„A jó orvos sikere, ha többé nem látja a betegét.” Azt hiszem, hogy már nem érdemes meglepődnöm azon a tényen, miszerint a mai gyermekeknek szóló mesék alkalmazkodnak az aktuális eseményekhez, legyen szó egy világjárványból adódó pandémiáról, munkanélküliségről, vagy ha kistestvér születik a családban. Természetesen fontos témakörökről van szó, amelyeket a meséken keresztül könnyebben megérthetnek a kisebbek, mégis meglepő hatással volt rám először. Kiss Judit Ágnes egy igazán sokrétű szerző, hiszen számos mesét álmodott meg a kisebbeknek, sőt az ifjúságnak és a felnőtteknek is egyaránt. Könyvei többnyire fontos tematikákat dolgoznak fel, amelyek a megszólított korosztálynak...
Pedro Manas – Telihold klub
Mindig is vonzódtam a misztikus varázslényekhez, hiszen már gyermekként nagy rajongója voltam a sárkányoknak, tündéknek és más izgalmas élőlényeknek a fantázia birodalmában. Az egyetlen, akivel nem tudtam mit kezdeni sokáig, az a boszorkány volt. Természetesen engem is a Jancsi és Juliska meséje ringatott sokszor álomba, bár félelem helyet dühös voltam. És tulajdonképpen minden alkalommal ezt éreztem, amikor a fent említett hölgyeményekkel találkoztam valamilyen formában. Felnőtt fejjel kissé másképpen látom már őket, hiszen a boszik iránti megvetésem nagy rajongássá változott. A történelmi hiedelmek, mondák és történetek sok gyalázatos eseményt szültek és valahogy úgy...
Kemendy Júlia Csenge – Az Anyacsalogató Hadművelet
„-A kívánságot valójában az elhatározás váltja valóra, ami bennetek megszületik. (…) Akkor teljesül, ha elég kitartóak vagytok hozzá. Dolgoznotok kell azért, amit el akartok érni, semmi sem fog az öletekbe hullani.” Nem is olyan régen fejeztem be ennek a könyvnek az olvasását, de ahányszor csak eszembe jut egy-egy mozzanata, máris széles mosoly terül el arcomon és a lelkem ezer színben pompázik. Mert igenis felnőtt fejjel is képes vagyok meglátni a mesék mögött húzódó szándékot –legyen az jó, vagy éppen rossz- és pont ezért, nagyon tudom értékelni őket. Kemendy Júlia Csenge - Az Anyacsalogató Hadművelet című kötete 2021-ben jelent meg a Napkút Kiadó gondozásában....
A. Victoria Vázquez – Lázadók
„A tehetségnek, szerencsére, semmi köze a gazdagsághoz.” Talán már írnom sem kell, hogy mennyire szeretem a tartalmas ifjúsági könyveket és szerencsémre mostanában több olyan regény került a kezembe, amelyet igazán szívembe tudtam zárni. Ráadásul, ami elsőre bugyutának vagy nem megfelelőnek – akár korosztály tekintetében- tűnik, az több esetben is bebizonyította, hogy mennyire nem szabad csupán borító vagy fülszöveg alapján megítélni. Nem árulok zsákbamacskát, ha azt írom, hogy a mostani olvasásom is egy ilyen könyvet takar. A.Victoria Vázquez – Lázadók című regénye 2020-ban került a polcokra, még pedig a Napraforgó Kiadó gondozásának köszönhetően. Az elsőre képregényes érzetet...
Tade Thompson – Molly Southbourne feltámadása
„Mégis, mi a divat, ha nem időszakosan változó pozőrködés? Ami most réginek számít, hamarosan újdonság lesz, és a mai újdonságok is elöregednek majd.” Hogy őszinte legyek nem vagyok boldog, nagyon nem. Ugyanis mindig félek attól, hogy ha egy sorozat első kötetét kedvencként üdvözlőm, akkor a folytatás nem éri el azt a szintet, amit joggal elvárnék. De mielőtt ebbe belemennék, szeretném azt leszögezni, hogy a mostani kötet még így is magasan veri a plafont, hiába morgok éppen. Tade Thompson – Molly Southbourne feltámadása című kisregénye 2022 egyik újdonsága, amely az Agave Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg. Ennek a kötetnek is sajátossága a kimagaslóan szép borító, mind...
Katherine Arden – Apró terek
„Az ember (…) nem retteghet túl sokáig anélkül, hogy egy idő után nevetni vagy sírni ne kezdjen.” Huh, egy mély sóhaj tört most fel bennem, pedig már több órája fejeztem be a könyvet. Kellett pár óra, amíg megemésztettem az olvasottakat, de igazán azért húztam az időt értékelés előtt, mert úgy éreztem, hogy nem vagyok teljesen biztos az dolgomban. A legtöbb esetben hamar megszületik a döntésem, miszerint szerettem vagy éppen ellenkezőleg, nem kedveltem meg az adott történetet, de vannak bizonyos könyvek, amelyek kifognak rajtam és ez történt most is. Ennek apropóján elgondolkodtam, hogy azért vagyok bizonytalan, mert nem a korosztályomnak szól és mégis tetszett, vagy azért,...
Bartos Erika – Bogyó és Babóca – Mesék a Pöttyös házból
„Nem szép dolog kinevetni a másikat! Nem szeretem, ha kigúnyolják a barátomat!” Vannak bizonyos történetek, amelyek bár messze sem az én korosztályomnak íródtak mégis a szívem csücskei és bármikor szívesen olvasom őket. Bogyó és Babóca mesesorozatát valószínűleg nem kell lassan bemutatnom, elvégre akár gyermek vagy, akár szülő, találkoztál már valamilyen módon ezzel a csodálatos mesevilággal, amely sok kis apró bogár kalandjait meséli el. Bevallom őszintén én 2019-ben ismerkedtem meg először ezzel a különleges világgal, amelyért azóta is töretlen rajongok és bár tudom, hogy több kötetét nem vettem még kézbe, azt biztosan kijelenthetem, hogy az egyik legkedvesebb meséim...
Ecsédi Orsolya – Sárkányugatás
„Kockázat nélkül nincs győzelem!” Nem tudom ki, hogy van vele, de számomra vannak olyan szerzők, akikről váltig állítom, hogy tőlem a vasalásról is írhatnának könyvet, de bizony én el fogom olvasni és valószínű nagy kedvenc lesz. Nos, nem árulok zsákbamacskát azzal, hogy a mostani kötet szerzője a fent említett kategória számomra. Már alig vártam, hogy megérkezzen a rendelésem és kézbe vehessem a regényt. Ecsédi Orsolya írónő neve számomra egyet jelent a kellemes, tartalmas és sírósan nevetős szórakozással, elvégre eddig több alkotását is volt szerencsém olvasni – igen bevallom, az összes történetét kézbe vettem és valamennyi nagy kedvencem évről évre. Nagyon szeretem...
Miklya Luzsányi Mónika – Rozmaring és Tarack a rokonoknál
Többnyire szeretem azon meséket, amelyek arra hivatottak, hogy egy állatfajtát bemutassanak a kisebb mesék kedvelőinek. Most sem volt ez másképpen, hiszen jelen esetben egy malac család került a középpontba. Miklya Luzsányi Mónika író, szerkesztő, publicista, nem utolsó sorban pedig öt gyermek édesanyja. Tulajdonképpen, hogy alkotói pályára lépett, azt saját utódainak köszönheti, hiszen elmondása szerint, ha ők nincsenek, valószínű nem is publikált volna. Az alkotó immáron számos gyermek és ifjúsági kötet szerzője, amelyek különböző szinten és mértékben segítik az adott korosztály fejlődését. Az írónőről többet megtudhattok a saját weboldalán található cikkekből és...
Kate Pankhurst – A nagy muffinrejtély!
„(…) szembe kell nézni a problémákkal, különben a dolgok kicsúszhatnak a kezünkből.” Többször kérdezték már tőlem, hogy szeretem-e a sorozatokat. Bár minden esetben igennel szoktam válaszolni, azért azt is hozzá kell tennem, hogy az a félelem bennem van, hogy vajon a második, netán harmadik kötet is lesz-e olyan jó, mint az kezdő része a sorozatnak. Okkal érzem ezt, hiszen többször szembesültem azzal, hogy olykor köszönő viszonyban sincsenek, sőt meg merem kockáztatni, hogy néhol teljesen eltérő stílussal is találkoztam. Ez a könyv jelen esetben a Fürkész Fanni kideríti sorozat második része, amely szerencsére beváltotta a hozzá fűzött reményeimet. Kate Pankhurst - A nagy...