„Minden elmúlik végül, amikor eljár fölötte az idő, de a történetek soha. Azokat mindig tovább mesélik, és mindig születnek újabbak is.” Azt hiszem végre sikerült újra egybe forrasztani a szívemet, mert bizony pár nappal ezelőtt, amikor befejeztem ennek a kötetnek az olvasását, elolvadtam, olyan aranyos történetet kaptam. Mert igen, én hivatalosan macska bolond vagyok, de ugyanakkor a kutyákat is imádom. Családomban mindig is voltak, és vannak most is kis kedvencek és bizony mikor egy ilyen könyvet vehettek kézbe nagyon izgatott leszek. De először is szeretném megköszönni a Móra Kiadónak, hogy biztosított számomra egy példányt. Nektek köszönhetően ismételten felhőtlen...
Paula Harrison – Kitti és a Holdfény-mentőakció
„Az lehetsz, ami csak akarsz. De ne hagyd, hogy a félelem visszatartson! Bátrabb vagy mint hiszed.” Rólam köztudott, hogy nagy állatbarát vagyok, bár tény a kedvenceim nem éppen hétköznapiak, kettőt kivéve. Az egyik ilyen típus a macskák. Tőlem lehetnek kicsik vagy nagyok, cirmosak, foltosak, vagy egyszínűek, vékony szőrűek vagy bundásak egyszerűen rajongok értük és alig várom, hogy ölbe kaphassam. Az egyik kedves barátnőmnek három is van és annyira szeretem, mikor meglep egy – egy fotóval aktuális csínytevéseikről. Ennek a kis kitérőnek annyi lényege van, hogy megértessem miért is örültem meg annyira ennek a kötetnek. Nem csak szórakoztató volt, de igen sokat tanultam is...
Fekete András – Tüsi és Lobonc megmenti Bam Bandit
„Az ember mindent le tud küzdeni (…)” Be kell, hogy valljam az első, ami megfogott ebben a könyvben, az a borító volt. Imádom az egyedi rajzolású köteteket, és ahogy ránéztem rögtön tudtam, hogy el kell olvasnom. A borító szerintem nagyon cuki, két kis legényke sétál egy sötét erdőben. Ha az olvasó jobban megnézi a képet, bizony sok kis rejtett alakot és tényezőt fedezhet fel. Hogy miért érdekes ez? Természetesen azért, mert szorosan kötődik a külső borítás a bel tartalomhoz és ennek igazán örülök. A könyv egy emberrablás köré épül, mégis sokkalta több annál, hiszen nem elég az önmagában is súlyos téma, számos más életigazságot is felfedeztem olvasásom folyamán. Három szálon futnak az...
Révész Emese – Simi és a rendetlen betűk
Az első és legfontosabb, hogy úgy alkotok véleményt erről a könyvről, hogy nem vagyok diszlexiás és tanári diplomával sem rendelkezem. Viszont közel féléve, tanulás nehézségekkel küzdő gyermekeket tanítok nyelvre, és reáltantárgyakra magántanárként. Ezért némi tapasztalatot gyűjtöttem a háttérben meghúzódó „gondról”. Azt vettem észre, hogy a gyerekek rövid ideig mutatnak érdeklődést a tanulás iránt, sokszor elkalandoznak a gondolataik. Ha nehézséggel találják szembe magukat –erős frusztráció hatására- kiborulnak. Akár támadóan, akár hisztivel és sírással, de elmenekülnek a feladat elől. A tanulóim változó korosztályba tartoznak, de mindenkiről elmondhatók a fenti tünetek és...
Borsa Brown – Bogi és Buksi kalandjai
A kötet egy család hétköznapját mutatja be, ami nem is olyan átlagosan alakul. A fő karakterek, ahogy a cím is mutatja, Bogi, a család legkisebb gyermeke, és Buksi, aki szintén kutyakölyökként éli mindennapjait. A történet váltott szemszögből halad előre, hol a kislány gondolatait, hol a kutyust követhetjük nyomon. A két karakter kapcsolata igen szoros, ugyanakkor mindkettőre jellemző a világ felfedezése, hisz Bogi most megy iskolába, míg Buksi most ismeri meg környezetét, és még igen keveset látott a világból. A kettőjük nézetei a felnőttekről, -mit lehet, és mit nem- rávilágít arra, hogy mennyire fontos következetesen nevelni mind a gyermekeket, mind a háziállatainkat. Erre...
M. Kácsor Zoltán – A boszorkány seprűje
"Képzelj el egy tepsi szenet, olajjal lefecskendezed. Dobjál rá egy égő gyufát, kész a tűzgolyóvacsorád!" Mostanában valahogy vonzom az olyan történeteket, melyek valamilyen formában a lelkemhez szólnak, mégis vegyes érzést hagynak bennem. Ez a mesekönyv is ebbe a kategóriába sorolható, ugyanis a kötetben kilenc mese található. Rendkívül élvezetes történetekkel találtam magam szembe, ráadásul egymásra épülnek. Míg az egyik szól egy lovagról és ruházatáról, addig a benne megismert sárkány ihlette meg a rá következő történetet. Egyedisége e téren nagyon megfogó volt a számomra. A másik, ami szintén pozitív töltettel párosult, az a páratlan humor, mely a legváratlanabb...
Dér Adrienn – A kaszabmanó
Nem tudom ki, hogy van vele, de számomra egy könyv borítója sok esetben meghatározza, hogy megvegyem-e az adott kötetet, vagy sem. A mostani vásárlásom bár biztos alapokon állt, a külső kép megállásra késztetett. Az legtöbb esetben a színek és formák őrületében élek, imádok mindent, ami különleges, morbid és szokatlan. Most lehet furcsán fog hatni, de ez a nézetem ennek a könyvnek a borítóján teljesen visszatükröződik. Nézzetek rá, hát nem szép? Középen a felirat a sima textúrával kiemelkedik, míg az oldalán elhelyezkedő cirádás mesefigurák szépen kiemelik. Minden elismerésem a tervezőnek, más munkáját is szívesen megtekinteném. És ha már erről írok, hadd említsem meg a...