„Nem vagyunk mindig annyira bűnösök, mint amennyire érezzük magunkat, de annyira bűntelenek sem, mint ahogy hinni szeretnénk.”

Mindenki életében előfordul, hogy mély érzelmi állapotba kerül, ez lehet egy nehezebb időszak utórezgése, egy gyász feldolgozásának időszaka vagy éppen túlhajszolt életünk egy olyan szegmense, amikor kiégéssel küzdünk. De mi van akkor, ha olyan sebeket takargatunk, amelyeknek eredettörténetét még magunknak sem szívesen valljuk be vagy éppen olyan trauma következményei, amelyet a tudatunk lezárt az esemény bekövetkezte után? Ettől függetlenül a lélekben ott pulzálnak, csak lassú ütemben, várva, hogy egy hang, illat, kép hatására felszínre törhessenek.

„[…] az emberek nem tudják, hogy olyan veszélyektől félnek és olyan veszélyekkel küzdenek, amelyek egykor valódi veszélyek voltak, de már régóta nem azok. Tudattalan emlékek, elfojtott érzések és szükségletek hajszolják őket, s ez szinte minden tettüket, történésüket eltorzítja, mindaddig, míg azok tudattalanok és tisztázatlanok maradnak.”

Alice Miller (1923-2010) svájci pszichoanalitikus és szakíró, aki szakmájának egyik kiemelkedő alakjaként ismert. Nevéhez köthető a viselkedés és érzés zavarainak értelmezésében való trauma modell, amely a gyermekkorban átélt erőszakhoz és bántalmazásokhoz vezethető vissza. Számos könyvet publikált a tematikában, jelen esetben A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása című pszichológiai művét vettem kézbe, amely az én példányomat tekintve 2016-ban jelent meg az Osiris Kiadónál.

„Minden mama csak annyira lehet empatikus, amennyire ő maga megszabadult saját gyermekkorától, és nem lehet megértő ott, ahol a tagadás következtében saját gyermekkori történetének láthatatlan bilincseit hordozza. Ugyanez vonatkozik az apára is.”

Ebben a könyvben olyan témaköröket boncolgatunk a szerzővel, mint az érzelmek fontossága, a szegény és gazdag családok nevelési mintázata és azok eltérése, azonossága vagy éppen a gyermek megalázása, a gyengeség megvetése. De szó esik több szempontból megvizsgálva a családon belüli erőszak főbb aspektusáról, valamint az abúzusok okozta traumák következményeiről is részletes képet formálhatunk.

Mint láthatjuk, súlyos és rendkívül fájdalmas már maga az olvasás is, ám ha saját magunkra ismerünk a sorok között, az rendkívül nehézzé teszi a kötet kézbe vételét.

„Felnőttként nincs szükségünk feltétel nélküli szeretetre, még a terapeutánk részéről sem. Ez gyermeki szükséglet, amely a későbbiekben nem elégíthető ki.”

Számomra a témakört tekintve a sokadik könyv, amelyet forgatok érdeklődve és kutatom, keresem múltam töredékeit általa. Mindemellett számos cikket tervezek írni a gyermekkori bántalmazás eltérő szegmenseiről, hiszen mozaikban látjuk önmagunkat, emlékeink töredékeit próbálva összeilleszteni és remélni, hogy nem hiányzik egy darab sem ebből a kirakósból, elvégre minden részletre szükségünk lehet. Ugyanakkor a múltat nem lehet megváltoztatni, és ha az agy valamit lefagyaszt, annak nagyon komoly okai vannak. Ám aki keres, talál, tartja a mondás és sok esetben nagyon is szükséges megismerni múltunk sebeit, hogy azok végül a fájdalmas önmunka után varasodni kezdhessenek.

„A gyermek más személyektől is megkaphatja azt, ami hiányzik az anyjából. Különböző kutatások bizonyítják, hogy a gyermek a legcsekélyebb érzelmi „táplálékot”, a környezet minden ösztönzését képes hasznosítani.”

Ha elvonatkoztatok a személyes utamtól, akkor is ugyanazok a gondolatok fogalmazódnak meg bennem. Ilyen például a megállapítás, miszerint a könyv eredetileg 1979-ben jelent meg, de az azóta eltelt 46 évben ugyan sokat fejlődött a pszichológia is, mégis a mai napig megállja a helyét eme kiadvány, hiszen az alapokat lerakó író azok közé tartozik, akik munkásságukkal mérföldköveket alkottak eme tudományág tekintetében.

Természetesen a könyv rövidsége nem ad keretet a mélyebb vizsgálódásra, így elsődlegesen csak a főbb fogalmakkal és jellemzőkkel ismerteti meg az olvasókat, de ettől függetlenül pont annyira részletes, hogy egy felismerésre elegendő információt adjon át, netán elindítson másokat a megfelelő szakemberekhez. Remélem, mindenki tudja, hogy ezek a könyvek nem helyettesítik az egyéni vagy csoportos terápiákat. Ezt nagyon fontos szemelőt tartani bármilyen tematikában is olvasunk önfejlesztő műveket.

„Sok embert egész élete során kísér az elnyomott bűntudatérzés, hogy nem felelt meg szülei elvárásainak. Ez az érzés erősebb, mint az az intellektuális belátás, hogy egy gyermeknek nem lehet feladata a szülői elvárások kielégítése.”

Örülök, hogy kézbe vettem ezt az írást és annak is, hogy ezzel megerősített szándékomban, miszerint a szerző további könyveit is el fogom olvasni mielőbb. Szerencsére még további két kötetet vásároltam meg az évek folyamán, így lesz miben elmerülnöm.

Ajánlani nehéz egy ilyen alkotást, de ugyanakkor annyira alapnak gondolom, hogy bárkinek a kezébe beletenném, hogy ismerkedjen, emlékezzen és tegyen a szabadabb életért. Fájni fog? Igen, nagyon. Könnyekkel és dühvel fog járni. Lehet, hogy sokkal rosszabbul fogod érezni magad, mint most, de az érzések megélése nélkül nincs gyógyulás. Ezt, kérlek, mindig tartsd szemed előtt.

„A gyermeknek alkalmazkodnia kell, hogy a szeretet, az odafordulás, a jóakarat illúzióját biztosítsa a maga számára. A felnőttnek a túléléshez már nincs szüksége ilyen illúziókra. Szakíthat vakságával, és megláthatja, hogyan bántak vele.”

Amennyiben úgy döntesz, hogy megismerkednél az író munkásságával, akkor ajánlom figyelmedbe ezt a könyvet, amelyet az Osiris Kiadó weboldalára ellátogatva lelhetsz meg.

Írta: NiKy