KÖNYVELVONÓ

Csillagtalan antológia, szerzői mustra 7. – Interjú Sue J. Hopeheart írónővel

  Fotó: Nyers Attila     A Csillagtalan antológia szerzői mustrájának immáron hetedik állomásához érkeztünk, ahol egy érzelmileg túlfűtött történet alkotóját fogjátok megismerni. Az Amikor a desszert elfogyott cím már önmagában is egy sokat sejtető, kissé pimasz novellát takar, ahol a Nő "étvágya" túlmutat az átlagon. De mi van akkor, ha a repeta elfogyasztása már nem is olyan egyszerű? És miért izgalmas a poliamória és BDSM keveredése? Nos, ezek a kérdések csak a felszínét súrolják mindannak, ami felmerült bennem olvasásom folyamán, ezért külön öröm a számomra, hogy elfogadta az interjú felkérésemet a szerző. Kérlek, fogadjátok érdeklődéssel Sue J. Hopeheart írónővel készített...

bővebben

Ronnie W. A. (szerk.) – Csillagtalan

  „Senki sem ismeri el szívesen a saját kudarcait.”     Többnyire óvatosan nyúlok több szerzős könyvekhez, mert nem egyszer jártam már úgy, hogy alapvetően jó élménnyel párosult az olvasásom, mégis később főleg azokra az alkotásokra emlékeztem, amik nem tetszettek, vagy kevésbé voltak megfogóak a számomra. Erre mondhatnám azt, hogy ilyen az emberi psziché, a drámákra és a rosszra jobban összpontosítunk, mint a pozitívra, de én nem így gondolom. Mindazonáltal a mostani könyvre jó ideje kíváncsi voltam, hiszen egy számomra fontos személy az egyik alkotó és mindenképpen érdekelt, hogy milyen lesz egy új oldaláról is megismernem. Csillagtalan címet kapta azon novellás...

bővebben