Narine Abgarjan – A szín hallgatása

„Minden, ami a lelkemben van – talizmán.” Tudtad, hogy a legszebb emlékeink és a legfájdalmasabb pillanataink összessége mi magunk vagyunk a jelenünkben? Sejtetted valaha, hogy jövőnk szeretteink könnyeiből és véréből összegyúrt kegy csupán? Azért, hogy mi békével a lelkünkben, hittel a szívünkben és reménnyel a felkelő Nap oltárán minden egyes nap élvezhessük annak melegét, a múlt sötétebb időszakából való kikecmergés, a túlélésért folytatott mindennapi küzdelem az áldozat érted, értem, minden gyermekért. Persze számunkra a saját korszakunk problémái és bajai a legfontosabbak, de sosem szabad elfelejteni, hogy honnan jöttünk és milyen sebeket hordoznak felmenőink. Elvégre nem...

bővebben

Léhmann Ágnes – Bőrdzsekis Beethoven

„(…) 8 és 35 év között változtak az időtartamok. Évek… Ha minden, ennyi időre börtönbe dugott bűnöző kártyát dobálni, életet menteni vagy zongorázni tanulna, már máshol tartana a világ (…).” Érdekes, hogy mennyire sokan használják fel kreatív oldalukat, amikor valami különlegessel szeretnének megmutatkozni az irodalmi berkeken belül. Gondolok itt mindjárt a mostani könyvre, amely a zene, a rajz, valamint az írás hármasát kívánta egybe forrasztani. Hogy milyen módon sikerült, erről mindjárt részletesebben is írok. Léhmann Ágnes alkotó a fent említett művészeti stílusokat és ágakat formálta egy kötetbe, amely 5 nagy fejezetre osztva, ezeken belül pedig 25 rövid történetre bontva adja...

bővebben

Manger Adrienn – A magány a garzonban lakik

„[…] a világ folyamatosan változik, a legtöbb részére nincs ráhatásunk. Az egyetlen dolog, amibe érdemes invesztálnunk, az a család.” Hétköznapi életünkben a napi rutinon kívül nem sok mindenre emlékszünk. A legtöbben szinte átrohanjuk a nappalokat, néha ugyan elmegyünk szórakozni esténként, de a mentális egészségünkre vajmi kevés időt fordítunk. A XXI. századi életfilozófia trendekbe állítja a fontossági sorrendet, tehát ha introvertált vagy, akkor csak a kötelező körökön veszel részt, hisz meg kell élni valamiből, de csak a képernyőn keresztül bámulod a sok ismerős és idegen képeit. Ha az extrovertáltak színes táborához tartozol, akkor pedig a sokaság pörgése és követelményei...

bővebben

Torma István – Remittenda

„Senki nem tehet értünk annyit, mint mi saját magunk!” Sokszor hangoztatom, hogy borítómániás vagyok, tehát azon könyv szeretők közé tartozom, akik még el tudnak csábulni egy szép vagy kifejező borítókép láttán, ám ez fordítva is igaz rám, sajnos képes vagyok kedvtelenül tologatni egy – egy kiadványt, mert nem vonz sem fülszövegileg, sem külsőleg. Ebbe a hibába estem a mostani kötet tekintetében is, pedig kimondottan érdekelt anno, amikor ráesett a választásom. Torma István nem egy átlagosnak mondható író, hiszen 75 évesen vált elsőkönyves szerzővé. Írásai eleddig folyóiratokban és közösségi oldalakon lettek leközölve, ám első könyve Örökmozgó címmel 2022-ben jelent meg....

bővebben

Jaroslav Hašek – A Balaton partján és más írások

“Lágy, tollas derékaljon kellemes elmélkedni embertársaink nyomorán.” Kétségtelenül gazdag az Osztrák-Magyar Monarchia irodalmi hagyatéka, hiszen egy kutúrális szempontból (is) rendkívül sokszínű államalakulatról van szó. Őszintén bevallom, hogy középiskolában a XX. század első felének klasszikus művei - néhány kivétetellel - nem hagytak mély nyomot bennem, inkább csak kötelességből olvastam el őket. Felnőtt fejjel már teljesen más szemmel értékelem azonban ezeket az írásokat, és legyen szó akármilyen műfajról, sok szerző tudatosan vagy tudattalanul, de megjövendölte a Habsburg Birodalom halálát. “Mások a mennyezeten nézegették a festett őrangyalt. Idővel az őrangyal elhalványult és...

bővebben

Sötétben élsz vagy mégsem? – Interjú Németh Balázs szerzővel

Az elmúlt időszakban kissé elzárkóztam a novelláskötetek olvasásától, de az is igaz, hogy a könyvtáramat szép számban gyarapítják ez idő tájt is. Számomra ezek a rövid történetek mindig feladják a leckét, hogyan is értékeljek egységesen egy adott kiadványt, hiszen nagyon elenyésző azoknak a könyveknek a száma, ahol az első történettől az utolsóig elégedett vagyok az olvasottakkal. Most viszont újult erővel és kedvvel vetettem bele magam az ilyen műfajú könyvek olvasásába, ráadásul úgy éreztem, nagyobb figyelmet kell, hogy fordítsak hazánk olyan szerzői felé, akik több műfajban is alkotnak. Így került kezeimbe nem is olyan régen Németh Balázs – Sötétben élsz című kis novelláskötete, amely...

bővebben

Edgar Allan Poe – A fekete macska

“S épp ebben a szobában állt, a nyugati falnál, egy óriási ében óramű. Ingája tompa, súlyos, a percmutató megtette az utat a számlap körül, és ha az órát kellett jelezni, oly hang tört elő a gépezet érctüdejéből, amely tiszta volt, hangos és mély, és különösen zenei, de olyan meghökkentő hanggal és hangsúllyal, hogy az orkesztra zenészei minden órafordulásnál pár pillanatnyi szünetet kényszerültek tartani produkciójukban, e hangra fülelve; s így a keringőknek is be kellett szüntetni a forgásukat; s az egész vidám társaságon rövid zavar szállt át; s amíg az óra harangja kongott, meg lehetett figyelni, hogy a legvadabb tobzódó is elsápad, s a legvénebbek s legnyugodtabbak homlokukhoz...

bővebben

Németh Balázs – Sötétben élsz

„[…] az emberek nagy erénye a harciasság, a kitartás és a küzdeni tudás.” Néha eltöprengek azon, hogy vajon mitől is jó egy adott történet. Nyilván sok minden befolyásolja azt, hogy a mérleg nyelve melyik irányba fog mutatni, ráadásul – kivéve, ha szakmai könyvekről van szó – szubjektív, hogy ki mit gondol egy adott kötetről. Az olvasó képzelete egy tiszta vászon, amire a festő – ebben az esetben maga az író – felfesti a maga álmát, történetét. Hogy ez tematikailag mit ábrázol? Mindenki mást és mást láthat benne, hiszen nem mindegy, hogy mi lakozik szívünk mélyén és az sem, hogy milyen batyuval járjunk az útunkat. Amikor egy friss, még szinte „zsenge” lábakon...

bővebben

Alexander Weinstein – Az Új Világ gyermekei és más történetek

"Néha, amikor előjön az este, és a fény úgy esik az otthonunkra, hogy arra a másik életünkre emlékeztet, beszélgetünk róluk. Arról, hogy milyen volt az arcuk, a testük súlya a karunkban, hogy a legkisebb hogyan mászott fel mindig a hátamra. Amikor azt látom, hogy Mary egyedül üldögél a nappalinkban, miután a nap már lement, csak az alkonyat vöröse rajzolja körbe a fákat, tudom, hogy rájuk gondol. Olyankor odasétálok, átkarolom, vagy letérdelek mellé, az ölébe hajtom a fejemet, és úgy maradunk, egymás fájdalmát ölelve és azon gondolkozva, hogy tényleg szörnyetegek vagyunk-e. Ők nem voltak valódiak, mondogatjuk, megerősítésre vágyva. Ugye? Nem. Nem voltak. Utána felkelünk, nekilátunk a...

bővebben

Vámos Miklós – Visz a vonat

„Milyen könnyű szeretni azokat, akiket nem ismerünk.” Visz a vonat, zötykölődünk. Néha úgy érezzük, hogy az elsuhanó táj képei, életünk éveivel mosódnak össze. Ebben a homályos, kissé kaotikus képzelgésben emlékek törnek felszínre, amelyekre már alig emlékezünk. Hosszú sorokba állnak össze képek, amelyekről nem mindről tudjuk, hogy a mi életünkből maradtak –e bennünk vagy csupán egy filmkocka vegyült el a képsorainkban. Az út, amelyre ráléptünk anno akaratlanul is végtelennek tetszett, pedig nagyon hamar elérünk a végére. Ki örömmel, tele emlékekkel, míg mások sok sírással, fáradalmakkal, fájdalmakkal. Minden út szakaszokra van felbontva és...

bővebben

« Régebbi bejegyzések