V. E. Schwab – Gallant

„Az otthonunkat magunk választjuk.” Az otthon fogalma általában melegséggel tölti el legtöbbünket, elvégre ott vagyunk biztonságban, szeretteink körében, ahol önmagunk lehetünk. Ám nem mindenkinek adatik meg, hogy élvezhesse eme kiváltságokat, hiszen sok esetben félelemmel, fájdalommal, magánnyal töltődik fel ez a fogalom. De mi van abban az esetben, ha egyáltalán nincs lehetőségünk egy falakkal védett menedéket magunkénak tudni? És legfőképpen akkor, amikor a világ átgázol rajtunk, hiszen olyan szürkék vagyunk, mint a hétköznapok. V. E. Schwab – Gallant című dark fantasy regénye egy olyan leányról szól, akinek nem adatott meg a szeretett család és a biztonságos otthon lehetősége....

bővebben

Ray Nayler – Mamutrezervátum

„- Folyton a terminálomért nyúlok – szólalt meg. – Folyton meg akarom nyitni a Kommodifit, hogy megnézzem a piaci árakat. Mindig elfelejtem, hogy nincs nálam. Függőséget okoznak ezek a dolgok. – A piac? – A terminálok. De igen. Azt hiszem, a piac is. Szvjatoszlav tekintete a látóhatár felé vándorolt. Egész nap a magaslatokat, kurgánokat fürkészte, hátha elmozdultak – elcammogtak a helyükről. – Nézd, ezek nem tigrisek – folytatta Mjuszena, mintha olvasott volna a gondolataiban. – Nem követnek minket a fűben rejtőzve. Ezek nagyok, lassúak, és elég könnyű vadászni rájuk. Prédák, nem ragadozók. Nem véletlenül haltak ki. Az öszvér áthelyezte a testsúlyát, mintha élő lenne. A félköríves...

bővebben

Dennis Lehane – Apró irgalmak

“Ő pedig legszívesebben azt felelné: “Oké, vágjunk bele. Majdnem megragadja az arcát, rátapasztja az ajkát az övére, és összeszorított fogain keresztül mondja: “Csináljuk, de kurvára!” Aztán valahogy mégis ezek a szavak törnek ki belőle: – Szóval, túl jó vagy nekünk, mi? Elkeseredett nyögés buggyan ki a férfi szájából, a hang valahol egy halk sikoly és egy hangos sóhajtás között van. Ami reményfoszlány eddig talán a szemében pislákolt, most szépen buszra száll, örökre elhúz a városból, és most már teljesen üres, halott szemmel néz Mary Patre. – Takarodj innen a picsába – mondja halkan. – Ha Jules előkerül, szólok neki, hogy menjen haza.” Tételezzük fel, hogy egy olyan nagyvárosban...

bővebben

Philip K. Dick – A kozmosz bábjai

“ – A régi város még mindig itt van. – Itt ám. Nem semmisült meg. Eltemették a felszín alá. Rárakódott valami réteg. Valamiféle sötét köd. Valamiféle illuzió. Azok idejöttek, és minden bevontak ezzel a fekete köddel. De az igazi város még ott van alatta. És vissza lehet hozni.” Minap kedves barátommal heves vitát folytattam egy közös emlékünk kapcsán. Meg voltam győzödve a saját forgatókönyvem igazáról az események láncolatát illetően, míg ő igyekezett engem cáfolni. Agyamban élénk emlékképek vonultak fel, amelyek tovább erősítették a hitemet és bizalmamat saját memóriámban, egészen addig, amíg vitapartnerem cáfolhatatlan bizonyítékkal nem állt elő, amely logikailag és empirikusan...

bővebben

Noah Hawley – Himnusz

“A St. George Hotel – Szent Györgyről kapta a nevét, aki legyőzte a sárkányt a mai Líbia területén található Küréné városában. A Krisztus utáni harmadik században történt. A sárkány előző év őszén érkezett, és itt telelt át. A falusiak naponta két bárányt áldoztak, hogy kiengeszteljék a hatalmas fenevadat. Ám a bárány nem volt elég. A sárkány emberáldozatot követelt. Áldozatot, akit a városiak választanak ki. Az elsőt, a népszerűtlen fiatal lányt közmegegyezéssel vetették a sárkány elé, majd egy erőszakos és ostoba fiú következett. Kialakult egy rendszer, amelynek keretében a gyerekekből óhatatlanul sárkányeledel lett, hogy a szülők mentsék a bőrüket. Előbb a szegényekből, majd a nemesi...

bővebben

Nicholas Binge – Felemelkedés

“A japán nyelvben létezik egy kifejezés arra, amikor az ember rádöbben a világegyetem hatalmas méretére, ez pedig a júgen. Ettől egyrészt tökéletesen jelentéktelennek érezzük magunkat, és eltölt bennünket az alázat. Rádöbbenünk, hogy milyen kicsik is vagyunk valójában. Ugyanakkor azt is megértjük, hogy hol a helyünk a kozmosz harmóniájában, és ettől belénk költözik a tökéletes béke és kiegyensúlyozottság érzése. Fent maradtál valaha éjszaka, hogy megcsodálhasd a csillagokat? Ha igen, akkor talán érezted, ahogy fokozatosan beszívárog a tudatodba a világegyetem feketesége, mint a víz. Ezúttal nem ez történt.” Az emberiség kultúrtörténetében egyetemes, mondhatni szakrális szimbólum a...

bővebben

Kollár Betti: Kosársuli – Újra a pályán

„A tökéletesség lehetetlen, de a tökéletességre való törekvés nem. Csináld olyan jól, ahogy csak tudod. Ez az, ami számít.” Kevés olyan szerzőt tartok számon, akitől bármilyen könyv is kerül kezeimbe, szinte biztosan állíthatom, hogy tetszeni fog. Elvégre egy adott olvasási élmény függ az akkori hangulattól, egészségi állapottól, a megélt tapasztalatoktól és még pár olyan külső tényezőtől, amelyről nem gondolnánk, hogy befolyásolhatja véleményünket. Ezt azért tartom fontosnak kiemelni, mert merőben szubjektív, hogyan ítélünk meg egy regényt, mégis a szerzőhöz vagy sorozathoz való hozzáállásunkat merőben befolyásolja a későbbiekben belső lelkiállapotunk. Gondolom ezek után már...

bővebben

Philip K. Dick – A tökéletes fegyver

“- Hibát követek el, amikor sajnálom magam? Amikor harcolok a városházával? Amikor szovjet hivatalnokokkal beszélek kávészünetben? – Várt; nem történt semmi. - Amikor azt hiszem, hogy azoknak, akik állítólag gyilkoló, csonkító, romboló gépeket csinálnak, kéne annyi erkölcsi integritásuknak lenni, hogy tényleg gyilkoló, csonkító és romboló gépeket csináljanak, ne csak bonyolult ürügyeket, amiből végül olyan semmik, olyan dekadens újdonságok sülnek ki, mint te?” Mennyire képes integrálni vagy megosztani a társadalmat, illetve legitimálni a hatalmat egy valós vagy mesterségesen kreált külső fenyegetés? Falkaszellem vagy önvédelmi mechanizmus? Érdekében állhat-e valaha is a vezető...

bővebben

Alexander Weinstein – Az Új Világ gyermekei és más történetek

"Néha, amikor előjön az este, és a fény úgy esik az otthonunkra, hogy arra a másik életünkre emlékeztet, beszélgetünk róluk. Arról, hogy milyen volt az arcuk, a testük súlya a karunkban, hogy a legkisebb hogyan mászott fel mindig a hátamra. Amikor azt látom, hogy Mary egyedül üldögél a nappalinkban, miután a nap már lement, csak az alkonyat vöröse rajzolja körbe a fákat, tudom, hogy rájuk gondol. Olyankor odasétálok, átkarolom, vagy letérdelek mellé, az ölébe hajtom a fejemet, és úgy maradunk, egymás fájdalmát ölelve és azon gondolkozva, hogy tényleg szörnyetegek vagyunk-e. Ők nem voltak valódiak, mondogatjuk, megerősítésre vágyva. Ugye? Nem. Nem voltak. Utána felkelünk, nekilátunk a...

bővebben

Simon Jimenez – Elveszett madarak

“Olyan korban élünk, amikor a hajók bele tudnak siklani az univerzum átlátszatlan hajtásaiba, majd elvitorláznak az idő peremét megülő hullámokon. Elő tudunk állítani izomszövetet, és a szálakat új végtagokká csévézhetjük. Egész kontinenseket törhetünk darabokra egyetlen YonSef robbanószerkezettel. Az élet megváltozott, de az értelmetlen kegyetlenségre való képességünk nem. Akármennyit is panaszkodtam amiatt, ahogy a szüleim diktálták a szabályokat, tudom, hogy kiváltságos gyerekkorom volt. Habár ritkán nevettünk, a családom sosem nélkülözte az ételt vagy a biztonságot. Nem szerettem régi otthonomat az állomás Sasfészkében, azonban nem vitathatom, hogy megfelelt az otthon...

bővebben

« Régebbi bejegyzések