“A negatív karma a legerősebb kapocs két ember között. Gondolja el, sérelmeket okozunk valakinek, ha a másik nem bocsát meg és nem zárja le, akkor azzal még lesz dolgunk. Így van a világ egyensúlyban.” Vajon el van-e az ember sorsa rendelve a csillagokban? Elkerülhető-e a végzet, ha már ismert, vagy az ember minden törekvése hiábavaló, mert a kozmikus szabályok mindent felülírnak? Gál Szabolcs - Star Sky című írása 2020-ban jelent meg és két sors generációkon átívelő egybefonódásáról szól. A kötet ízléses csomagolást kapott, bár a borítón szerintem a fényképező barna doboza túlzottan dominál és nem voltam kibékülve a magasban szálló repülőn a termékmegjelöléssel sem, de...
Sütő Csaba András – jönnek a házak
Őszintén szólva cseppet meg vagyok zavarodva, ugyanis sokféle verseskötettel találkoztam már, de a mostani értékelésem alanya bizony eltér az eddigiektől. Mielőtt részletesen kifejteném ezt, szeretném megköszönni a Napkút Kiadónak a könyvet. Köszönöm. Mint fent említettem, elmondhatom magamról azt, hogy az utóbbi pár évben abban a szerencsében volt részem, hogy több hazai és külföldi költő munkáját vehettem kézbe. A legtöbb esetben ismeretlen szerzőkről van szó, akikkel akkor találkoztam először és függetlenül attól, hogy milyen vélemény alakult ki bennem alkotásaikról, mégis örömmel tölt el ez a gondolat és tudat, mert minden alkotó után úgy éreztem, hogy több lettem....
Erberling Judit – Vers a tengerben
„Hamis minden, mit szívembe ragasztasz, én voltam a hóhér, mégis engem akasztasz.” Valamikor évekkel ezelőtt megismertem egy fiatal lányt, aki tele volt élettel, sokat nevetett és mindig azt mondta ki, amit az én szívem is sugallt. Ennek a hölgyeménynek számos előnye volt őszintesége mellett, többek között, hogy csodálatos gondolataival örvendeztette meg olvasóit. Hasonlóan hozzám is bloggerként tevékenykedik és egy különleges oldal tagja a mai napig is, de mint kiderült, a szavakkal másképpen is tud bánni. Verset írni sokan tudnak, viszont szívhez szóló üzeneteket küldeni általa már igen kevesen. A mostani értékelésem írónőjéről meséltem fentebb és bár nem vagyok...
Madarász Éva – Hullámvasút
„(…) senki sem választhatja meg, milyen színű bőrrel születik, de az, hogy milyen emberként éli le az életét, mindenkinek a saját döntése.” Nem is olyan régen egy kedves barátnőmtől hallottam, hogy szerinte egy mai átlag ifjúsági regény négy olyan témakört dolgozhat fel, melyekből legalább egy vagy valamely kettő ötvözete megtalálható. A tematika változatossága a korszak szelleméből ered és az adott társadalom főbb hiányosságaival is foglalkozik. 1. Válás vagy elvált szülők gyermekének lenni 2. Családon belüli erőszak különböző formái 3. Legalább egy valaki külföldre utazik és kint is reked 4. Rivalizálás valamelyik lánnyal vagy fiúval Tulajdonképpen teljesen...
Farkas Barbara – Kicsi Tacsi kalandjai Anya Tacsival
„Verekedni nagyon csúnya dolog.” Ezt a kis könyvet utazókönyvként kaptam, amit itt is szeretnék megköszönni. Köszönöm. Nagyon szeretem az olyan gyermekkönyveket, ahol a kedvesség és a szeretet alappillére a történetnek és ez bizony erre a kötetre is jellemző. A szerző egy kutya családon keresztül mutatja be a kis gyermekekre jellemző viselkedésformákat, szépen rávilágítva arra, hogy bármilyen bosszantó is lehet egy adott esemény, szeretettel és türelemmel meg lehet tanítani gyermekeinket a helyes viselkedésre. A könyv három meséből áll, melyek a következők: 1. A Banán címet viseli, ahol Kicsi Tacsi megismerkedik a gyümölcsökkel és anyukája megtanítja arra, hogy az étellel nem...
Ripszám Alexandra – Trauma – Egy család tragédiája
"Az ember hajlamos azt hinni, hogy az időnek varázsereje van. Ami szép, meseszerűvé válik, ami rossz, az előbb-utóbb kifakul, aztán el is felejtjük teljesen. Talán lehet benne némi igazság." Hol is kezdjem ezt az értékelést? Nem tagadom, hogy nagyon dühös vagyok, mert egy roppant izgalmas és végre viszonylag kidolgozott könyvet sikerült az utolsó harminc oldalon elrontani. De mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni, hogy utazókönyvként olvashattam. Köszönöm. Ripszám Alexandra nevével először találkoztam, de mint ismeretlen írót tekintve elfogott az a jól ismert izgalom, hogy vajon milyen világot álmodott meg a számomra? Esetleg egy új kedvenc alkotóra lelek...
Paula Harrison – Kitti és a tigriskincs
„Az a legjobb kaland a világon, hogy itt lehetek a barátaimmal!” Ezt a mesekönyvet már nagyon vártam és legnagyobb boldogságomra végre kézbe is vehettem. Nem is olyan régen olvastam a Móra Kiadó jóvoltából a Kitti és a Holdfénymentőakció című kötetet, mely ennek a sorozatnak az első része volt. Akkor nagyon megszerettem ezt a különleges kislányt és a három macskát is, akik mellé szegődtek. Ebben a részben a kalandok folytatódnak, amelyeknek egy kiállítás és egy bizonyos Tigrisszobor adja a központi témáját. Kitti és barátai éjszakai felfedező útra indulnak, hogy meglessék ezt a különleges kincset, de sajnos egy rablás kellős közepébe csöppennek. Természetesen a leányka és...
Kristin M. Furrier- Elvesztett múlt
„A képek korántsem adják vissza a történelmet (…)” Már nagyon vártam, hogy új történetet olvashassak az írónő tollából, hiszen tavaly volt szerencsém kézbe venni Az üveggyémánt átka című kisregényét, amit akkor nagyon megszerettem, így evidensnek éreztem, hogy ez most sem lesz másképpen. Mielőtt azonban ebbe belemennék, szeretném megköszönni az írónőnek, hogy előolvashattam a könyvét. Köszönöm. Kristin M. Furrier- Elvesztett múlt című regénye elsősorban az ifjúságnak szóló kalandregény és másodsorban történelmi fikció is egyben, hiszen egy olyan helyszínt és idősíkot választott az írónő, melyet ugyan se a térképen, se a valódi történelmünkben nem leled meg kedves olvasó,...
Péri Györgyi – Aki hétszer született
„Ha segítséget és szeretetet kapunk, szívesebben is viszonozzuk azt.” Már annyiszor szembesültem azzal a ténnyel, hogy kis hazánkban milyen sok tehetséges és különleges alkotó él, de igazán akkor tudatosul bennem ez a felismerés, amikor kézbe veszek egy ilyen szerző által írott regényt. A mostani értékelésem is egy ilyen alkotó könyvéről fog szólni, de mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni, hogy utazókönyvként olvashattam a történetet. Köszönöm. Péri Györgyi nevével bevallom őszintén most találkoztam először, de valószínűleg nem utoljára. Az írónőről csak annyit szeretnék írni, hogy csodálatos lelke van, ha ilyen könyvet tudott megálmodni az olvasók számára. Mert,...
Velencei Rita – Levendulaméz
„Aki nem érez, az sosem sír, de nem is nevet. Aki nem szeret, az sosem szomorú, de nem is boldog soha.” Érdekes kapcsolatom van ezzel a kötettel, mert bár számos platformon szembe találkoztam vele az utóbbi időben, valahogy nem vonzott, hogy el akarnám olvasni. De aztán valamikor jelentkeztem rá, mint utazókönyvre és akkor már úgy gondoltam, hogy nem hagyom ki a lehetőséget. De mielőtt belemennék a kötet elemzésébe, szeretném megköszönni, hogy olvashattam. Köszönöm. Velencei Rita írónőtől már pár éve volt szerencsém kézbe venni a Gwendolyn című művét. Az akkori olvasási élményem finoman szólva sem volt pozitív és sajnos utána sem alakultak „jól” az alkotóról...
