A Csillagtalan antológia szerzői mustrájának kilencedik állomásához érkeztünk, ahol ismételten egy olyan alkotót és novelláját szeretném bemutatni nektek, aki kiemelten nagy kedvencemmé vált az idők folyamán. A Végtelenül című történetben az érzelmek határtalan mezsgyéjére lép az olvasó akaratlanul is, ahol a szív nagyobbat dobban, a lélegzet elakad és a lélek egy örök táncra kél a karakterekkel. Külön többször is elolvastam és még mindig találok benne újdonságot, ezért úgy éreztem, hogy jobban megszeretném ismerni az alkotóját. Kérlek, fogadjátok sok szeretettel a Ronnie W. A. írónővel készített interjút! Kezdjünk is hozzá! Köszönöm, hogy elfogadtad az interjúfelkérésemet....
Csillagtalan antológia, szerzői mustra 8. – Interjú Kate Moon írónővel
Fotó: Rea Root A Csillagtalan antológia szerzői mutrájának nyolcadik állomásához érkeztünk, ahol egy számomra nagyon különleges szerzőt és novelláját fogjátok megismerni. Az Igazi vadmacska című történetben megismerkedünk egy vagány karakterrel, akinek az élete koránt sem egyszerű. Ebben a novellában találsz izgalmat, kalandot, csípős humort. Ha kitartó vagy kedves olvasó, akkor a végén a jutalmad sem marad el, ami ugyan egy "érzelmi pofon", de a szó jó értelmében. Hogy mitől is jó? Nos, ezt neked kell felfedezned, de mielőtt megteszed, gyere, és tarts velünk egy érdekes beszélgetés erejéig! Kérlek fogadjátok szeretettel Kate Moon szerzővel készített beszélgetésemet! Köszönöm, hogy...
Csillagtalan antológia, szerzői mustra 2. – Interjú Susannah Skiethen írónővel
A Csillagtalan antológia következő szerzője egy igazán mély érzésű, de annál érdekesebb történetet álmodott meg az olvasóknak. A sors keze számomra azon alkotások egyike, amelyek megmutatják, hogy az életben bármi megtörténhet, a kérdés csupán az, hogy mi magunk hogyan fogadjuk az eseményeket. Felvetült bennem pár gondolat, így a következő beszélgető partnerem Susannah Skiethen írónő. Kérlek, fogadjátok sok szeretettel! Köszönöm, hogy elfogadtad az interjúfelkérésemet. Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Hogyan jutottál el idáig és milyen hatások értek, amelyek arra ösztökéltek, hogy író legyél? Susannah Skiethen néven írom a történeteimet. Nem titok, ez a valódi nevemből alkotott...
Csillagtalan antológia, szerzői mustra 1. – Interjú Estell Ivy írónővel
Nem is olyan régen olvastam a Csillagtalan antológiát, ahol 11 szerző mutatta be egy - egy novelláját. Minden alkotás külön utazás volt a számomra, amelyek elsődlegesen elvarázsoltak, másodlagosan viszont felmerült bennem a kérdés, hogy vajon milyen személyek őrzik eme történetek nyitókulcsát! Ezért most a következő pár napban lerántom a leplet és megismerkedhettek ti is azon álomőrzőkkel, akiknek köszönhetjük ezt a könyvet. Először Estell Ivy írónővel készült beszélgetést tekinthetitek meg, aki két történetettel is megajándékozta az olvasókat (A csillag és Bassiana, a tigrisidomár). Gyertek, kalandozzatok velünk! Köszönöm, hogy elfogadtad az interjúfelkérésemet. Kérlek, mutatkozz...
Ronnie W. A. (szerk.) – Csillagtalan
„Senki sem ismeri el szívesen a saját kudarcait.” Többnyire óvatosan nyúlok több szerzős könyvekhez, mert nem egyszer jártam már úgy, hogy alapvetően jó élménnyel párosult az olvasásom, mégis később főleg azokra az alkotásokra emlékeztem, amik nem tetszettek, vagy kevésbé voltak megfogóak a számomra. Erre mondhatnám azt, hogy ilyen az emberi psziché, a drámákra és a rosszra jobban összpontosítunk, mint a pozitívra, de én nem így gondolom. Mindazonáltal a mostani könyvre jó ideje kíváncsi voltam, hiszen egy számomra fontos személy az egyik alkotó és mindenképpen érdekelt, hogy milyen lesz egy új oldaláról is megismernem. Csillagtalan címet kapta azon novellás...
Rupi Kaur – a nap és az ő virágai
„sokszor dühösek vagyunk másokra amiért nem teszik meg amit nekünk kellett volna megtennünk magunkért -felelősség" Ha valaki nekem azt mondja még pár hete, hogy pozitív véleményt fogok írni a szerző munkásságáról, akkor biztosan kinevetem, ugyanis Tej és méz című alkotását egyszerűen felháborítónak találtam, és merem megkockáztatni, hogy jobban utálom, mint A Szürke ötven árnyalata című sorozatot és ez nagy szó az esetemben. Ezekből kiindulva már sejtheti mindenki, hogy nem kis kínban vagyok, hiszen most kezdem felfedezni a szerző lelkét. Rupi Kaur kanadai költő, író, illusztrátor és fotós. Az indiai Punjabban született, majd nagyon fiatalon Kanadába emigrált családjával. Egy...
Riley Baker – A Happy End után
„Az emberek értelem nélkül élik az életüket. Komolyan vesznek lényegtelen dolgokat és átsiklanak az igazán lényeges pillanatok felett.” Ritkán veszek kézbe romantikus könyvet, pedig alapvetően semmi bajom nincs ezzel a témakörrel. De valahogy sokkal jobban vonzanak azon tematikájú kötetek, ahol a valós érzelmek funkcionálnak elsődlegesen és nem egy túlgondolt emocionális töltelék. Ennek tudatában cseppet félve álltam neki az olvasásnak, de bizony igen csak meglepett. Mielőtt erről részletesebben is írnék, szeretném megköszönni a Mogul Kiadónak, hogy olvashattam a regényt. Köszönöm szépen. Riley Baker - A Happy End után című alkotása immáron második kiadását ünnepelhette, amely...
Tiffany Reisz – Fény az éjszakában
Végre egy könyv, ami nem az én stílusom, semmiképpen sem, mégis elolvastam. Kezdetben megismertük a főszereplőt, aki férjnél van ugyan, de gyászol, és nagyon szenved. Jóformán észre sem veszi a mostani párját, kizárólag a volt férjét gyászolja. Ez a történetnek az a része, amiért tetszett. Csodálatosan írja le az egészet, ahogyan összetörik a lélek, és ahogyan megbénít a veszteség. Ahogyan Faye kiszabadul a burokból egy munka által, akkor kezdődik el valójában a cselekmény és itt kapcsolódik be a többi főszereplőnk, Pat atya, Carrick és Dolly. Mind a három karakter nagyon szerethető, főleg Carrick. Igazán illik a korhoz ez a szigorú szabályok szerinti létforma, bár a...
L. J. Wesley – 12 első randi
„Inkább legyen kellemes meglepetésben részed, minthogy túl sokat várj, és végül csalódj.” Okkal választom minden esetben a könyv idézeteit, hiszen valamilyen formában hozzám köthetőek, vallom magam is nézeteit, vagy csupán egyetértek a leírtakkal. A mostani esetben is hasonló okból választottam ezt a mondatot, ugyanis a szerző előző könyve magasra helyezte azt a bizonyos mércét és ezt megugrani nem volt könnyű, de mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni a Mogul Kiadónak, hogy olvashattam a könyvet. Köszönöm szépen. L. J. Wesley író immáron harmadik kötetét vettem kézbe, ami ismételten egy teljesen új oldaláról mutatta be az alkotót. Ennek a kisregénynek sem a...
L. J. Wesley – Brooke
„(…) az élni akarás a legnagyobb segítség, amit szükséghelyzetben önmagunknak nyújthatunk.” Nem tagadom, hogy meglepett ennek a könyvnek a tartalma, hiszen férfi szerzőtől hitelesen visszaadott női gondolatokat és érzéseket nagyon ritkán olvasok. De mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni a Mogul Kiadónak, hogy olvashattam a könyvet. Köszönöm, egy élmény volt. L. J. Wesley író immáron második kötetét vettem kézbe, hiszen pár hónapja olvastam Hetedhét birodalom című regényét, amivel kisebb közelharcot vívtam, de végül megszerettem. Most írhatnám, hogy pont ezért mennyire tartottam a mostani könyvétől, de szó sincs erről. Egyszerűen vártam, hogy egy új...