KÖNYVELVONÓ

„A hobbim a munkám is. Szeretek segíteni embereken, a belőlük feltörő hála nekem is erőt ad, feltölt, megerősít abban, hogy az utamon járok.” – Interjú Czernay Hajna írónővel

  Fotó: Estefán Barnabás         Életem folyamán számos szép vagy akár gyönyörű írással találkoztam már, de igen kevés olyan regény akadt közte, amely bár elsőre nem volt megfogó a számomra, az olvasásom végére mégis megsiratott és bizony elérte, hogy változzon benne valami mélyen ott belül. Nem vagyok egy rideg lélek, de pontosan tudom, hogy nem olyan könnyű meghatni. Czernay Hajna - Ha fázik a lélek című alkotása egy kisregény, de méretétől függetlenül nagyon mély témákkal foglalkozó alkotás. Sok kérdés maradt bennem olvasásom után, amit legnagyobb örömömre feltehettem az írónőnek. A regényről, érzésekről, nőkről és még számos érdekes témáról beszélgettem az alkotóval. Kérlek,...

bővebben

Fitoösztrogének a változókori bőr problémákra

  A változókor fontos fordulópont egy nő életében, úgy, mint minden nőiességgel kapcsolatos változás ez is új helyzeteket teremt, amivel meg kell tudni birkóznunk. Sokszor nem annyira kellemes tünetei lehetnek, amelyeket enyhítésére nyílik lehetőségünk különböző növényi hatóanyagokkal. De mik is ezek a tünetek a bőrre nézve? És mi okozza? Milyen változások mennek végbe a szervezetünkben ilyenkor?   Mi okozza? A változókor vagy ismertebb nevén menopauza 40 feletti nőknél jelentkezik, amikortól az ösztrogén (női nemi hormon) termelése csökkenni kezd. Erről a hormonról annyit érdemes tudni, hogy a petefészkekben termelődik és ő váltja ki a peteérést vagy tüszőrepedést. Mint...

bővebben