“Lágy, tollas derékaljon kellemes elmélkedni embertársaink nyomorán.”

Kétségtelenül gazdag az Osztrák-Magyar Monarchia irodalmi hagyatéka, hiszen egy kutúrális szempontból (is) rendkívül sokszínű államalakulatról van szó. Őszintén bevallom, hogy középiskolában a XX. század első felének klasszikus művei – néhány kivétetellel – nem hagytak mély nyomot bennem, inkább csak kötelességből olvastam el őket. Felnőtt fejjel már teljesen más szemmel értékelem azonban ezeket az írásokat, és legyen szó akármilyen műfajról, sok szerző tudatosan vagy tudattalanul, de megjövendölte a Habsburg Birodalom halálát.

“Mások a mennyezeten nézegették a festett őrangyalt. Idővel az őrangyal elhalványult és helyenként bepiszkolódott, ezért úgy nézett ki, mint az asztalosműhely bajuszos főfelügyelője.”

Jaroslav Hasek (1883 – 1923) cseh író válogatott novelláit gyűjti csokorba a Helikon Kiadó Zsebkönyvek sorozatban napvilágot látott A Balaton partján és más írások című kötet. A szerző neve méltán csenghet ismerősen sokak számára, hiszen a Svejk közkatona megpróbáltatásairól szóló regénye a cseh irodalom világszerte legtöbb nyelvre lefordított műve. Sajnos ami a prezentálást illeti, arról ezúttal nem tudok túl elismerően nyilatkozni, elég érdektelenre sikeredett, de novellagyűjtemény esetében a borító sok esetben hálátlan feladat.

A kötetben majd 20 rövidebb-hosszabb írás kapott helyet, amelyek stílusukat tekintve vegyítik a groteszk-szatirikus humor és a realista irodalom elemeit. A századeleji Monarchia számos társdalami osztálya szerepet kap az árvaház lakóitól kezdve a gazdag selmecbányai polgárokon át egészen a román királyig. Tekinthető egyfajta szociális tablónak is, bár semmi esetre sem szocológiai mélységben, inkább a szerző anarchista politikai nézetei köszönnek vissza a diszfunkcionális, korrupt államhatalmi és egyházi intézmények nem túl jellemes képviselőinek kifigurázásával.  Gyakori szerepet kapnak szigorú falusi tanítók, alkalmatlan rendőrfőnökök vagy képmuatató nyárspolgárok, a stílus azonban mindvégig könnyed és szórakoztató marad, a művek összességükben a szatíra terepén mozognak, de van azért politikai színezetük is. Ami azt illeti, ez az üzenet nem túl hízelgő ránk nézve, ugyanis számos írás negatív szereplője képviseli valamilyen formában a magyar hatalmat. Ha nem is túl kellemes ilyen színezetben olvasni magunkról (még ha a történelmi visszapillantás bölcsességével igazságtartalmuk ritka esetben vitatható csak), az egyik számomra legsikerültebb írás maga a címadó novella, amely érzékletesen bemutatja a mindent átható korrupciót a “sógor, koma, jó barát” országban.

“- Azt hiszem – mondtam én -, hogy csak nagyon kevés embernek van önálló véleménye. Akinek van, rendszerint nem megy hülyeségeket nézni.”

Személy szerint 2-3 esettől eltekintve nagyon élveztem a novellákat, nyugodt szívvel tudom ajánlani a szatirikus humor kedvelőinek egy kis “békebeli” időutazásra. A szórakoztató felhang alá nézve azonban nem hagy nyugodni egy gondolat. Ahogy egyre gyakrabban veszek kézbe írásokat ebből a korszakból, óhatatlanul is feltűnik az oktatási intézményekben oly előszeretettel alkalmazott “fekete pedagógia” és testi fenyítés mértéke. Vajon az így traumatizálz generációk fogékonyabbá váltak a háború kínálta erőszakra? Vajon segített szófogadóbb katonákat nevelni, akik éveken át masíroztak parancsszóra a géppuskatűzbe? A humor alatt mérges tumorként én egy generáció tragédiájának előjátékát is felfedezni véltem.

Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, nem kell mást tenned, mint a Libri weboldalára ellátogatnod.

Írta: Süni