"Mindent, amit csinálsz, a szeretet miatt csinálsz. Különben ülnél a földön, és üvöltenél az iszonyattól vagy az undortól." Mostanában sokszor elém került, valamilyen formában az író különböző alkotása, és többször is kérdeztem a páromat, hogy olvasott-e tőle, de megállapítottuk, hogy bizony még ismeretlen a számunkra. Így nagyon megörültem, mikor a Helikon Zsebkönyvek sorozat újra kiadta. Amit szeretnék itt is megköszönni a kiadónak, mert nélkülük nem hiszem mostanában vettem volna kézbe a kötetet. Ez az alig 124 oldalas könyvecske, hűen követi az eddigi kiadói sorozaton belüli tagok kopottas, de a történethez illő képét. Nagyon tetszik ez a stílus és együtt a többivel polcon...
Bartis Attila – Az eltűnt idő nyoma
Bár nem vagyok egy kényelmes ember, hiszen kíváncsi természetem más országok, népcsoportok kultúrája iránt hatalmas. Azonban elmondható rólam, szeretem az otthonom nyújtotta kényelmet, hisz megtehetem, hogy egy puha fotelben ülve, más emberek által megteremtett helyszínekre és eseményekre látogassak el. Most mégis azt kell, hogy írjam eme kötet olvasása közben elfogott a vágy, ne csak képzeletben, hanem személyesen is részese lehessek mindannak, amikről az alkotó említést tesz a kötetében. A könyv birtokbavétele után, jó pár hétig hozzá se nyúltam. Ehhez ugyanis kell egy bizonyos befogadó képesség és nyitottság, ráadásul elgondolkodtat, felháborít, néhol kiborít, és mégis...
Borsa Brown – Bogi és Buksi kalandjai
A kötet egy család hétköznapját mutatja be, ami nem is olyan átlagosan alakul. A fő karakterek, ahogy a cím is mutatja, Bogi, a család legkisebb gyermeke, és Buksi, aki szintén kutyakölyökként éli mindennapjait. A történet váltott szemszögből halad előre, hol a kislány gondolatait, hol a kutyust követhetjük nyomon. A két karakter kapcsolata igen szoros, ugyanakkor mindkettőre jellemző a világ felfedezése, hisz Bogi most megy iskolába, míg Buksi most ismeri meg környezetét, és még igen keveset látott a világból. A kettőjük nézetei a felnőttekről, -mit lehet, és mit nem- rávilágít arra, hogy mennyire fontos következetesen nevelni mind a gyermekeket, mind a háziállatainkat. Erre...
Kate Quinn – Alice hálózata
Azt hiszem, hogy mindenkinél eljön az a pillanat az életében, mikor ráeszmél, hogy az adott kor, melyben él és az adott társadalom, mely körülveszi, bár változik némiképpen, de sose elengedően. Egy örök körforgás a nemek közti megkülönböztetés, és sokan gondolhatjátok, egy újabb feminista nézőpont, ki kell, hogy ábrándítsalak, szó sincs erről. Csupán a saját lelkem háborgását próbálom csillapítani, mikor eme sorokat írom. Újabban több olyan könyvet veszek kézbe, mely valamilyen formában emberi sorsokkal foglalkozik. Hogy ez most női vagy férfi, teljesen mindegy, csak az számít, hogy ezt a mérhetetlen tudás utáni szomjamat, valamelyest csillapítani tudjam. Ez több-kevesebb...
Martin Kay – Eastern
Minden évben két könyves eseményt várok igazán, mikor egy jó molyhoz híven készítek egy listát, melyen olyan könyvek szerepelnek, amiket feltétlen polcon szeretnék tudni. Persze az én esetemben ez a lista nem csak pár kötetet tartalmaz, és bizony mikor oda kerül a sor, hogy vásárlás, mindig több izgalmasabb tételt veszek, mint azt eredetileg terveztem. Egy ilyen mellékes vásárlásomkor került birtokomban Martin Kay: Eastern című története is. Első kőrben a borító fogott meg, hisz nagy manga rajongó vagyok, erre pedig rápillantva rögtön egy előtte olvasott történet jutott eszembe. A fülszöveget olvasva kicsit megszeppentem, ugyanis bár széles az érdeklődésem, de az olvasási...
On Sai – Álruhában
Az idei évem egyik alap pillére, hogy megleljen azt a könyvet, mely bár erotikus, mégis eléri nálam, hogy imádjam, akarjam olvasni és feltüzelje a lelkemet. Számos írót ismertem meg ebben a témában, de többnyire kiábrándulva csuktam be az utolsó lapokat és csak pislogtam, hogyan is lehet szeretni egy ilyen alantas, emberi ösztönökön élvhajhászkodó műveket. Mielőtt bárki kiakadna, semmi bajom a testi örömökkel, sőt nyitott lélek vagyok. Szívesen teszem, beszélek vagy olvasok róla, de az igénytelenséget nem bírom. És a legnagyobb kedvencem, mikor megszólnak, hogy az erotikát (film, könyv) mennyire kedvelem nő létemre, de az már rendben van, hogy az igénytelen pornóról szóló...
Terry Deary – Peter Hepplewhite – Elképesztő egyiptomiak
Minden évben, az év vége az egyik legjobban várt események időszaka. Elvégre nem csak közeledünk az év zárásához, de a szeretteinkkel való közös karácsonyozás is megszínesíti ezt az időszakot. Mégis egy harmadik nagyon várt időszak esemény is, hisz ilyenkor az olvasni szerető lélek dúskálhat az frissen megjelenő újdonságokban. Mivel én egy ilyen lelkecske vagyok, szinte vadászok a kötetekre, és éles szemmel, jó vadász szimattal lelem fel a kincseket. Az ösztönöm most sem csalt, hiszem egy ilyen portyázásom folyamán leltem rá a Könyvmolyképző gondozásában megszületett könyvre is. De mit is takar ez az alig 136 oldalas kis szösszenet? Erre a kérdésre már a kicsit incselkedő...
Isabel Allende – A japán szerető
Milyen érdekes az élet! Már nem is tudom hányszor került elém ez a kötet, de csak most olvastam el. Megvettem egy drága barátnőmnek, és végül egy másik kedves molytársamtól kaptam kölcsön, hogy belefeledkezhessek. Ezt itt is szeretném megköszönni, mert enélkül nem tudom mikor is szántam volna magam rá az olvasásra, és kimaradt volna mindazon élmény, melyet olvasás közben éltem át. Az első, amit meg kell, hogy jegyezzek, az a borító egyszerű, de nagyszerű mibenléte. Rendkívül ízléses, teljesen a bel tartalomhoz passzoló. A színek kellemessége és egy leheletnyi elegancia tükröződik vissza. Csak gratulálni tudok a tervezőnek! Ami a történetet illeti, ez egy csodálatos családregény,...
Malala Juszufzai – Christina Lamb – Én vagyok Malala
"A tálibok azért ellenzik az oktatást, mert azt hiszik, ha egy gyerek olvas vagy angolul tanul vagy reáltárgyakkal ismerkedik, akkor nyugatosodik. Én azonban erre azt mondtam: “Az oktatás az oktatás. Jó lenne mindent megtanulni, és utána eldönteni, milyen utat követünk.” Az oktatás nem keleti vagy nyugati, hanem emberi sajátosság." Ezt a könyvet már egy jó ideje kerülgettem, többször szembejött velem, de még sose vettem a fáradtságot, hogy kézbe vegyem. Ennek számos oka van, de főleg azért, mert nagyon nehezen viselem az igazságtalanságot és nagy ellen-harcosa is vagyok, és mikor egy ilyen könyvet olvasok, a tehetetlenségtől majd megfulladok. De ahogy már nálam megszokott,...
Emilly Palton – Néma bűnök
"Van egy mag, akiknek megvan a lehetősége a változásra és a változtatásra. Ők azok, akik soha nem bíznak magukban, de bármilyen iskolában, munkahelyen megállják a helyüket, kérdés nélkül segítenek apróságokban és nagy dolgokban is az utcán vagy bárhol. Ultra érzékenyek szociálisan, tehetségük pedig szerteágazó. Általában nem fejezik be az iskolát, mégis olyan újításokat hoznak, melyek alapjaiban változtatják meg a világot. Nem sikerül nekik semmilyen rendszerbe vagy vallásba túlságosan belemenekülniük. Valahogyan zsigerből érzik, hogy mi igaz, és mi a szemfényvesztés." A fenti idézettel kezdem ezt a számomra rendkívül fájdalmas, de annál nagyobb energiával íródó...
