KÖNYVELVONÓ

Zágoni Balázs – Karácsonyi kitérő

    A karácsony sokunk számára a csillogást, a meleg otthont, a család szeretetét és sok – sok ajándékot jelenti. De elfelejtjük, hogy számos ember számára nem adatnak meg ezek a körülmények, legtöbbször egyik sem. De mi van akkor, ha egy kicsi lányt nem hagy nyugodni egy koldussal történt esetlen kalamajka? Ezt a kérdést is járja körbe a mostani meseregény. Persze sok másról is szól, ezért fontos, hogy nyitott szívvel álljunk neki az olvasásának. Zágoni Balázs író nevével immáron harmadszorra volt szerencsém találkozni, hiszen ifjúsági irodalom terén egy többszerzős alkotóról van szó. Többek között tőle olvashattam a Fekete fény disztópikus sorozatát, amelyben már felfedezhettem...

bővebben

Simon Réka Zsuzsanna – Bojta színre lép

„– Meddig képes megbújni bennünk a harag, Ulli bácsi? – Ameddig hellyel kínáljuk, Bojta.”       Mostanában kicsit kedvtelenebb vagyok az átlagnál, így tovább tart egy –egy kötet olvasása, mint alapvetően. Persze az én esetemben ez sem jelenti azt, hogy napokig „ülök” egy könyvön, de bizony érzem, hogy türelmetlenebben állok mindenhez. Ez a mostani olvasási élményemet is befolyásolta kezdetben, de szerencsére „gyógyulni” látszom. Köszönhető ennek a kis mesekönyvnek is.   Simon Réka Zsuzsanna írónő nevével idén ismerkedtem meg és bár ez az első olvasásom tőle, az is biztos, hogy nem az utolsó. Eddig 4 mesekönyve jelent meg ezen kívül, és ha csak fele ennyire érdekesek, mint a mostani,...

bővebben

Bosnyák Viktória – Fókuszban a kókusz

  „– Olvastam egyszer egy jó könyvet. Három kedves nyanyáról szólt, meg a házisárkányukról. – Ez most, hogy jön ide? (…) – A ködről jutott eszembe. – Mert olyan ködösen emlékszel rá?”       Az idei évem ifjúsági irodalom terén nagyon változatosnak mondható, ugyanis, ha csak tehetem, minden könyvet elolvasok a Merítés–díj listáiról, hogy átfogó képet kapjak az alkotásokról. Ennek viszont meg van az a hátránya is, hogy több olyan kötetet is kézbe veszek, ami még nem érett meg -véleményem szerint- a kiadásra, de pont ezért nagyon tudom becsülni azon történeteket, amelyek humorba csomagolva a magyar nyelv bravúros szavait csűri-csavarja és a végeredmény igazán érdekes. A...

bővebben

Tomcsik Nóra – A hercegnő és a sárkányok dala

  „Mindenki lehet szerelmes.”     Sokszor hangoztatom, hogy mennyire szeretem a mesék világát. Nagy rajongója vagyok a különleges lények történeteinek, hiszen jómagam is sok ilyen témájú könyvet vettem már kézbe. Felnőttként azt gondolhatnám, hogy már kinőttem ebből, de az én belső gyermeki énem tapsikol örömében, mikor egy-egy ilye regény kerül a kezembe. A mostani történet ugyan kicsit másabb a megszokottnál, mégis az egyik legősibb és legkedvesebb mitológiai lényről is szól. A sárkány rajongásom nem csak a könyvek nyújtotta történetek miatt adott, ráadásul biztos forrásból merítkezve tudom, hogy több rájuk jellemző vonással rendelkezem magam is. Hogy ez mennyire előny már más...

bővebben

Mechler Anna – Nadin és a varázstégely

  „(…) az embereknek is szüksége van a növények gyógyító erejére.”     Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen felnőtt a világon, aki a gyermeki énjét időközönként kényezteti, persze mindenki mással. Számomra Mechler Anna mesekönyvei azok a bizonyos történetek, amitől a lelkem szárnyra kel, és igazán üdítően érzem magam egy – egy kötet olvasása után. A mostani értékelésem is egy ilyen könyvecskéről szól.   Mechler Anna – Nadin és a varázstégely című mesekönyve 2021 egyik újdonsága, amely a Manó Könyvek gondozásában jelent meg. Ez a kötet A virágtündérek titkai sorozat harmadik része. A sorozat többi részét itt találod. De nézzük is, hogy miről szól ez a mese:   A hiedelem úgy...

bővebben

Philip Reeve – Olivér és a tengerkócok

  Azt hiszem elmondhatom magamról, hogy az ilyen könyvekért szerettem meg felnőttként ismét a mesék világát, de mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni a Móra Kiadónak, hogy olvashattam a könyvet. Köszönöm. A kiadói sorozatokat többnyire nem követem külön figyelemmel, hiszen azokból is számos áll rendelkezésre tematika és korosztály szerint, viszont a Káprázatos kalandokra, amibe a mostani értékelésem kötete is beletartozik, így is felfigyeltem. ( Ha érdekel téged is, itt megtalálod őket). Philip Reeve munkássága immáron nem volt ismeretlen a számomra, hiszen nem is olyan régen olvastam tőle a Sen és a száguldó szán című könyvét, amit akkor megszerettem és pont ezért is nagyon...

bővebben

Julien Hervieux – Viharka, a sötétség ura

„ (…) senki sem teljesen jó vagy velejéig gonosz.”       Már megszokhattam volna azt a hihetetlen lelkesedést, mely felszínre tör bennem, amikor kissé gótikus rajzolatú mesékkel találkozom. Az utóbbi pár évben legnagyobb örömömre egyre több ilyen típusú mese és ifjúsági regény látott napvilágot, amitől az én szívem bizony nagyokat dobbant. Azok számára, akiknek esetleg ismeretlen a stílus, melegen ajánlom Tim Burton filmjeit szíves figyelmükbe. A mostani értékelésem is egy ilyen könyvről fog szólni, de előtte szeretném megköszönni a Móra Kiadónak, hogy olvashattam a történetet. Köszönöm. Julien Hervieux - Viharka, a sötétség ura című ifjúsági regénye idén nyáron jelent meg a kiadónál. A...

bővebben

Dóka Péter – Idővihar

  „Nem lehet megkérni valakit arra, hogy szerelmes legyen.”       Dóka Péter nevével ugyan nem először találkozom, de mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni a Móra Kiadónak, hogy olvashattam a könyvet. Köszönöm. Bevallom őszintén kicsit félve kezdtem neki ennek az olvasásnak, ugyanis a Szupermalac és Űrpatkány sorozat harmadik köteteként került kezeimbe és az előző részt finom szólva sem szerettem. Érdekes módon most mégis azt kell, hogy írjam, mintha két különböző sorozatból olvastam volna a két történetet. Az előző alkotáshoz képest a mostani sokkal színesebbnek, vidámabbnak és kedvesebbnek találtam. De nézzük is, hogy miről szól fülszöveg alapján: Szupermalac és Űrpatkány,...

bővebben

Paula Harrison – Kitti és a tigriskincs

  „Az a legjobb kaland a világon, hogy itt lehetek a barátaimmal!”     Ezt a mesekönyvet már nagyon vártam és legnagyobb boldogságomra végre kézbe is vehettem. Nem is olyan régen olvastam a Móra Kiadó jóvoltából a Kitti és a Holdfénymentőakció című kötetet, mely ennek a sorozatnak az első része volt. Akkor nagyon megszerettem ezt a különleges kislányt és a három macskát is, akik mellé szegődtek. Ebben a részben a kalandok folytatódnak, amelyeknek egy kiállítás és egy bizonyos Tigrisszobor adja a központi témáját. Kitti és barátai éjszakai felfedező útra indulnak, hogy meglessék ezt a különleges kincset, de sajnos egy rablás kellős közepébe csöppennek. Természetesen a leányka és...

bővebben

Vadadi Adrienn – Öten a Kőhegyen

  „(…) azt, aki szemetel, fel kellene lőni a Holdra! A sötét oldalára!”   Már egy ideje nézegettem ezt a mesekönyvet és többször úgy volt, hogy megveszem, de valamiért rendre úgy éreztem, még ráér. Aztán ahogy lenni szokott utazókönyvként hozzám került és már semmi sem akadályozhatott meg abban, hogy elolvassam. Vadadi Adrienn neve számomra egyet jelent a kellemes és vidám szórakozással. Én ugyanis egy másik sorozatát nagyon kedvelem, ez pedig a Matricás Laci kalandjai. A több kötetes írónő eddig sosem okozott nekem csalódást, így nagyon reménykedtem, hogy most is jól fogok szórakozni. Az Öten a kőhegyen egy nagyon érdekes mesét tár olvasója elé, ugyanis három gyermek és két kutya vág...

bővebben