KÖNYVELVONÓ

Martin Kay – Titkok útvesztője

  „Soha ne bízz másban, csak aki a bőröd alatt lakik!”   Már sokszor kifejtettem, hogy mennyire vonzódom az egyedi témájú könyvekhez. Legyen az fantasy, western, vagy bármely más kategória, ha valami megfog benne, hűséges olvasója és követője leszek. Így jártam ezzel a sorozattal is. Az első kötetet nagyon megkedveltem, mert egy teljesen új, egyedi világképet adott a számomra. És mivel függővéges volt (nem morogtam érte kicsit sem) nagyon vártam, hogy mikor jelenik meg a második része. És most végre megkaptam, amire vágytam. Ezért először is szeretném megköszönni a Twister Média Kiadónak és a Szerzőnek, hogy előolvasóként kézbe vehettem a kötetet. Azt hiszem nem is én lennék, ha nem a...

bővebben
Kavagucsi Tosikadzu – Mielőtt a kávé kihűl

Kavagucsi Tosikadzu – Mielőtt a kávé kihűl

    Vannak azok a történetek, melyeket azért veszünk kézbe, hogy egy időre kiszakítsanak a hétköznapok megszokott malom őrléséből és vannak azon olvasmányok, amelyek formálnak a lelkünkön. Hogy ez tudatos, vagy tudatalatti nem tudom pontosan, de nem egyszer éreztem, hogy más vagyok egy-egy kötet olvasása után. A mostani regényt már egy ideje nézegettem a polcomon, de mindig volt fontosabb. Pedig kimondottam szeretem a keleti kultúra alkotóit, különösen a japán írókat, mert kevés érzelemből táplálkozva, elképesztő műveket képesek létrehozni. Pontosan ezzel találkoztam a mostani olvasási élményemben is. És bár sokáig nem nyúltam a könyvhöz, most mégis úgy gondoltam, hogy pont jókor...

bővebben

Az oldal őrei (közreműködők)

  NiKyFőszerkesztő, korrektúra, divatrovat vezetőNem tagadom hatalmas étvággyal falom a könyveket. Idén is több száz került a bírtokomba és nem óhajtok meggyógyulni. A Könyvelvonó az én álmaimból valósult meg és azért hoztam létre, hogy őszinte rálátással böngészhessen a kedves olvasó a friss és elfeledett könyvek között. A véleményem egyéni, természetesen másnak lehet pozitív vagy akár negatív meglátása az adott kötetről. Ha megosztanád velünk gondolataidat, azt a linkek alatt megteheted! A másik nagy szenvedélyem a divat, minden, ami ehhez köthető a szívem csücske. A harmadik pedig a természettudományok világa. Mint látható elég szélsőséges vagy akár sokrétű a személyiségem, de...

bővebben

Andrej Nikolaidis – Kilenc

    Bevallom töredelmesen hosszú ideig nem volt hangulatom ehhez a regényhez, mert megijesztett a prológus hangulata és nehezen rázódtam bele. Ugyanakkor, ha meg van a megfelelő hangulat, máris érdekessé válnak a sorok és belemerülhettem a történetbe. Bár nem felhőtlen az olvasási élményem, mégis örülök, hogy kézbe vehettem. Szeretném megköszönni a Gondolat Kiadónak, hogy biztosított számomra egy példányt és recenzióként megismerkedettem egy új alkotóval. Andrej Nikolaidis: Kilenc című regénye megosztó lesz az olvasók körében, ugyanis nem csak hangulatában, de témáját tekintve sem hétköznapi. A kötet egy enyhén cinikus újságíróról szól, aki kénytelen szembesülni a ténnyel, hogy...

bővebben

Jasmin Kaur – Ha kérded, hova megyek

  Bevallom nem erre számítottam mikor megvettem ezt a könyvet. Igazából nem tudom megfogalmazni, hogy miben tér el attól, amit vártam, mert el se olvastam a fülszöveget, csupán megtetszett a borító és hallottam róla kinti barátoktól, hogy nagy port kavart a megjelenésével. Szeretem az olyan könyveket, melyeknek van mondanivalója, egyedi a stílusa, vagy csupán kimeri mondani, felmeri vállalni azon tényeket, eseményeket, melyeket a társadalom közönyösen, vagy félelemből a „szőnyeg” alá söpör nap, mint nap. Ez a könyv ilyen és sokkal több annál. Ebben a kötetben benne vagyok én is és te is és mindenki. Nemtől függetlenül ott vagyunk. Mindenki, akit valaha csak egyszer is kigúnyoltak,...

bővebben

„Amikor elkezdek írni és megálmodok csak úgy egy karaktert, számomra szinte azonnal életre kel.”- Interjú Hel Enai Dawn írónővel

    Kis hazánk számos tehetséges alkotót rejt magában. Egy közösségi felületen utazókönyvként került hozzám Hel Enai Dawn: Sunderon - Az ördög vére című kötete, melyet nem csak megszerettem, hanem az idei évem egyik legjobb fantasy regényei között tartom számon. Ezért nagyon örültem, amikor a szerző elfogadta az interjú felkérésemet! A könyvről és sok más érdekességről kérdeztem az írónőt! Tartsatok velünk! Kérlek, pár szóban mesélj magadról! Hogy kezdődött az írói pályafutásod és mikor szerettél bele az írásba? Őszintén szólva nem érzem magam írónak. Ahányszor szembesülök a megszólítással, nem érzem a magaménak, csak olyan „jó lenne” érzés kap el… Úgy érzem, ehhez még nagyon, de...

bővebben

Nádasdy Nikolits Andrea – Márti könyve

  Nem a méret a lényeg, tartja a mondás és sok esetben igazat is kell, hogy adjak. Ilyen ez a kötet is, hiszen alig 128 oldal, de tartalmilag felöleli két teljes generáció életét és főbb eseményeit. Ezúton is szeretném megköszönni a Napkút Kiadónak a bizalmat és hogy recenzióként olvashattam a könyvet. Fantasztikus érzelmi viharba keveredtem általa, de erről később. A könyv külseje volt számomra az első, mely arra késztetett, hogy elolvassam. A borítón a kötet szerzője és gyermeke látható. Bár mondhatnánk, hogy semmi különös nincs benne, ha jobban ránéztek, akkor ti is láthatjátok azt a hihetetlen gyengédséget, mely a hölgy arcáról sugárzik gyermeke felé. A kicsi pedig egy igazi kis...

bővebben

Mercèdes Rheinberger – Ártatlan vagyok

    Az idei évemet többször is jellemezte, hogy olyan könyv olvasására szántam el magam, mely nem feltétlen tartozott stílusilag a kedvenceim közé. Hiába széles tematika jellemzi érdeklődésemet, több olyan terület van, amihez félve vagy egyáltalán nem akarok nyúlni. Az egyik ilyen az általatok is kedvelt kortárs erotika. A legnagyobb gondom a sablonossággal van, hogy csak a testiség a lényeg és –míg a régi kötetek adtak egy kerettörténetet- nagyon kevés eseményt tartalmaznak a mostaniak többnyire.   Aminek rendkívül örültem, az a látványos borító. Sejtelmes, letisztult és pont annyira kifejező, hogy az olvasni vágyó lelkeket megfogja. Nincs semmi akt, semmi felesleg és még a...

bővebben

Alice Walker – Az öröm titkának őrzői

 „A nő nem az élet fája? Őt nem feszítették keresztre? Nem egy olyan korban, amire már senki sem emlékszik, hanem most, naponta, a föld számos országában?”     Először is szeretném megköszönni az Európa Könyvkiadónak a könyvet, hogy lehetővé tette a számomra, hogy olvashassam a könyvet, még akkor is, ha témáját tekintve igen fájdalmas volt a számomra. Az írónő munkásságáról már hallottam és többször is olvastam róla szóló cikkeket. Ezért mikor megláttam, hogy magyar fordításban is megjelennek művei, nagyon megörültem és vártam a lehetőséget, hogy kézbe vehessem. Annyit érdemes tudnotok, hogy nem csak alkotóként kiemelkedő a személye, hiszen ő az első afroamerikai nő, aki 1983 –ban...

bővebben

Laura Ellen Anderson – Vámpyr Vilma és az Úrikornisok

    Nem is olyan régen hoztam ennek a könyvnek az első részéről az értékelésemet, melyet kisebb morgolódástól eltekintve szerettem és jól szórakoztam rajta. Mivel megjelent a második része a sorozatnak, kapva kaptam az alkalmon és beszereztem. Először vizsgáljuk meg a külső borítót, ahogy már megszoktátok tőlem. A külső képen két olyan teremtmény látható, akikről elmondható, hogy cseppet sincsenek jóban, mégis úgy feszítenek a képen, mintha minden rendben lenne. Először furcsállottam, de aztán a kötet végére megértettem a célzást. És ha már a külcsínről írok, az illusztrációk még mindig a szívem csücskei, nagyon bájosak és imádom nézegetni őket. Ami a belső tartalmat illeti nagy...

bővebben