KÖNYVELVONÓ

Kate Pankhurst – A nagy muffinrejtély!

„(…) szembe kell nézni a problémákkal, különben a dolgok kicsúszhatnak a kezünkből.”       Többször kérdezték már tőlem, hogy szeretem-e a sorozatokat. Bár minden esetben igennel szoktam válaszolni, azért azt is hozzá kell tennem, hogy az a félelem bennem van, hogy vajon a második, netán harmadik kötet is lesz-e olyan jó, mint az kezdő része a sorozatnak. Okkal érzem ezt, hiszen többször szembesültem azzal, hogy olykor köszönő viszonyban sincsenek, sőt meg merem kockáztatni, hogy néhol teljesen eltérő stílussal is találkoztam. Ez a könyv jelen esetben a Fürkész Fanni kideríti sorozat második része, amely szerencsére beváltotta a hozzá fűzött reményeimet. Kate Pankhurst - A nagy...

bővebben

Simon Réka Zsuzsanna – Bojta színre lép

„– Meddig képes megbújni bennünk a harag, Ulli bácsi? – Ameddig hellyel kínáljuk, Bojta.”       Mostanában kicsit kedvtelenebb vagyok az átlagnál, így tovább tart egy –egy kötet olvasása, mint alapvetően. Persze az én esetemben ez sem jelenti azt, hogy napokig „ülök” egy könyvön, de bizony érzem, hogy türelmetlenebben állok mindenhez. Ez a mostani olvasási élményemet is befolyásolta kezdetben, de szerencsére „gyógyulni” látszom. Köszönhető ennek a kis mesekönyvnek is.   Simon Réka Zsuzsanna írónő nevével idén ismerkedtem meg és bár ez az első olvasásom tőle, az is biztos, hogy nem az utolsó. Eddig 4 mesekönyve jelent meg ezen kívül, és ha csak fele ennyire érdekesek, mint a mostani,...

bővebben

Kate Pankhurst – A szellemmalac esete

  Ki gondolta volna, hogy felnőtt fejjel szerelembe esem egy gyerekeknek szóló könyvbe. Mostanában sűrűn előfordul, hogy ifjúsági vagy gyermekirodalmi regényeket veszek kézbe, de ritkán mondhatom el magamról, hogy egy történet az első mondatától fogva leköt és tulajdonképpen az utolsó szóig fenntartja a figyelmemet. Nagyon sokra tartom a jó fordításokat, de manapság több olyan kötettel találkoztam, ami pont azért volt rossz élmény, mert magyartalannak éreztem a szöveget, ezzel szemben jelen esetben, Palásthy Ágnes munkáját dicséri ez a történet. A hölgy munkásságát régóta figyelemmel kísérem, hiszen nagyon szeretem a meséit is és más fordítását is olvastam már. Kate Pankhurst –...

bővebben

KÖNYVELVONÓ GALAXIS – ELSŐ FELVONÁS ⚓

    KEDVES UTAZNI VÁGYÓ KALANDOROK!     Köszönöm, hogy voltatok olyan bátrak és kíváncsiak, hogy bele mertetek vágni ebbe a nagy kalandba. Az első állomásunk egy igen különleges helyszínt takar, ez ugyanis nem más, mint a Neptunusz, a legtávolabbi óriásbolygó galaxisunkban. Kékes színe miatt Neptunuszról, a tengerek római istenéről nevezték el és jele is egy háromágú szigony. Viszont van egy jó és egy rossz hírem! Kezdjük az utóbbival: egy átok sújtotta a bolygót, és aki belép légkörébe számíthat arra, hogy ő maga is áldozatává válik. Sok mendemonda mesél arról, hogy aki mégis veszi a bátorságot és játszani mer, az az illető túlérzékennyé, álmodozóvá, képzelgővé, túlságosan...

bővebben

Ferenc K. Zoltán – Az ördög evangéliuma

  „Kiválasztani az áldozatot, gondosan felkészülni a rá mérendő csapásra, könyörtelenül kiélni a bosszúszomjat, majd lefeküdni aludni… Nincs ennél édesebb dolog a világon!”  (Joszif Sztálin)   Ez a kötet számomra egy kis kitekintés a múltunkra, melyet sok seb és igazságtalanság jellemez, mégis fontos foglalkozni vele, hiszen sokat tanulhatunk belőle. Bár szeretem az ilyen témájú könyveket, de nagyon megválogatom, hogy mit és milyen mértékben olvasok és ez a történelmi fikciókra is vonatkozik. Viszont amikor kaptam a felkérést, hogy olvassam el a regényt, úgy éreztem, hogy a korszakról, melyben játszódik – bár sokat hallottam róla - szinte semmit sem tudok a tanultakon kívül, így...

bővebben

Matilda Gustavsson – Az Elitklub

  “Szüleim, akik mindketten ismert írók, gyakran mondták, hogy az írónak az a feladata, hogy felfedezőútra induljon a világban, aztán anyaggal felpakolva hazatérjen. Minden élményt át lehet formálni irodalommá. Igen, az irodalmi anyag jelentett mindent, és ebben a hozzáállásban van egy nagy adag bátorság és kíváncsiság. De soha nem esett szó arról, milyen árat kell ezért fizetni – és hogy ez az ár a nők számára legtöbbször magasabb, mint a férfiaknak.”     Talán nincs olyan élő ember, aki ne hallott volna a 2017-ben kirobbant meetoo botrányról, mely végigsöpört a világon és következményeként számos, addig szent és sérthetelen státuszt betöltő híresség nimbusza hullott a porba az...

bővebben

Fredrik Backman – Hétköznapi szorongások

  „Azt mondják, az ember személyisége a tapasztalatainak összessége. De ez nem igaz, legalábbis nem teljesen, mert ha a múltunk lenne az, ami meghatároz bennünket, nem bírnánk együtt élni saját magunkkal. Meg kell győznünk magunkat, hogy többek vagyunk a tegnapi hibáinknál. Hogy a jövőbeli választásaink is mi vagyunk, a holnapok is mi vagyunk.”     Sokszor arra gondolok, hogy vajon mások mi alapján választanak aktuális olvasnivalót. Többnyire tudatosan válogatok, de néha én is csak az ösztönömre bízom magam. Ennél a könyvnél most az előbbinek adtam teret, mert  egy csodálatos személy, aki nekem nagyon fontos, egy közösségi oldalon a kedvencévé tette és tudni akartam, hogy...

bővebben

Buótyik Dorina – Az egyiptomi királynő rejtélye

  „Mindenki megdolgozik a sikerért.”   Egyiptom az a hely számomra, ahova egyszer az életem folyamán el szeretnék utazni. Be szeretném járni a főbb városait, látni a piramisokat és mindent felfedezni, ami módomban állhat, mert gyerekkorom egyik nagy álma és az emberiség történetének legfontosabb korszaka számomra. Összesen két ilyen hely és nép van, akikért ilyen szinten rajongok és úgy érzem, hogy nem szállhat el belőlem addig a lélek, míg be nem teljesítem ezt a két vágyamat. Ennek tudatában tavaly nagy kíváncsisággal kezdtem meg az ismerkedést Buótyik Dorina akkor megjelent III. ​Amenemhat rejtélye című kötetével, amit akkor meg is szerettem. Nagy örömmel és hálával mondok...

bővebben

Remy Dalmore – Vérrel, szívvel, szerelemmel

    Ez a könyv utazókönyvként került hozzám. Ezúton is köszönöm NiKynek, hogy útjára indította és így én is lehetőséget kaptam az olvasására. Igaz, egy hónapot lehetett nálam, és ezt az időt egy kicsit át is léptem, de ennek oka van, amit majd egy picit lentebb ki is fejtek. A borítóról is ejtenék néhány szót, mert az nem igazán tükrözi az én ízlésvilágomat. Tény, nem a mostanában oly divatos félig meztelen srác/férfi van a képen, mert egy kigombolt inget még rádobtak szegényre. Azért, ez is több mint a semmi. De hát Istenem, nem lehet minden tökéletes. Összeségében maga a könyv kinézetén még úgy-ahogy túltettem volna magam – igaz, tömegközlekedésen nem vettem volna elő –, de...

bővebben