KÖNYVELVONÓ

Szöllősi Bernadett – Kabátzseb-magány

  „Fürtjét sirató szőlőszem mazsolává zokogja magát.”     Amikor egy új szerzővel találkozom, mindig elfog egy bizonyos izgatottság, hogy vajon milyen hatással lesz rám írása. Bár sajnos nem egyszer volt alkalmam csalódni, de szerencsére több olyan esetet is meg tudok említeni, melyben új kedvencre leltem. A mostani értékelésem is egy ilyen könyvről fog szólni, mely először csak meglepett, majd később rabul is ejtett. Szöllősi Bernadett – Kabátzseb-magány című alkotását utazókönyvként kaptam, amit először itt is szeretnék megköszönni. Hálás vagyok ezért az élményért. Köszönöm. A költőnő nevével már volt szerencsém találkozni, nagyjából egy éve hívták fel rá a figyelmemet. Az...

bővebben

„Úgy gondolom, nem én közvetítek a verseim és a Költészet között, hanem az írásaim állítanak valakit közszemlére – a pellengért és a míves szobrot csak az idő dátumozza – az a valaki nem én vagyok, azok már ők maguk.” – Interjú Fábián István grafikus, költővel

  Fotó: Kállay Judit     Bevallom őszintén, hogy az elmúlt pár hónapban többször is elolvastam mostani interjúalanyom egyik verseskötetét (Fölsértett ég) és pár napja fejeztem be egy másikat is (Örökévad). Mind a két könyvről elmondható, hogy bizonyos kettőséggel mutatja be gondolatait a művész, hiszen az egyik oldalon a versek, míg elszórtan a másikon idiografikus képek helyezkednek el. De nemcsak ettől különleges számomra Fábián István munkássága! Erről és még sok érdekességről kérdeztem! Kérlek, fogadjátok az interjút sok szeretettel! Kezdjünk is hozzá!   Először is köszönöm, hogy elfogadta a felkérésemet. Kérem, mutatkozzon be a kedves olvasóknak pár mondatban! Hogy vált Önből...

bővebben

Fábián István – Örökévad

  „Kút mélyén feldőlt vödör.”   Hogy őszinte legyek teljesen a hatása alatt vagyok még mindig ennek a verseskötetnek, bár ezt betudhatom annak is, hogy éppen most fejeztem be az olvasását. Nagyon vártam ezt a könyvet, mivel pár hónappal ezelőtt volt szerencsém olvasni egy másik alkotását is a költőnek és azt akkor nagyon jónak éreztem. A mostani versek hangvétele sokkal komorabb, feszesebb, de erről kicsit később fogok írni. Először is szeretném megköszönni a Gondolat Kiadónak, hogy biztosított számomra egy példányt, hiszen általatok egy új oldaláról ismerhettem meg az alkotót és rendkívül mély érzéseket kaphattam. Köszönöm. Ahogy már megszokhattátok tőlem a borítóról fogok egy pár...

bővebben

Czikora Ildikó – Ha majd nem leszek…

  „Mert aki szeret, nem feled soha, ez áll a sírokon, ezt vallják oly sokan.”     Az élet útjai kifürkészhetetlenek tartja a mondás és én magam is ezt vallom, hiszen ezt a könyvet többször is láttam különböző fórumokon, sőt egyszer meg is akartam rendelni, de aztán valamiért elmaradt. És most a Mogul Kiadó jóvoltából mégis olvashattam, amit itt is szeretnék megköszönni! Nektek hála egy hatalmas „utat” tettem meg a szerzővel kézen fogva és bár most már csak magam vagyok a gondolataimmal, sokat kaptam. Köszönöm!  Czikora Ildikó - Ha majd nem leszek… című verseskötete egy gyászmunka egy éves időszakát öleli fel. Az alkotó kapcsolata édesanyjával a szereteten és őszinteségen...

bővebben

Halmosi Sándor – Napszálkák

  „Ha kimondod, felhasítja a látszat vékony bársonyát. Ha nem mondod ki, belülről horzsol”     Különleges verseskötetként tartom számon a mostani értékelésem alanyát, ugyanis valamiért már ahogy kézbe vettem éreztem egy erős vonzást, hogy olvasnom kell. De mielőtt ebbe részletesen belemennék, szeretném itt is megköszönni a Gondolat Kiadónak, hogy biztosított számomra egy példányt. Igazán érdekes élményt kaptam általatok. Ha a külsőt nézem, akkor egy koszosfehér háttéren néhány elszórt szót látok, melyek nyilván az elengedhetetlen cím, alkotói név és a kiadó. Számomra kicsit kevésnek tűnt elsőre, de megértettem olvasás után, hogy ez a puritán felfogás az egész kötetre jellemző. A...

bővebben

Szlukovényi Katalin – Álomkonyha

 „A beteljesült vágyból mi marad?”   Nem jutok szóhoz, pedig nem most olvastam a könyvet. Kellett kis idő, míg leülepedett bennem, hogy tulajdonképpen miről szólt és számomra milyen érzéseket ajándékozott ez a könyvecske. Igen, jól olvasod kedves olvasó, ajándék volt számomra minden sora és végre egy olyan alkotás, amit az első sortól az utolsóig magaménak éreztem. Idén már volt pár ehhez hasonló élményem, és most végre megint kaphattam belőle. Szerelmes vagyok, pedig nálam ez az érzés lassan alakul ki, mint egy kicsinyke patak. Apró mozdulatok és picinyke útvájatok által leszek rajongója bárkinek vagy bárminek. Hogy óvatos lennék? Talán, bár én ezt inkább úgy hívom az idő ajándéka. A...

bővebben

Fábián István – Fölsértett ég

  Ha azt írom, hogy egyszere szerettem és gyűlöltem ezt a kötetet, akkor csak a felszínét kapargatom mindannak, amit ez a verseskötet kiváltott bennem. Hogy miért írom ezen sorokat, hamarosan kitérek erre is, de először is szeretném megköszönni a Gondolat Kiadónak, hogy biztosított számomra egy példányt és megismerkedhettem egy új alkotóval. Fábián István könyve nem átlagos már méretét tekintve sem, de kivételesen nem az oldalszámok nagysága, mint inkább a kötet méretarányára utalok éppen. Egy A4-es lapnak megfelelő, fehér ceruzarajzzal díszített borítót láthatunk, mely enyhén szólva is groteszk látványt nyújt, mégis számomra nagyon megkapó. És, hogy a rajzoknál maradjak beleszerettem...

bővebben

Nagy Lea – Kőhullás

  „Múlhatna ezen is.”   Ezzel a kötettel a kapcsolatom igen érdekes, ugyanis már jó ideje nézegettem a polcomon, de valamiért mindig úgy éreztem, hogy később, még nem érzem azt a bizonyos hívó erőt. Aztán ahogy lenni szokott nálam, pár napja lekaptam a polcomról és elkezdtem olvasni. De mindez nem jöhetett volna létra, ha nem kapom meg recenzióként. Ezt szeretném a Napkút Kiadónak itt is megköszönni, hiszen nélkületek nem tudom mikor került volna kezeimbe ez a kötet. Az első, ami igen megfogó volt a számomra, az a borító. Rólam köztudott, hogy nagy rajongója vagyok a művészeteknek és kimondottan szeretem a groteszk bármely formáját. A mostani kép egy cseppet erotikus töltettel...

bővebben

Mirejla Boglaar – Tollászkodás

  Ezt a könyvet utazókönyvként kaptam, amit ezúton is szeretnék megköszönni, ugyanis egy csodálatos és mély érzelmi utat járhattam be általa. Bevallom Mirejla Boglaar – Tollászkodás című verseskötete először csak a címével, majd a borítójával hívta fel magára a figyelmemet. Számos hasonló kötetet volt szerencsém idén olvasni, de kíváncsivá tett, hiszen a fülszöveg egy játékkal kecsegtetett. Vajon mitől másabb és mit adhat számomra? A kötet kézhezvétele után nem akartam rögtön elkezdni, de gondoltam beleolvasok. Nos, annyira megtetszett, hogy végül úgy döntöttem végig olvasom. Az alkotó valóban elrejtett egy bizonyos játékot az olvasó felé, de csak akkor élvezhető igazán, ha...

bővebben

Horváth István Péter – Desztillátum

  Utazókönyvként került hozzám a kötet, melyet itt is szeretnék megköszönni. A külső borítás tetszett meg először, mivel felnőtt fejjel nagyon megszerettem a kémiát és minden vonz, ami ehhez köthető. Reméltem, hogy valami izgalmas újdonságot fedezhetek fel miután elkezdtem az olvasást.Részben igazam is lett. A kötet négy részre bontható, de igazság szerint főleg csak a tematikájuk tér el egymástól, hiszen java részük vers és egy pár oldalnyi novella olvasható. A versek nagyon vegyes témákat dolgoznak fel, hiszen a történelmi és lélektani költeményektől kezdve, bizonyos szójátékokig olvasható minden típus. Több érdekes és lélekemelő alkotást fedeztem fel, de számomra kettő nagyon...

bővebben