KÖNYVELVONÓ

Diana Soto – Kitka Bence Balatonalján

Diana Soto – Kitka Bence Balatonalján

„Az emberek néha megvédik a barátaikat, még akkor is, ha nekik bajuk eshet […].”   Ritka pillanatban lehetett részem nem is olyan régen, amikor határtalan boldogsággal fedeztem fel egy régi kedvenc szerzőm hosszabb hallgatás utáni felbukkanását. Ráadásul külön örömömre szolgált, hogy az ifjúsági irodalom szegmensein belül jelent meg írása. Diana Soto szerző műveivel 2017-ben találkoztam először, amikor Az ártatlan bűnös, Útinapló majd ezt követően Törpekirály című köteteit vettem kézbe. Már akkor megállapítottam, hogy az alkotó merészen bánik a szavakkal, töretlen igazságérzet hajtja és egy bizonyos írói varázs veszi körül. Rá egy évre Csak a bolondok boldogok és Az akasztott király...

bővebben
Emma ZR – Hurrikán után

Emma ZR – Hurrikán után

„Kitartás. Akarat. Fegyelem. Alázat. Nagy szavak, amelyek semmit nem érnek kimondva. A jelentésüket csak az ismeri, aki képes lenne meghalni azért, amit szeret. Képes lenne mindent feladni, akár önmagát is.”   Nocsak-nocsak… ejnye kedves írónő… már megint függővéggel kínoztad az olvasóidat. Nem félsz, hogy előbb – utóbb megtorolják ezt az elbánást? Nos, tudom, hogy hiába háborodom fel, elvégre ezért is akarom majd elolvasni a következő részét ennek a sorozatnak, ugyanakkor valóban kiborító, hogy még a „kanyarban” sincsen a folytatás, de én már sóvárgok utána. Döbbenet, hogy milyen vágyakozóvá tud válni az ember, ha valami mélyen megérinti a lelkét. Emma ZR – Hurrikán után című könyve...

bővebben
Trifán-Radics Bettina – Zöldségek, gyümölcsök, gyógynövények

Trifán-Radics Bettina – Zöldségek, gyümölcsök, gyógynövények

„– Mi az ebéd? – kérdem anyát. Oly jó illat lengedez. – Fénylő, lila padlizsánból készült el a krémleves.”   Gyermekverseket olvasni mindig öröm a számomra, hiszen a rímekkel meghintett sorok igazi csemegék a léleknek. Sokszor a témakörök is változatosak, ám a tudást nem is olyan könnyű elrejteni bennük. De mégis akadnak olyan szerzők, akik megpróbálkoznak vele, így a mostani olvasmányomban Trifán – Radics Bettina költő is olyan tematikákat gyűjtött össze, mint a növények jellemzői és gyógyhatásaik. A könyvet a Dr. Kotász Könyvkiadótól kaptam recenzióra, amit itt is szeretnék megköszönni. Mitől jó egy gyermekverseket tartalmazó kötet? Teszem fel sokadjára a kérdést. Talán attól, hogy...

bővebben
Rojik Tamás – Holdezüst és éjsötét

Rojik Tamás – Holdezüst és éjsötét

„A jó mindig elnyeri méltó jutalmát, a herceg a hercegnőt, a szegény legény a fele királyságot, a gonosz a büntetését, így van kitalálva, amióta világ, a világ.”   Imádom az olyan történeteket, amelyek a mesékre jellemző motívumokat, fogalmakat tartalmaznak, és ez a mostani kötetre is igencsak jellemzőnek bizonyult. Számos klasszikus mesét fedezhetünk fel, amelyek gyermekkorunkban oly csodássá tették az estéket, amikor szüleink hangjára hajtottuk álomra fejünket. Hiszen ki nem akart sárkányok hátán repülni, megmenteni a hercegnőket vagy éppen a daliás hercegre várni? Én bár kislánynak születtem, mindig is harcolni akartam, ezért lovagnak képzeltem magam és a legmerészebb csatákban...

bővebben
Rita Santos – Pánik

Rita Santos – Pánik

„A veszély túlbecsülése és a saját képességeid alábecsülése a tökéletes recept a félelemre és a szorongásra.”     Őszintén szólva az elsődlegesen indokom, amiért kézbe vettem ezt a könyvet, az a reakció, miszerint néha szorongásra utaló tüneteket produkálok bizonyos események előtt. Hosszú évek óta küzdök ezzel a problémával, de az utóbbi évekbe egyre nagyobb teret voltam kénytelen engedni neki és most már nagyon megnehezíti a mindennapi életemet. Mivel a hosszútávú terveim, valamint, a jövőmre és felelősségeimre való tekintettel, úgy éreztem és tulajdonképpen jelen pillanatban is azt gondolom, hogy fel kell vennem a kesztyűt ebben a küzdelemben is, mert le kívánok számolni vele....

bővebben
Shan Sa – A gójátékos

Shan Sa – A gójátékos

„Miért hullatnak ennyi könnyet az istenek a világra? Az én boldogtalanságomat siratják? Ez az égi zuhatag miért nem mossa el szenvedéseinket és tisztátlanságunkat?”     Sejtettem, hogy nem egy könnyed hangvételű és tematikájú könyvet veszek kézbe, de még most is hullanak a könnyeim és zaklatott vagyok. Már nagyon régóta vágytam ennek a regénynek az olvasásra, de féltem tőle, hiszen Japán és Kína háborús időszakában ugyan milyen szerelem szövődhet két ellenséges nép gyermekei között? Nos, megtudtam a végére. Shan Sha – A gójátékos című regénye 2007-ben jelent meg az Ulpius-ház Kiadónál. A kötet hiteles történelmi háttérrel építi fel keretét, ahol a halál a mindennapok része, ám a...

bővebben
Békési Erika – A Mama köténye

Békési Erika – A Mama köténye

„Családi- és katonaképek is regéltek az üvegek mögött, boldog jövőt láttak, háborúba indultak, gyermeket gyászoltak: a régi ember mindent úgy fogadott el, ahogy az megtörtént. „Isten adta, Isten elvette” […].”     Nem gondoltam volna, hogy egy nosztalgia utazásra váltok jegyet, amikor kézbe vettem eme könyvet. Olyan sok emlék tolult fel bennem akaratlanul is, hogy sokszor meg-megálltam olvasásom folyamán és elmerengtem az emlékeimen. Néha úgy éreztem, hogy szeretnék újra gyermek lenni, hogy halljam nagyszüleim hangját, érezzem meleg ölelésüket vagy kettejük apró-cseprő morgolódásait. Féltő szeretetben nőttem fel, hála nekik és ezért nem lehetek elég hálás. Békési Erika egy...

bővebben
Anonyma – Egy nő Berlinben

Anonyma – Egy nő Berlinben

„Vannak dolgok, amiket csak akkor tudunk elfelejteni, ha kimondjuk őket.”   Nagyon nehéz bármit is írnom jelen pillanatban, mert őszintén szólva üvölteni tudnék, de ezzel csak maximum a saját fájdalmamon tudok némiképpen enyhíteni. Nem hiába mondják azt, hogy a legjobb könyveket, történeteket a való élet írja, ám könnyből és fájdalomból merítkezni, fullasztó és kínzó ennyi év távlatából is. Kegyetlenségről, fájdalomról, könnyekről és ki nem mondott bűnökről mesél ez a kötet, ám a XXI. században élve is együtt dobban a női szív a sorstársakért, mert a nemi erőszak, adódjon múltban vagy jelenben, a Könnyek folyójához vezet, amely a Némaság völgyéből indul és a Semmi tengerébe folyik....

bővebben
Kácsor Zsolt – Pokoljárás Bipoláriában

Kácsor Zsolt – Pokoljárás Bipoláriában

„Mindig vannak kifogások, magyarázkodások, nekilendülések, próbálkozások, ideig-óráig tartó menekülések, de önmagam elől elmenekülni nem tudok.”   Nem kevés bátorság kell ahhoz, hogy valaki ilyen formában kitárulkozzon a világnak és felmerje vállalni gyengeségét. Bátorság kell önmagunknak lenni, megélni és megértetni, hogy az a folyamat, amelyen átesünk, vagy amelyben éppen benne élünk, nekünk legalább olyan félelmetes és nehéz, mint ahogy mások tekintenek reá és ezzel megbélyegezve azt is, aki benne szenved. Első kőrben Belső Nóra: Depresszió című könyvének egy részlete jutott eszembe, ahol a következőt olvastam: „A depresszióban szürke minden. Az ég, a fák, a szoba fala. Szürkék az...

bővebben
Lisa Hannett – Viking nők

Lisa Hannett – Viking nők

„Mindenki tudja, hogy a méltóság és a gőg között csak egy vékony határvonal húzódik.”   Őszintén szólva nagyon vártam a mostani könyv olvasását és szinte azonnal előrendeltem, ahogy megpillantottam. Ennek a nagy lelkesedésnek az oka a vikingek körüli misztériumból fakad, amelyet először lányos zavaromban Heather Graham: A viking asszonya című regény olvasásakor fedeztem fel. Most biztos sokan kinevettek, hiszen a fent említett kötet egy 90-es években megjelent történelmi romantikus műfajú ponyva – a jobbik fajtából – ám én akkor nagyon megszerettem ezt a történetet, de nem csak a rózsaszín habos sztorija miatt, hanem inkább a mítosz és valóság keveredése kapcsán és elkezdtem utána...

bővebben