„(…) aki a félelmei miatt nem mer kipróbálni új dolgokat, az nem tudja mennyire jó teljesíteni egy nagy kihívást, és hogy ilyenkor mennyire növekszik az önbecsülése.” Sokszor nyúlok olyan könyvekhez, amiket kevesebben vesznek kézbe különböző okok miatt, mégis számomra valami olyan témakört dolgoznak fel, amiről ritkán, vagy keveset van lehetőségem olvasni. Ez a kötet, amelyet értékelni fogok hasonló a fent említettek miatt, hiszen tematika szempontjából bár hiánypótló, de témáját tekintve kevesebben gondolhatják úgy elsőre, hogy érdekes lehet a számukra. Raffael Mónika kutató-elemző egy olyan interjúcsokrot ad át olvasóinak, amelyben roma származású nők mesélnek...
Andy Weir – A Hail Mary-küldetés
“Az evolúció irdatlan hatékony tud lenni, ha pár milliárd évig hagyod, hogy végezze a dolgát.” A második világháborút követő bő 70 esztendő páratlan hosszú béke korszakát hozta el a világ fejlettebb részein, egy-két kisebb-nagyobb konfliktustól eltekintve. Talán a közvetlen életveszély tartós hiánya vagy talán az éghajlatváltozás fenyegető veszélye miatt, de a szórakoztatóipar katasztrófákra épülő ágazata rendíthetetlen népszerűségnek örvend és látszólag sosem fogy ki a kreatív ötletekből. Volt már itt zombiapokalipszis, meteorbecsapódás, óriásvulkán, Godzilla, a mágneses pólusok megcserélődése vagy cápákkal teli tornádó, a lista végtelen. Mostani könyvünk azonban előállt egy új,...
Baginé Lugosi Diána – Vili és Bobi kalandjai
„(…) a kávé olyan a járművezetőnek, mint neki, amikor beolajozzák az alkatrészeit: megszűnik a csikorgás, és utána mindig frissebbnek érzi magát.” Ismételten egy olyan mesekönyvre bukkantam, amit elsődlegesen ismeretterjesztő szándéka miatt lehet könnyebben forgatni, de a mese önmagában is nagyon kellemes érzést kelt az olvasóban. Baginé Lugosi Diána – Vili és Bobi kalandjai című könyve 2021 egyik újdonsága, amely a Szilvia és Társa Kiadó gondozásában jelent meg. A kötet borítója nagyon megkapó, hiszen szorosan kapcsolódik a belső tartalomhoz. Felföldi Anna kedves illusztrációinak köszönhetően érdemes külön is végig lapozni a könyvet, hiszen a játszva tanulást is remekül...
Grecsó Krisztián – Vera
„A dolgok egymásból következnek, mintha dominók dőlnének el hosszú, egyenes sorban, minden lépés magában ártatlan és kikerülhetetlen.” Nem sűrűn fordul elő velem, hogy egy szerzővel több felületen is, számtalan formában találkozom, gondolok itt elsődlegesen a különböző hírportálokra, közösségi oldalakra, de bizony a mostani író nevével így jártam. Évek óta figyelem kisebb-nagyobb lelkesedéssel az alkotó megjelenő könyveit, de egyszer sem akartam kézbe venni. Semmi ellenérzésem nincs, egyszerűen nem éreztem azt a vonzást. Ezt most megtörtem, ugyanis utazókönyvként útjára indult eme kötet és úgy döntöttem, hogy teszek vele egy próbát. De először is köszönöm, hogy olvashattam és...
Fábián István – Némulat
„Aki fontos, az se fontos, csak aki elmegy, az a pontos. Ami számít, az se számít. Torzónk jut a fel- támadásig.” Fábián István költő nevét valószínű nem kell bemutatnom lassan, de ha egy kifejezéssel kellene jellemeznem, akkor az örök megújuló nevet választanám. Persze ez a nézetem csak abból merítkezik, amit eddig megismertem munkásságából, legyen az a költészet vagy a grafika világa. Elsődlegesen nem ezért rajongok alkotói tevékenységéért, de mielőtt ebbe részletesen belemennék, szeretném megköszönni a szerzőnek, hogy megajándékozott ezzel a példánnyal. Köszönöm szépen. Fábián István – Némulat című verseskötete 1990-ben jelent meg a Szépirodalomi Kiadó...
Ákody Zsuzsa – Zazi
„– A gyerekek a játékaikkal nem ártanak senkinek. Gonddá csak aztán válnak, ha felnőttként továbbjátszák őket." Őszintén szólva még most is keresem a megfelelő szavakat, hogyan is írhatnám le mindazt, amit kaptam ettől a történettől. Milyen érzéseket hozott felszínre bennem és hogyan is érzem magam olvasás után. Fontos mozzanatok ezek és maradandó életérzések. De mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni, hogy utazókönyvként olvashattam a könyvet. Köszönöm szépen. Ákody Zsuzsa írónő neve nem ismeretlen számomra, hiszen még 2019-ben megvettem Lélekrablók című kötetét, ami persze azóta is olvasatlanul várakozik a könyvespolcomon. Azt gondolom, hogy most jött el az a...
L. J. Wesley – 12 első randi
„Inkább legyen kellemes meglepetésben részed, minthogy túl sokat várj, és végül csalódj.” Okkal választom minden esetben a könyv idézeteit, hiszen valamilyen formában hozzám köthetőek, vallom magam is nézeteit, vagy csupán egyetértek a leírtakkal. A mostani esetben is hasonló okból választottam ezt a mondatot, ugyanis a szerző előző könyve magasra helyezte azt a bizonyos mércét és ezt megugrani nem volt könnyű, de mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni a Mogul Kiadónak, hogy olvashattam a könyvet. Köszönöm szépen. L. J. Wesley író immáron harmadik kötetét vettem kézbe, ami ismételten egy teljesen új oldaláról mutatta be az alkotót. Ennek a kisregénynek sem a...
Ljudmila Pavlicsenko – A halál asszonya
“Amikor Szevasztopol utcáit jártam, mindig megállítottak a gyerekek, és komoly hangon kérdezték: “Hányat öltél meg tegnap?” Ilyenkor részletesen beszámoltam nekik mesterlövészi tevékenységemről. Egy napon őszintén be kellett vallanom nekik, hogy napok óta nem lőttem az ellenségre. “Az baj!”, vágták rá a gyerekek kórusban. Egyikük, a legkisebb, szigorúan hozzáfűzte: “Nagy baj. A nácikat mindennap ölni kell!” Viszonylag nagy bizonyossággal kijelenthetjük, hogy nincs még egy olyan léptékű globális katasztrófa az írott emberiség történelmében, mint amilyen a második világháború volt. Példátlan mértékű humanitárius és gazdasági összeomlások kísérték végig, ahogy az emberiség...
Orianne Lallemand – Lupo, a farkas, aki színt akart váltani
Hogy őszinte legyek egy nagyobb akció keretén belül figyeltem fel erre a kötetre. Elsődlegesen a borító fogott meg magának, hiszen szeretem a színeket és a farkasokat is egyaránt. Ráadásul nagyon emlékeztet ez a mókás figura a Gyalogkakukk mese Prérifarkas karakterére. Orianne Lallemand - Lupo, a farkas, aki színt akart váltani című kötete 2016-ban jelent meg a Central Mediacsoport gondozásában. A mesekönyv már kívülről is nagyon érdekes, hiszen nem sokszor foghat az olvasó párnázott borítójú könyvet. Szó szerint benyomható a borító és ez már rögtön megadja az alaphangulatot. De nézzük is, hogy miről szól a történet. Ennek a mesének a főszereplője Lupo, a farkas, aki egy reggel...
Fábián István – Mohai V. Lajos – Kettős:pont
„A jelen mindig állandóbb, pontosabb a múltnál, ebbe az egyedüllétbe nem sétálhat be akárki. Mégis, ami elmúlt, az már levált önzésünkről, szeretetről, szerelemről.” Nem hittem volna, hogy ennyi ideig fog tartani egy könyv lelki feldolgozása, de bizony ezt a csepp kötetet majd három hónapja olvasom, újra és újra. Ennek elsődleges okai a két szerző egymásról alkotott nézetei, költeményeik mélyebb elemzései és az együttes hatás megfelelő befogadása, amely több elmélyülési időt vett igénybe. Ezektől függetlenül senki se vonjon le semmilyen téves konzekvenciát, hiszen a szerzők külön-külön is figyelemre méltóak, együttesen pedig lehengerlőek. De mielőtt ebbe belemennék, szeretném...
