KÖNYVELVONÓ

Palásthy Ágnes – Csíkos, a nagy vadász

Palásthy Ágnes – Csíkos, a nagy vadász

„A Marton család háza egy dombon állt a falu szélén, egy csendes utcában.”   Mostanában egyre több olyan mese lát napvilágot, amely valamilyen fontos témakört kíván a kisebb olvasók figyelmébe ajánlani. Ezúttal a felelős állattartás került terítékre, bár a történet fókusza elsődlegesen egy vörös, kissé rakoncátlan kandúrra és az őt örökbefogadó családra esett. Palásthy Ágnes – Csíkos, a nagy vadász című mesekönyve 2025-ben a Ciceró Kiadónál jelent meg. Ahogy a címből már sejteni lehet, egy kissé aktív, mindig a legnagyobb kalamajkát okozó szőrgombócról olvashatunk, aki nem más, mint Csíkos. Katica és szülei szerető családként gondoskodnak és védelmezik ezt a mindenre elszánt, kíváncsi...

bővebben
Kalapos Éva Veronika – Ezek voltak az apák

Kalapos Éva Veronika – Ezek voltak az apák

„Amit a szó el nem mondhat, itt van egy szál virágban.”   Őszinte leszek, dühös vagyok, nem kicsit, hanem nagyon. Ennek két oka van, az egyik természetesen nem a könyv hibája, csak kiváltotta belőlem, mégpedig a gyerekkorom hasonlóságát mutatta meg, tükröt tartott elém, bár hála égnek csak bizonyos szegmenseiben egyezik a velem történtekkel. A másik okom viszont már teljes egészében a történethez köthető, ez pedig a befejezés elvarratlansága. Nehéz másképpen megfogalmazni, mivel olyan érzésem van, mintha a kötetet befejezetlenül hagyták volna. Ritkán akadok fenn ilyen apróságokon, de ez most borzasztóan kiborított. Őszintén szólva, fel vagyok háborodva… Kalapos Éva Veronika író,...

bővebben
Diana Soto – Kitka Bence a Bermuda-háromszögben

Diana Soto – Kitka Bence a Bermuda-háromszögben

„Hat alapérzelem van. Az öröm, a bánat, a düh, az undor, a félelem és a meglepődés. Minden más ezekből fakad vagy ezeknek a keverékéből.”   Diana Soto, már megint mit műveltél? – ezzel a felkiáltással fejeztem be ennek a könyvnek az olvasását, mert egyszerűen elképedtem, hogy ismét egy olyan kalandos utazásban volt részem a testvérekkel, ahol nem elég, hogy izgultam, de még néha megborzongtam is. Misztikus történet, de ezen nincs is mit meglepődni, hiszen Kitka Bence és nővére egy szimpla, hétköznapi útra képtelen elindulni. Mondjuk én eddig a Bence a világkörül sorozat első és ezúttal a harmadik részét vettem eddig kézbe, de tervben van pótolni az elmaradt kalandot is. De mivel a...

bővebben
Erdős Zsuzsanna – Király Anikó – Palacsinta éjfélkor

Erdős Zsuzsanna – Király Anikó – Palacsinta éjfélkor

„A kétkezi munka erősíti a jellemet.”   Tudsz főzni? Szereted a palacsintát? Te is inszomniában szenvedsz? Nos, ha bármelyikre is igennel feleltél, akkor a mostani regény neked íródott, bár kissé talán furcsán hangozhat mindez, hiszen az első két kérdés még passzolhat éppen egymáshoz, de az alvászavarnak mi köze az ételekhez és a könyvhöz, merülhet fel benned a nagyon is jogos kérdés. Erre pedig egyértelműen a történetben kell keresni a választ. De kezdjük az elején. Adott két különleges szerző, akik gondoltak egyet és megálmodták számunkra a Palacsinta éjfélkor című ifjúsági regényt. Eme kötet 2024-ben jelent meg a Menő Könyvek Kiadónál. A két főszakács, akarom írni szerző, pedig nem...

bővebben
Dániel András – Kiránduló kuflik

Dániel András – Kiránduló kuflik

„– Kedvenc színem a csíkos!” Gondolom, senkinek sem okozok meglepetést azzal a kijelentésemmel, miszerint Kufli- ragályban szenvedek. Még valamikor 2019 év végén kaptam el ezt az igen tartós „betegséget” és azóta is töretlenül tart. Hogy szenvedek-e tőle? Igen, de nem a megszokott módon, sajnos olyan tünetekkel jár, amelyekre a gyógymód igencsak időszakos enyhülést adó. Hogy miről is írok? Természetesen az évről-évre megjelenő, újabb kalandokról, amelyek egy adott időszakra átmenetileg enyhítik a panaszaimat. Vigyázzatok, mert fertőző és a gyógymód még mindig képlékeny. Ha a bolondozást félreteszem, akkor a 2023-ban megjelent, immáron 20. résszel Dániel András igazán büszke lehet magára,...

bővebben
Csóka Judit (szerk.) – Mesék a bátorságról

Csóka Judit (szerk.) – Mesék a bátorságról

„Aki bátor, annak semmi sem állhatja útját. Tűzön-vízen keresztülhatol, csak erősebb lesz tőle. A bátor és vitéz emberre sokáig emlékeznek.”   Mesék a bátorságról, olvasom a címet, és arra gondolok, hogy vajon a félelemről is szó fog-e esni, hiszen a két fogalom egymás ellentétei, ráadásul fontos tudatosítani, mit is jelentenek. Szerencsére igennel válaszolhatom meg a fenti kérdéseket, hiszen a kötet két csokorba gyűjtötte össze a történeteket. Az egyik a félelemről, a másik a bátorságról ad képet. Az olvasó számos különböző folklór elemmel ismerkedhet meg, ahogy halad előre a mesékkel, ám vannak hasonló hiedelmek is. Érdekes volt felfedezni, hogy egy Szibéria területén élő alacsony...

bővebben
Nógrádi Gábor – Akit keresnek: Jesua

Nógrádi Gábor – Akit keresnek: Jesua

„[…] a buta ember megbántva érzi magát, ha nem ért valamit. Akinek nem érti a szavát, azt esetleg megalázza, megbünteti, ha hatalma van.”   Őszintén szólva nagyon csodálkozom magamon és a mostani regényen is, mert amennyire féltem tőle, annyira meglepett és végül lenyűgözött a maga nemében. Ennek apropóján talán illene bevallanom, hogy nem vagyok vallásos és a hitem sem egyezik az átlagos hívő emberekével, ettől függetlenül néhol vannak átfedések, úgy vélem. Nógrádi Gábor egy varázsló és, ha hisz a Teremtőben, akkor valószínűleg megáldotta, hiszen aki ilyen csodálatos írást képes megálmodni számunkra, az csakis kiváltságos lehet. Az Akit keresnek: Jesua című ifjúsági regény egy...

bővebben
Hoffmann Kata – Megsebzett gyermekkor

Hoffmann Kata – Megsebzett gyermekkor

„[…] a gyermek bántalmazása mindkét szülő felelőssége – az a fél éppúgy felelős, aki hagyja, mint aki elköveti.”   Hogy őszinte legyek, nem ez az első és nem is az utolsó olyan könyv, amely a gyermekkor árnyékos oldaláról beszéli el különböző szempontokra építve üzenetét. Manapság kis hazánkban is egyre többször kerülnek terítékre a közéleti szereplők vagy éppen komoly posztokat betöltő hivatali személyek ellen folyó nyomozások fiatalkorúak bántalmazásának kapcsán, ám a legtöbb esetben, amíg friss a hír, felháborodást kelt, majd szép lassan feledésbe merül. Pedig ezek a személyek számos gyermeknek okoztak és okoznak olyan mély traumákat, amelyek kihatással lesznek felnőttkori életükre...

bővebben
Mikó Csaba – A Gellért-hegy boszorkánya

Mikó Csaba – A Gellért-hegy boszorkánya

„[…] nem az a fontos, igaz-e a hír, vagy sem; hanem, hogy elég ijesztő-e. Mert ami ijesztő, az terjed.”   Eddig azt hittem, hogy szeretem a krimi műfaját és talán ez így is van, de a tini nyomozós történetek valahogy rendre untatnak, sőt, meg merem kockáztatni, hogy nem is tudom, hogy mit várhatok tőlük. Tudom, hogy ez nagyon furcsán hangozhat, de amíg egy felnőtteknek szóló kötettel mindenféle kényes és akár gyilkosággal is megfűszerezett események láncolatán át vezet utam, addig a fiataloknak szóló kiadványokkal olyan problémákra keressük a választ, ami engem sokszor csak fáraszt. Ezért nem is csoda, hogy félve vettem kézbe a mostani olvasmányomat, amely végül meg tudott győzni...

bővebben
Nyáry Krisztián – Itt kávéztak ők

Nyáry Krisztián – Itt kávéztak ők

„Ez a könyv nem elsősorban a kávéházakról szól – felesleges is lenne.”   A fenti idézettel kezdődik eme kötet, amely Budapest kávéházainak ajtóit megnyitva előttünk, betekintést enged hazai legendák életének bizonyos szegmenseibe, miközben a világ forrong. Pártok születnek és vesznek el az idő ködében, miközben mi ebből vajmi keveset érzékelünk, hiszen meleg kávét fogyasztunk és megvitathatjuk az aktuális politikai helyzetet vagy éppen nagyjaink legfrissebb írásait egyetemben. Sorsok elevenednek meg a lapokon, mint például Petőfi Sándor, Berzsenyi Dániel, Jókai Mór, Gozsdu Elek élete és sorolhatnám a teljesség igénye nélkül, elvégre festőkről, írókról, újságírókról és számos olyan...

bővebben