„- Folyton a terminálomért nyúlok – szólalt meg. – Folyton meg akarom nyitni a Kommodifit, hogy megnézzem a piaci árakat. Mindig elfelejtem, hogy nincs nálam. Függőséget okoznak ezek a dolgok.
– A piac?
– A terminálok. De igen. Azt hiszem, a piac is.
Szvjatoszlav tekintete a látóhatár felé vándorolt. Egész nap a magaslatokat, kurgánokat fürkészte, hátha elmozdultak – elcammogtak a helyükről.
– Nézd, ezek nem tigrisek – folytatta Mjuszena, mintha olvasott volna a gondolataiban. – Nem követnek minket a fűben rejtőzve. Ezek nagyok, lassúak, és elég könnyű vadászni rájuk. Prédák, nem ragadozók. Nem véletlenül haltak ki.
Az öszvér áthelyezte a testsúlyát, mintha élő lenne. A félköríves agyarakból álló rakománya csillogott az esti fényben. Homályosan, melegen, akár egy lámpa egy függöny mögött. Szép volt? Elég szép azért az árért, amit a piacon adnak érte?
Igen, a mamutok nem véletlenül haltak ki.”

Nem tagadom, hogy a science fiction a kedvenc műfajom. Szinte bármilyen ötletet elvisel, nincsenek tartalmi vagy formai korlátai, sőt, nagyon gyakran keveredik más irányzatokkal is. Réges régen kinőtte magát a lézerkardokból vagy az űrmágiából, a korszellemnek megfelelően jórészt levetette kezdeti naivitását és egy pozitív jövőbe vetett optimizmusát, így egyre gyakrabban foglalkozik égetően aktuális társadalmi vagy politikai kérdésekkel is.

Ray Nayler – Mammutrezervátum című kisregénye az Agave Könyvek Kiadó gondozásában látott napvilágot magyarul 2024-ben. Nem ez az első itthon is kiadott műve az írónak, de mivel nem állt még módomban olvasni a korábban megjelent Óceán szemét, így előzetes elvárások nélkül kezdtem bele a történetbe.

A több szereplős narratívájú és két idősíkon is futó történet központi motívuma a természetet kizsákmányoló gátlástalan ember mohóság. Az orosz származású Damira a kenyai orvvadászok ellen folytatott kegyetlen és kilátástalan küzdelem során életét veszíti, de mivel kivételes képességű tudósról van szó, ezért tudatát nem kötelező, de melegen ajánlott jelleggel feltöltik az éppen alakuló Nemzeti Szellemi Vagyon adatbankjába, hátha később még jól jöhet. Ez a pillanat akkor következik be, amikor egy állami támogatású rezervátumot hoznak létre Szibériában azzal a céllal, hogy régen kihalt állatokat keltsenek újra életre. Ebbe a kategóriába esnek a mamutok is, akiknek a túléléshez szükségük van egy csordavezérre, aki képes számukra átadni a hiányzó ismereteket, amelyek eltűntek eredeti génállományukkal egyetemben.

A történetről talán ennyi elég is kedvcsinálónak, mivel rövid olvasmányról van szó, ezért nehéz lenne többet elárulni spoiler-ek nélkül. A 140 oldal azonban ne tévesszen meg senkit, egy meglepően mély olvasmánnyal van ugyanis dolgunk. Kicsit olyan, mintha fiktív dokumentumfilmet néznénk a feltámasztott élőlények beilleszkedési nehézségeiről, hiszen tudományos igényességgel van benne szó a mamutok (és egyben elefántok) hihetetlenül éles érzékszerveiről és egyedi memóriájáról, de hozzájuk szorosan kapcsolódva bepillantást kapunk a rájuk utazó orvvadászok életébe is, a szegény, megélhetési bűnözők és az obszcénul gazdag milliárdosokéba is egyaránt. De erre az alapra finom porhóként van ráhintve egy, az emberi tudat és értelem fejlődésével kapcsolatos szemiotikai vizsgálódás is. Muszáj továbbá kiemelnem azokat a részeket, ahol az író az emberi elme hatalmi indítékainak tűpontos portréját fogalmazza meg.

„A Messzi-messzi ősidőkben. Amikor Timur és az anyja élt még. Amikor télen a hó olyan magas volt, hogy az iskolába vezető keskeny ösvény fehér, kanyargó szurdokká változott. Amikor az identitása még mindig lehetőségek felhője volt, amely bármilyen porszemcse körül elkezdhet besűrűsödni, amelyik belé kerül. Amikor egyetlen tett – egy ajándékba adott plüsselefánt – olyan gravitációval bírhatott, hogy az egész személyisége elkezd köré nőni, amíg olyan sűrű nem lesz, hogy lángra kapjon. Csillaggá váljon. Bevilágítson egy életet.”

 A történet sajátos hangulata nekem nagyon tetszett és csak lassan szívódik fel bennem az élmény, mint a fagyás után kiolvadó végtagban visszatérő bizsergés. Üdítően hatott az új környezet is, végre nem az USA-ban történik minden. Mivel ilyen időket élünk, ezért fontosnak érzem megemlíteni, hátha valaki egyből a fóliáért nyúl, hogy a könyv alapvetően liberális értékeket közvetít.

Kérdés lehet persze mindezek után, hogy megéri-e ennyi pénzt kiadni néhány óra kikapcsolódásért, de nagyjából egy jegy áráért sokkal maradandóbb élményt kaptam bárminél, mint amit mostanában science fiction címszó alatt a mozivászonra szántak.

Amennyiben úgy érzed, hogy felkeltettem az érdeklődésed, akkor nem kell mást tenned, mint az Agave Könyvek Kiadó weboldalára ellátogatnod.

Írta: Süni