„Higgy, és megadatik. Vagyis, ha nem hiszek, akkor nem adatik meg?”   Mit ne mondjak, cseppet ki vagyok borulva, de nem is kell ezen csodálkozni, hiszen nem olyan régen fejeztem be a mostani olvasmányomat. Zaklatottságom oka nem is lehetne más, mint az, hogy a kedves szerző „beletiport” a lelkembe és még volt bőr a képén egy olyan befejezéssel zárni a regényt, amitől égnek állt a hajam. Mit tehet az olvasó, ha háborgó lelkére nincsen gyógyír? Talán semmit. Én mégis megkísérlem a lehetetlent és szavakba öntőm bánatomat. Elsőre érdemes tudni, hogy a könyv születésének körülményeiről vajmi kevés ismeretem van még, ellenben az írónőt már volt szerencsém közelebbről „megismerni” elvégre...