"Csak azt lehet bűnbe vinni, aki önként megy, ezt sose felejtsd el.” Nem tudom, hogy vagytok vele, de számomra vannak olyan írók, akik írhatnak bármit –és ezt értsd, szó szerint- elolvasom és tudom, hogy imádni fogom. A mostani kötet alkotója is ilyen a számomra. Ecsédi Orsolya nevét még 2019-ben ismertem meg, mikor megvettem Cirrus a tűzfalon című regényét, amit még akkor el is olvastam és nagy kedvencként raktam a polcomra. Azóta még két kötetét vettem kézbe és töretlenül vallom, hogy a kedvenc ifjúsági íróim egyike. Nem csak humorban gazdagok a történetei, hanem olyan elemekkel dolgozik, melyek kiemelik a magyar nyelv szépségét és számos kreatív elemmel szórakoztatja...
Mason Murray – Idegenek közöttünk
„Egyszer majd valóra válik, hogy az Ember, bármelyik bolygón is éljen az univerzumban, azokat az értékeket fogja előnyben részesíteni, amelyekkel sem a környezetére, sem saját társadalmára nem jelent veszélyt.” Milyen igaz a mondás, miszerint „kicsi a bors, de erős”! Most ezt átkonvertálom erre a könyvre, hiszen alig 90 oldal, de bizony a tartalma igen csak ütősre sikeredett. Természetesen nem az oldalak mennyisége határozza meg egy kötet belső tartalmának minőségét, mégis sokan elkövetjük azt a hibát, hogy a túl rövid regényeket lenézzük. Nos, kár lenne előre ítélkezni és nagyon örülök, hogy egy ilyen ellentétes példával szolgálhatok én is. De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen...
„Célom nem elvont, absztrakt tartalmú írás megalkotása volt, hanem mély érzelmekkel telített közérthető írásmód.”- Interjú Czikora Ildikó írónővel
Számomra mindig izgalmas, mikor egy új íróval ismerkedhetem meg. Hiszen az újdonság varázsa mellett, ott a remény is, hogy az általa megálmodott könyv elbűvöl és kiszakít a komor hétköznapokból. A mostani interjúm alanya igazán különleges személy a számomra, mert valami olyasmit kaptam a költeményei által, amit igen kevés műtől: hitet és nyugalmat. Kérlek, fogadjátok érdeklődéssel Czikora Ildikó írónőt! Ha majd nem leszek… című könyvéről és számos más érdekességről kérdeztem az alkotót! Kezdjük is el! Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Hogyan született meg a Ha majd nem leszek… című versesköteted? Czikora Ildikó vagyok, 1974-ben születtem, klinikai szakpszichológusként...
Balássy Fanni – Hol is kezdjem
„Azt akarom, hogy a lehető legjobb verziója legyél önmagadnak.” Greta Gerwig Sokszor hangoztatom, hogy mennyire szeretem, amikor egy új íróval ismerkedhetem meg. Minden alkotónak van egy bizonyos varázsa, ami vagy hat az adott olvasóra vagy nem, de az biztos, hogy két lélek találkozásánál nincs nagyobb mágia. Balássy Fanni: Hol is kezdjem kötetét egy számomra fontos lista miatt vettem meg és első ránézésre tudományos könyvnek tűnt, de szerencsére nem is tévedhettem volna ennél nagyobbat. A borító számomra nagyon megkapó, mert tulajdonképpen minden rajta van, ami ebben a regényben egyedi és szórakoztató. A színválasztás is fantasztikus, hiszen a sárga nemcsak...
Czikora Ildikó – Ha majd nem leszek…
„Mert aki szeret, nem feled soha, ez áll a sírokon, ezt vallják oly sokan.” Az élet útjai kifürkészhetetlenek tartja a mondás és én magam is ezt vallom, hiszen ezt a könyvet többször is láttam különböző fórumokon, sőt egyszer meg is akartam rendelni, de aztán valamiért elmaradt. És most a Mogul Kiadó jóvoltából mégis olvashattam, amit itt is szeretnék megköszönni! Nektek hála egy hatalmas „utat” tettem meg a szerzővel kézen fogva és bár most már csak magam vagyok a gondolataimmal, sokat kaptam. Köszönöm! Czikora Ildikó - Ha majd nem leszek… című verseskötete egy gyászmunka egy éves időszakát öleli fel. Az alkotó kapcsolata édesanyjával a szereteten és őszinteségen...
Borítóleleplezés: Alexander B. Hackman – Az utolsó huszonhét – Fedőneve: „Die Katze”
Már nagyban megkezdtük a 2021-es évet, lassan vége a komor, hideg időnek és nyakunkon a tavasz, ami azt jelenti, hogy vége a „bekuckózós” időszaknak. De szerencsére a kellemes idő nemcsak a kedvet deríti fel, hanem remek könyvek megjelenését is ígéri. Most egy izgalmas borítóleleplezéssel készültünk nektek a Mogul Kiadó jóvoltából! Az izgalmas és humoros történetek kedvelői és a disztópia szerelmesei egyaránt örülhetnek, hiszen egy olyan könyvnek a borítójáról rántjuk most le a leplet, ami egyszerre egy könnyed, vicces, kalandregény, és egy megrázó, mély gondolatokra késztető alkotás! Nem másról van szó, mint Alexander B. Hackman első megjelenő könyvéről, ami Az utolsó huszonhét –...
Háy János – Ne haragudj, véletlen volt
„Feltámad a szél, feltámad a tenger, de nem támad fel egyetlenegy ember sem.” Háy János: Ne haragudj, véletlen volt című alkotása első, ismerkedő olvasásom volt az írótól. Természetesen nem először hallottam az alkotó nevét, de eddig nem volt szerencsém egyik művéhez sem. Ezt a kötetet tavaly szereztem be, mivel megtetszett a borító és a könyv címét is elég különlegesnek találtam. A fülszöveg azzal kecsegtet, hogy egy naplót fogok olvasni, melyet a koronavírus első hullámakor írt az alkotó. Összesen 232 oldal a kötet terjedelme, de nem csak tematikáját tekintve nehéz olvasmány. A több alcímre szedett részek teljesen eltérő történeteket és változó időszakokat mutatnak be. Az...
Nathan Ballingrud – Szörnyvidék
„Amíg tudod, hogy vannak választások az életedben, félsz a rossz döntésektől.” Ezt a könyvet hirtelen ötletből vettem meg, mert megtetszett a borítója és a fülszöveg is elég kecsegtető volt a számomra. Bár a háttérben meghúzódik egy harmadik indok is, még pedig az, hogy az egyik kedvenc kiadóm jelentette meg. Kezdésnek ez egy remek „ajánlólevélnek” bizonyult. A kötetben kilenc novella található. Műfaját és témáját tekintve elég változatos a felhozatal, bár mindegyikre jellemző egy bizonyos sokkolás és zsenialitás. Nézzük is sorban őket. Ahová visz az utad címet viseli az első történet, melyben egy egyedülálló anya neveli bölcsődés korú lányát. Gwen átlagos kislánynak tűnik elsőre,...
Mártonffy Zsuzsa – Akiknek két anyja van
„A nagy indián azt mondja a kis indiánnak: te az én fiam vagy, de én nem vagyok az apád. Akkor kije volt neki?” Valamikor a tavalyi év folyamán kerestem egy olyan kötetet, mely nem az általam kedvelt sémák szerint íródott, tehát nem regény, verseskötet, vagy novella. Bár nagyon szeretem a tudományos könyveket is, lényegesebben kevesebbet olvasok-e területen, mint a fent említetteken. Ez a könyv nem regény, de nem is dokumentum, valahol a kettő között helyezkedik el, de témáját tekintve hiánypótló és minden családot alapító vagy vágyó személy kezébe nyomnám nemtől függetlenül. Ugyanis úgy gondolom, hogy nem csak azok tanulhatnak belőle, akik erre az útra kívánnak lépni, hanem...
Johanna Sinisalo – A Nap Magja
„– A természettel való elveszett, sallangmentes kapcsolatot keressük. Azt az állapotot, amelytől az ember az úgynevezett civilizáció hatására eltávolodott. Azt az állapotot, amelyet a sámánok éltek meg. A világban való teljes és tökéletes beolvadást. Az emberi lét béklyóiból való kiszabadulást. Milyen sokat tanulhatunk, megismerhetünk akkor a saját testünk korlátozott külső valóságáról, ahogyan a testünk maga látja!” Sokszor találkozom olyan könyvekkel, melyek valamilyen formában változtatnak rajtam. Formálnak, hiszen az olvasottak olyan témát ölelnek fel, melyek elemeiben rombolják le a hitemet, vagy egyszerűen egy ősi dühöt hoznak felszínre bennem. Ez a kötet pont ilyen hatással...
