„Semmi szégyellnivaló nincs abban, ha valaki megkéri az árát annak, amiért megdolgozott. Sok pénzt keresni becsületes munkával nem szégyen, hát azt vallom, hogy senki ne adja olcsón magát, ha olyanhoz ért, amihez mások nem.” Hogy őszinte legyek ez a kötet elsődlegesen azért került a figyelmembe, mert nagy rajongója vagyok a történelmi könyveknek és kíváncsivá tett, hogy ezen belül is a szabadkőművesség témakörét hogyan képes körbejárni az alkotó. Vajon mennyire hiteles és mennyi kutató munka rejlik a könyv születése körül? Sok kérdés felmerül bennem, mielőtt neki állok egy ilyen tematikájú kötetnek, és nagyon félve kezdek neki az olvasásnak, mert nem szeretek csalódni. Tudom,...
Acsai Roland – Csonthavazás
Acsai Roland író munkássága nem ismeretlen a számomra, hiszen számos kötetet írt és fordított már a korábbiakban. Én tavaly év elején olvastam először az írótól, akkor a Jin és Jang című regénye sajnos nem azt váltotta ki nálam, amit vártam, végül közepes értékelést kapott a kötet. A mostani regényét a Napkút Kiadó recenziójaként választottam, mert nagyon kíváncsi voltam, hogy egy másik műfajban milyen élményt hagy bennem az alkotó munkája. A könyvet ezúton is szeretném megköszönni a kiadónak. Köszönöm a lehetőséget, hiszen végre kellemesen csalódtam az alkotó eme írásában. A csonthavazás a fülszöveg alapján bizalomgerjesztő és igencsak felcsigázza az olvasni vágyó moly lelkét. A...
Eoin Dempsey – Fehér rózsa
„Ahol könyveket égetnek, ott végül embereket égetnek.” Először is szeretném azzal kezdeni az értékelésemet, hogy köszönetet mondjak egy kedves olvasni szerető molytársamnak, mert nélküle mostanában nem tudtam volna elolvasni és bizony egy nagyszerű élményről maradtam volna le. Köszönöm. Nem csinálok titkot belőle, hogy nagyon különc és egyéni nézetekkel tekintek a világra. Az igazságérzetem a plafont verdesi és ki is állok mindazért, amit vallok. Hogy jobban értsétek miről is írok: sokszor olyan állatokat és növényeket szeretek, melyeket az átlagember megvett, vagy rá sem néz. Egyet kivéve, a címet adó virág számomra a szívem csücske és mikor megláttam, hogy miről szól a...
Nguyễn Ngọc Thuần – Csukott szemmel nyiss ablakot
"A nevetés megfényesíti az arcot. Aki nevet, az kedvesnek látszik." Ez a borító olyan gyönyörű, ti is így gondoljátok? Megláttam és azonnal tudtam, hogy érdekel. Ezúton szeretném megköszönni a kiadónak, hogy megjelentették, mert egy újabb csodálatos történettel lettem gazdagabb. Sokszor úgy gondolom, hogy a gyermekszemszögből íródott történetek jobban hatnak az emberi lélekre. Hiszen ők még tiszták, nem rontották meg az élet nehézségei. Persze rengeteg gyermek szenved az élet különböző igazságtalanságai miatt, mégis úgy érzem, hogy az ő szemükkel látjuk az igazat és valót. Nguyễn Ngọc Thuần: Csukott szemmel nyiss ablakot című könyve egy vietnámi kisfiú szemszögéből meséli el az...
Fedina Lídia – Virokalipszis
Egy olyan világban élünk jelen pillanatban, melyet egy vírus elterjedése tömegeket küldött otthonaikba, hogy lelassítsuk terjedését. Sok szerettünk távol van tőlünk, féltjük őket, de megmaradunk a korlátozások falai között, és csak reménykedünk, hogy a számunkra fontos személyek éppen és egészségesen átvészelik ezt az időszakot. Gondolom számodra sem állnak távol a fenti sorok, hiszen valószínű te magad is megtettél mindent azért, hogy a legmegfelelőbben éld át ezt az időszakot! És vannak azon személyek, akik nap, mint nap azért küzdenek, hogy mi biztonságban legyünk, legyen az kórházi dolgozó, bolti eladó, rendőr, mentős, tűzoltó és sorolhatnám. Ez a pár sor tőlem egy...
Max Porter – A bánat egy tollas állat
Mindannyian különlegesek vagyunk, mindenki keresi az újat, azt az egyedi tárgyat, élethelyzetet vagy akár könyvet, amitől többek leszünk, mégis egyedi és kivételes. Számos olyan írótól volt szerencsém olvasni, aki az adott korban, melyben élt nem mindennapian, akár kicsavarva adta át olvasójának gondolatait, tudását, meglátásait. Hogy ez miért történt, ezernyi választ adhatunk rá, de igazán csak azon emberek értik meg a szokatlan regények mondanivalóját, akik vagy átmentek hasonló eseményeken, élet helyzeteken, vagy nagyon nyitottak az egyediségre. És ha már itt tartok, a kreatív gondolkodás szerelmese vagyok. Ez a mély rajongásom adódik abból is, hogy jómagam is ilyen...
Martin Kay – Eastern
Minden évben két könyves eseményt várok igazán, mikor egy jó molyhoz híven készítek egy listát, melyen olyan könyvek szerepelnek, amiket feltétlen polcon szeretnék tudni. Persze az én esetemben ez a lista nem csak pár kötetet tartalmaz, és bizony mikor oda kerül a sor, hogy vásárlás, mindig több izgalmasabb tételt veszek, mint azt eredetileg terveztem. Egy ilyen mellékes vásárlásomkor került birtokomban Martin Kay: Eastern című története is. Első kőrben a borító fogott meg, hisz nagy manga rajongó vagyok, erre pedig rápillantva rögtön egy előtte olvasott történet jutott eszembe. A fülszöveget olvasva kicsit megszeppentem, ugyanis bár széles az érdeklődésem, de az olvasási...
On Sai – Álruhában
Az idei évem egyik alap pillére, hogy megleljen azt a könyvet, mely bár erotikus, mégis eléri nálam, hogy imádjam, akarjam olvasni és feltüzelje a lelkemet. Számos írót ismertem meg ebben a témában, de többnyire kiábrándulva csuktam be az utolsó lapokat és csak pislogtam, hogyan is lehet szeretni egy ilyen alantas, emberi ösztönökön élvhajhászkodó műveket. Mielőtt bárki kiakadna, semmi bajom a testi örömökkel, sőt nyitott lélek vagyok. Szívesen teszem, beszélek vagy olvasok róla, de az igénytelenséget nem bírom. És a legnagyobb kedvencem, mikor megszólnak, hogy az erotikát (film, könyv) mennyire kedvelem nő létemre, de az már rendben van, hogy az igénytelen pornóról szóló...
Emilly Palton – Néma bűnök
"Van egy mag, akiknek megvan a lehetősége a változásra és a változtatásra. Ők azok, akik soha nem bíznak magukban, de bármilyen iskolában, munkahelyen megállják a helyüket, kérdés nélkül segítenek apróságokban és nagy dolgokban is az utcán vagy bárhol. Ultra érzékenyek szociálisan, tehetségük pedig szerteágazó. Általában nem fejezik be az iskolát, mégis olyan újításokat hoznak, melyek alapjaiban változtatják meg a világot. Nem sikerül nekik semmilyen rendszerbe vagy vallásba túlságosan belemenekülniük. Valahogyan zsigerből érzik, hogy mi igaz, és mi a szemfényvesztés." A fenti idézettel kezdem ezt a számomra rendkívül fájdalmas, de annál nagyobb energiával íródó...
Tiffany Reisz – A szirén
Gondolom várható volt, hogy előbb - utóbb én is írni kényszerülök eme tematika alá, alias, ami kicsapta nálam a biztosítékot. Megtörtént, és nem vagyok hajlandó hazudni milyen jó volt, mikor messze sem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. Az egész olvasási mizériám úgy kezdődött, hogy egy jó ideje keresem azt az erotikus történetet, melytől elájulok az izgalomtól, vágyni kezdek a gyönyör után és feltüzeli -parázsló- lelkemet. Azt tudni érdemes rólam, hogy imádok mindent, ami megbotránkoztatja a jó népet, ami tabu, ami titkos és csak suttogva mernek róla beszélni. Szeretem az erőszak különböző formáit, imádom a minőségi karaktereket, melyek árnyaltak, tele titokkal, mégis...