KÖNYVELVONÓ

Kiss Judit Ágnes – Babaróka esti meséi

  „Mindenki bolond, aki csak a saját kárán képes tanulni (…).”   Igazság szerint nagyon vegyes érzésekkel fejeztem be ezt a mesekönyvet. Ugyanis még az év elején valamikor szereztem be és akkor rögtön nagy lelkesen olvasni kezdtem, de sajnos meguntam és félretettem. Aztán minap megint elém került és úgy voltam vele, hogy teszek egy újabb próbát. Nem bántam meg. Az első, amit megemlítenék az a borító, mely nagyon bájosra sikeredett és legnagyobb örömömre, hűen tükrözik a belső tartalmat. A könyv hét mesét foglal magába, melyek tematikájukban megegyeznek,- hiszen különböző gombákról szólnak,- mégis eltérnek. A történetek tanulságosak, szórakoztatóak és sokszor szomorúak. Legalább...

bővebben

Hel Enai Dawn – Sunderon – Az ördög vére

  A könyvet utazókönyvként kaptam, amit itt is szeretnék megköszönni. Úgy gondolom, hogy kis hazánk is számos fantasztikus alkotót tudhat magáénak és bár sokan úgy tartják, hogy egy külföldi írótól biztosabb a sikeres kötet lehetősége, azt kell, hogy írjam tévedés. Egyáltalán nem biztos, hogy kintről számunkra megfelelő, vagy jó történetet olvashatunk, teljesen mindegy, hogy mit mutatnak a kinti számok. Mindenki egyéni ízlésű, de hiszem, hogy több hazai alkotó írását olvasnánk, nekünk is lehetnének egy Sarah J. Maas vagy akár egy Stephen Kinghez hasonló íróink, akik mernének egyre többet és jobbat írni számunkra. Ennek legnagyobb bizonyítékát most értékelem. Ez a történet egy magyar...

bővebben

Mihó Izabella- Életmorzsák

 „Amikor elengedjük az álmainkat és belenyugszunk a biztonságot sugalló megszokásba, az életünk szépen kisimul, mint egy tó. Na, és akkor! Akkor biztosan jön egy hatalmas szélvihar és felborzolja a tükörsima állóvizet. Hatalmas hullámokat korbácsol, amelyek arcul csapnak, és habos, hideg vízként a nyakunkba zúdul maga az élet. Mert a sors megkerülhetetlen, nem menekülhetünk előle; mert az élet folytonos változások láncolata.”   A kötetet utazókönyvként kaptam, amit itt is szeretnék megköszönni. Ez a csepp könyv alig 124 oldal, de a benne leírtak rendkívül fájdalmasak és igazak. Hiszen az életről szólnak. Öt novella található a könyvben, melyhez ugyanennyi kérdés is társul. Vajon megleltem-...

bővebben

Vadadi Adrienn: Matricás Laci Londonban / Stickers Laci in London

    A Pagony Kiadó Most angolul olvasok! sorozatát egy remek kezdeményezésnek tartom, miszerint a gyermekek játékosan, szórakoztatva tanulják meg a szavakat, mondatokat. Elsődlegesen fókuszálva arra, hogy tíz éves kor alatt nem nyelvtanulásról beszélünk, hanem nyelvelsajátításról. A kettő közti eltérés főképpen abban látható, hogy nem a hagyományos nyelvtani nehézségű szövegeket követi a kötet, hanem egy sajátos "játszva" tanulásét, mely hasznosítja a gyermekek korai, nagyon fogékony felfogó készségét. A sorozat harmadik része ez a könyv, mely Vadadi Adrienn már jól ismert Matricás Laci szériájának egy újabb darabja. A különleges kiadói szándék ott is megmutatkozik, hogy minden...

bővebben

Mirejla Boglaar – Tollászkodás

  Ezt a könyvet utazókönyvként kaptam, amit ezúton is szeretnék megköszönni, ugyanis egy csodálatos és mély érzelmi utat járhattam be általa. Bevallom Mirejla Boglaar – Tollászkodás című verseskötete először csak a címével, majd a borítójával hívta fel magára a figyelmemet. Számos hasonló kötetet volt szerencsém idén olvasni, de kíváncsivá tett, hiszen a fülszöveg egy játékkal kecsegtetett. Vajon mitől másabb és mit adhat számomra? A kötet kézhezvétele után nem akartam rögtön elkezdni, de gondoltam beleolvasok. Nos, annyira megtetszett, hogy végül úgy döntöttem végig olvasom. Az alkotó valóban elrejtett egy bizonyos játékot az olvasó felé, de csak akkor élvezhető igazán, ha...

bővebben

Igaz Dóra – Ádám és a dzsúdó

„(…) jó dolog küzdeni. Jó dolog célokat kitűzni, igyekezni, kitartani. És jó, ha az ember le tudja győzni önmagát.”   Ádám és a dzsúdó kötet a Pagony Kiadó idei újdonságai között fedeztem fel. Valamiért már a könyv címe is melegséggel töltötte el a lelkemet, így mindenképpen el akartam olvasni a mesekönyvet. Igaz Dóra könyvei számomra egyet jelentenek a tanulságos, de annál szórakoztatóbb kikapcsolódással. Számos műve jelent már meg, de eddig csak három kötetét olvastam (Egy fiú a csapatból, Tiki otthonra talál és Ádám és a dzsúdó). Eddigi tapasztalataim alapján úgy gondoltam, hogy egy igen csak érdekes és felemelő olvasmányban lesz részem és milyen igazam lett. Ahogy a címből már kiderül...

bővebben

Horváth István Péter – Desztillátum

  Utazókönyvként került hozzám a kötet, melyet itt is szeretnék megköszönni. A külső borítás tetszett meg először, mivel felnőtt fejjel nagyon megszerettem a kémiát és minden vonz, ami ehhez köthető. Reméltem, hogy valami izgalmas újdonságot fedezhetek fel miután elkezdtem az olvasást.Részben igazam is lett. A kötet négy részre bontható, de igazság szerint főleg csak a tematikájuk tér el egymástól, hiszen java részük vers és egy pár oldalnyi novella olvasható. A versek nagyon vegyes témákat dolgoznak fel, hiszen a történelmi és lélektani költeményektől kezdve, bizonyos szójátékokig olvasható minden típus. Több érdekes és lélekemelő alkotást fedeztem fel, de számomra kettő nagyon...

bővebben

Pacskovszky Zsolt – Dodó

  „(…) nem méreg szüli a szeretetet.”   Nem tudok elég hálás lenni, hogy részt veszek a Merítés gyermekzsűrijében, mert így folyamatosan képben vagyok a friss gyermekirodalom és mesék megjelenésével. Pacskovszky Zsolt – Dodó című kötete is így került a figyelmembe és rögtön be is szereztem egy példányt, hogy olvashassam. A külső borító kép teljesen lefedi a belső tartalmat, hiszen a karakterek egy része és bizonyos esemény illusztrálása látható rajta. Bár az őslények közül nem éppen kedvelt állatom a Dodó, ettől még úgy gondoltam egy remek történetet olvashatok róla. Visszatérve még egy mondat erejéig a rajzokhoz, azt kell, hogy írjam, nagyon tetszenek, végig olyan érzésem volt, hogy...

bővebben

Tillinger Gábor – Évszakhömpölygés

    Tillinger Gábor – Évszakhömpölygés haiku kötete egy véletlen folyamán került elém, de nagyon megtetszett a borító, mely egy természeti képet ábrázol és a maga egyszerűségében éreztem, hogy vonz és olvasni szeretném. A haiku műfaj most már egyik kedvencemmé nőtte ki magát, pedig még csak egy éve ismerkedem ezzel a területtel és nem gondoltam volna, hogy ennyire a szívembe lopja magát. Ez a könyv alig 126 oldal, mégis a benne összegyűjtött írások számos érzelmet hoztak felszínre bennem és bizonyos szinten begyógyítottak pár régóta őrzött sebemet is. A kötet 5 fő részre bontható: a négy évszak és egy "kakkuktojásnak" nevezett utolsó szakasz. Az első rész címe Haru – Tavasz,...

bővebben

Laura Ellen Anderson – Vámpyr Vilma és a barbárbál

    Nem először fordul elő, hogy valamilyen formában vámpírokról szóló történettel találkozom. Ezek a teremtmények Stephenie Meyer: Twilight sorozata óta finoman szólva is átalakultak a legnagyobb bánatomra. Mióta csillognak, „vegetáriánusok” és sorolhatnám, azóta boldog-boldogtalan szeretne egy ilyen „lovagot” magának, vagy válna önmaga is az éjszaka lényévé. Úgy gondolom újat teremteni nem szégyen, sőt kimondottan szeretem, de mikor egy „létező” lényt varázslunk cukivá, attól szabályosan rosszul vagyok. Számomra az igazi vámpírok még mindig félelmetesek, erőszakosak és igen ettől is rajongok értük olyan nagyon. A mostani kötetünk is ezen érdekes lényekről szól, bár itt az...

bővebben