„A nap felkel, majd lenyugszik, felkel, majd lenyugszik, végigkergeti az árnyékokat a padlón, az asztalon, a falakon. Az egyik oldalon lévő ablakokat eső, a másikon lévőket sós vízpermet mossa. Napok telnek el. Hetek. Hónapok. Évek.”

Egy rózsaszín színű borító vajon mire emlékezteti az embert? Talán egy idilli pillanat kiragadására vagy csupán egy kellemes, kissé talán melankolikus életképre? Nos, valószínű, hogy amikor erre a borítóra esik a tekintetünk nem arra fogunk gondolni, hogy a könyv olyan tematikákat boncolgat, amelyek a pusztulásról, az emberi faj rombolásának tetemeiről ad ismertetést vagy éppen a múlt hibáinak következményeivel szembesít, tehát olyan információkkal fogunk találkozni, amelyek nem kellemes érzéseket fognak hagyni bennünk. Már pedig eme kötet olyan helyszínekre kalauzol el minket, ahol már évek óta nem járt senki önszántából. Elvégre ki szeretne mérgező vegyületektől bűzlő kiszáradt tómederben kirándulni? Netán egy elhagyatott sziget elvadult marháinak áldozatául esni? Esetleg Csernobil sugárzásától nem félve sétálni az elhagyatott térségben? A világ különböző pontjain járva, összesen tizenkét helyszínre kalauzol el minket a szerző és meséli el mindazt a szörnyűséget, amely ahhoz az állapothoz vezetett, amely a könyv megírásakor tapasztalt az írónő. Kíváncsi vagy az emberiség rossz döntéseinek következményeire? Ha igen, akkor ez a kötet neked íródott.

„[…] az emberek is képesek elhagyatottá válni – sorsukra hagyottá, saját legrosszabb túlkapásaik áldozatává. Kétféle út vezet ide: egyesek maguk döntenek úgy, hogy végleg vagy csupán rövid időre kivonulnak a társadalomból az így elnyerhető szabadság reményében. Az elhagyatottá válás másik hozadéka: az erkölcsi korlátok hiánya. A szabadság azonban veszélyekkel jár. Ha letérünk a jól kitaposott ösvényről, bármilyen okból tesszük is, azt kockáztatjuk, hogy eltévedünk. És ami még ennél is rosszabb: lehet, hogy nem találnak majd ránk.”

Cal Flyn skót származású író, újságíró. Első könyvével 2016-ban debütált (Thicker Than Water). Az elhagyatottság szigetei című műve hazánkban 2024-ben, a Park Kiadónál jelenhetett meg, ez a szerző második munkája.

A könyv, mint fentebb már említettem, tizenkét helyszínre invitálja olvasóját, amelyek a következők:

1. Az Öt nővér, Nyugat-Lothian, Skócia
2. Az ütközőzóna, Ciprus
3. Harju, Észtország
4. Csernobil, Ukrajna
5. Detroit, Michigan, Egyesült Államok
6. Paterson, New Jersey, Egyesült Államok
7. Arthur Kill, Staten Island, Egyesült Államok
8. A vörös zóna, Verdun, Franciaország
9. Amani, Tanzánia
10. Swona, Skócia
11. Plymouth, Monsterrat
12. Salton-tó, Kalifornia, Egyesült Államok

Mint látható számos ismertebb térségben is megfordulunk, ám akadnak olyan helyszínek, amelyekről valószínűleg csak egy-egy információ morzsát kaparhatunk felszínre emlékezetünk mélyéről. Természetesen nem Csernobil történetére lesz nehéz visszaemlékeznünk, mind inkább olyan területekre, amelyek tőlünk távol esnek és kevés történelmi érintettség okán aligha ismerhetünk, gondolok itt mindjárt Plymouth, Monsterrat vidékére vagy akár ide tartozhat Swona, Skócia elhagyatott szigete is.

„Az agykutató David Eagleman egyszer fölvetette, hogy tulajdonképpen háromszor halunk meg: először amikor a test megszűnik működni, másodjára amikor eltemetnek minket, harmadjára pedig „abban a pillanatban, amikor a jövőben utoljára hangzik el a nevünk.”

Ha őszinte akarok lenni magamhoz, akkor amennyire hosszúra nyújtottam eme kötet olvasását, annyira mélyen maradtak bennem információk, emberekről, háborúkról, természeti katasztrófákról és talán pont ezért fogadtam el és értettem meg a szerző óvatos optimizmusát. A történelmi háttér részletes képet fest arról az elkerülhetettlen környezeti katasztrófáról, amelyhez az emberiség adott időben és térben nagyon is hozzájárult. Kipusztult élővilág, sós sivatag, mérgező gázoktól terhes térségek, ahol a katasztrófák óta eltelt években ember nem járt önmagától és pont ezért új fajok vertek „sátrat” és teremtettek új életet. Mert köztudott, ahova nem tesszük be lábunkat, ott az élővilág visszaköveteli jussát.

„Észtországban idővel szinte minden felhagyott művelésű földterület sötét, sűrű lucerdővé alakul át. Ezek a lassan, ám folyamatosan növekvő fák egyszer majd beárnyékolják és végleg leigázzák a csinos lombhullató fákat, amelyek most még aranyló, vöröses lombkoronájukkal tündökölnek mindenütt. A felhagyott művelésű szántóföldek ehhez hasonló átváltozása klasszikus példája az ökológia egyik lényegi elgondolásának. A szukcesszió – a folyamat, amelynek során a kopár földből idővel erdő lesz – olyan jelentőséggel bír a tudományterületen belül, mint az általános biológiában az evolúció.”

Ez a kiadvány egy nagyon fájdalmas utazásra hívott, ahonnan nagyon nehéz lélekkel tértem vissza, mégis úgy éreztem és érzem most is, hogy megérte. Információdús, hiteles és nagyon emberi, ugyanakkor tele van intelmekkel, elkeserítő adatokkal, mérhetetlen mennyiségű biológiai, irodalmi utalásokkal és példákkal, amelyeknek a feldolgozása hosszabb időt is igénybe vehet. Mégis elengedhetetlen minden egyes név, vegyületi adat, történelmi kitekintés ahhoz, hogy felfogjuk tetteink súlyosságát és egy halvány reménysugárra vágyva, mi magunk is kapaszkodjunk jövőnk fényébe, amelynek kulcsa jelen pillanatban is kezünkben van.

„A félelem tehát világformáló erő.”

Összességében egy igazi nehéz olvasásra váltottam jegyet, amikor megvásároltam eme könyvet, ám minden fájdalmas igazságával együtt értem és érzem, hogy még javíthatunk Földünk helyzetén, hogy leszármazottaink is élvezhessék a tiszta levegőt, a szél táncát arcukon és hallják a madarak énekét reggelente ablakikon túlról.

Hiszem, hogy érdemes kézbe venni ezt a kötetet és legyél laikus vagy éppen valamilyen formában szakmai olvasója, értékes információkkal leszel gazdagabb. Csak ajánlani tudom, elvégre számomra nagy kedvenc lett a kötet.

„Nem csak egyféle szabadság létezik. […] Van szabadság valamire és szabadság valamitől.”

Amennyiben úgy érzed, hogy elolvasnád a könyvet, nem kell mást tenned, mint a Park Kiadó weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy