “Most már ismered őseink történetét. Tudod, miért riadsz fel időnként éjszaka, és félsz attól, hogy szörny van az ágyad alatt. Hogy miért olyan jó a tábortűznél ülni és a lobogó lángokat nézni. És miért szeretnél néha egy egész csokitortát befalni, pedig az nagyon nem tesz jót. Tudod, hogy akár egyetlen csontocskából azonosítani lehet egy emberfajt. Tudod, hogy vannak szigetek, amelyeken valaha törpék laktak. Tudod, hogy a kőkorszakban a legtöbb eszköz nem is kőből készült, a legtöbb ember pedig nem volt barlanglakó. Tudod, hogy néha tinédzserek és kislányok is tehetnek fontos tudományos felfedezéseket.  És tudod, hogy egy jó történettel, amiben elég ember hisz, a világot is meg...

bővebben

Robert B Bednar – Álmodj és én létezem

 „Egy nemzet nyelvében meg van írva annak a múltja, jelene és a jövője…”       Évek óta küzdök egy „rossz” szokásommal, miszerint ne azzal foglalkozzak, hogy vajon magánemberként milyen lehet az aktuális olvasmányom szerzője, hanem csak és kizárólag a könyvet értékeljem adott szempontok szerint. Hosszú ideig sikerült csak az adott kötetre koncentrálnom, de a mostani esetben előbb „ismertem” meg az alkotót bizonyos formában, mint hogy kézbe vettem volna könyvét. Ezért automatikusan is hatalmas elvárásaim lettek az kiadvánnyal kapcsolatban, amely sok nehézséget okozott végül olvasásom folyamán. Mivel az őszinte véleményezés híve vagyok, ezért erről – is – írok később bővebben....

bővebben