Mocsidzuki Mai – A Telihold kávézó

„[…] akiben nincs ambíció, az semmiféle szakmában sem lehet sikeres. Annak a sikere csak egyszeri mázli lesz – ha lesz egyáltalán. Abból, hogy valakinek a szemében látni az ambíciót, kiderül, mennyi kedvvel áll hozzá a munkához.” Mit ne mondjak, nem gondoltam volna, hogy az idei évben ilyen sok ázsiai származású szerzőtől veszek kézbe könyvet. Sőt, megmerem kockáztatni, hogy a japán írók művei eddig a legjobbak az általam forgatott írások közül, pedig pár évvel ezelőtt még igencsak ódzkodtam, ha egy ilyen kiadvány került elém. Én jobban szerettem világ életemben a koreai vagy kínai alkotók munkáit, valahogy azok a regények jobban illeszkedtek hozzám, de úgy látszik, hogy én magam is...

bővebben

Reeli Reinaus – Morten és az eltűnt világok

„[…] az emberek az alapján alkotják meg a saját valóságukat, amit tudnak, vagy aminek a valóságában hisznek.” Komor hangulattal és egy bizonyos folyamatos lelki tusával találkoztam a mostani olvasmányomban. A mágikus realizmusba mártott, kissé sötét hangulatú történet egy tinédzser fiú mindennapi küzdelmeiről rántja le a leplet. Ennek a mesének minden szava igaz, még akkor is, ha egyébként egy fikcióról van szó. A kötet feltépi a gyógyulófélben lévő sebeinket és akkor is bűnösnek fogjuk érezni magunkat, ha alapvetően semmi rosszat nem tettünk. Hogy miért? Nos, erre a kérdésre kicsit később bővebben is válaszolni fogok. Reeli Reinaus (1977. november 12, Észtország, Keila) észt...

bővebben

Clara Dupont-Monod – Egy közülünk

„(…) az embert a hely, ahová születik, legalább annyira meghatározza, mint a család, amely körülveszi.” Mit is jelent pontosan a tökéletes kifejezés? Teszem fel sokadszorra is a kérdést. Az átlag meglátás szerint a tökéletes olyan hibáktól vagy hiányosságoktól mentes (pl. állapot); minden tekintetben teljes és hibák nélküli, amiben hiánytalanul benne van minden, aminek benne kell lennie, és nincs benne semmi olyan, aminek nem kellene ott lennie. Azt mondhatnám ezt értem, de ez vajon az emberre is átruházható –e? Én úgy gondolom, hogy ez a fogalom függ a személytől vagy helyzettől, hiszen ahány ember, annyi meglátás és nézet. Mindig az az aktuális tökéletes, amit...

bővebben

Ákody Zsuzsa – A Völgyben

„Minden rejtegetett titok közül a bűntudatot a legnehezebb elfedni. A kettőssége felemészti takargatóját. Egyrészt azt szeretné, hogy elárassza a fény, és mindenki lássa meg, mit takargat. Így megkönnyebbülhetne, nem kínozná tovább a bűntudat. Másrészt arra vágyik, hogy a titka, ami miatt lelkiismeret-furdalással küzd, a sötétben maradjon, és soha senki ne tudja meg, mit követett el. – A bűntudat a legnehezebb teher […]” Vajon mi vár ránk a halál után? Tesszük fel időnként a kérdést, mégis talán sosem fogunk igazán őszinte választ kapni rá. Az elmúlás témaköréről számos tudományos tézis létezik, legyen szó vallási teóriáról vagy éppen közhiedelemről. Sokan sokféleképpen...

bővebben

Tarja Kauppinen – A rendszer ellensége

„A bátor hangadók igazán a máglya tüze sem változtat.” Néha úgy érzem, hogy hiába rajongok egy-egy szerzőért, valamiért rendre kifogom azt az időszakot, amikor nem passzolunk az adott kötettel, pedig a történet érdekes és alapvetően kedvemre is való lenne, mégsem sikerül az első találkozás. Ezért aztán, néhány hét elteltével ismételten kézbe veszem az adott művet, abban a reményben, hogy most már közös úton fogunk járni és többnyire jó a megérzésem. Így jártam a mostani regénnyel is, amelyet már hosszú hónapok óta alig vártam, hogy olvashassam, és amikor erre előolvasóként lehetőséget kaptam, majd kibújtam a bőrömből örömömben, de aztán a fent leírtakkal találkoztam és...

bővebben

Max Porter – Lanny

„Mi volna, ha az emberek kimondanák, amit igazából éreznek?” Vannak azok a történetek, amelyek olvasása után úgy érzed többé nem vagy ura gondolataidnak, mert csapdába estél és meg is érdemled büntetésedet. Ez a könyv, amit most értékelni kívánok ilyen hatással van rám és tudom, hogy ez csak a kezdet. Hiszem, hogy minden regényt okkal veszek kézbe és többnyire a megfelelő időben és ebben semmi spiritualitás nincsen, csupán nagyon erős megérzéseimre hallgatok ilyen esetekben. Max Porter szerző immáron második regényét olvastam, hiszen tavaly nagy kedvencet avattam első alkotása által. A bánat egy tollas állat című szerzeménye a gyász feldolgozásán alapszik, amely a maga...

bővebben

Fredrik Backman – A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb

„ Ha egy csillag kialszik, nagyon sok időbe telik, mire tudomást szerzünk róla, ugyanannyiba, mint amennyi idő alatt az utolsó fénysugara eljut a Földig.” Minden évben a születésnapomon azt a kis sajátos „játékot” élvezhetem Párommal karöltve, hogy elmegyünk egy könyvesboltba és kiválaszthatok két kötetet, amit akkor a legközelebb érzek a szívemhez. Idén sem volt ez másképpen, így az egyik szerencsés választás Fredrik Backman egyik újra kiadott regényére esett. Amikor először megláttam a borítót elfogott egy nagyon erős hiányérzet, amelyet először nem tudtam hova tenni, de később, amikor elolvastam az utolsó lapot is, megértettem. Tulajdonképpen a borító a maga gyönyörűségében olyan,...

bővebben

Fredrik Backman – Életed üzlete

„Egy másodperc mindig egy másodperc, ez az egyetlen valódi érték ezen a világon.” Azt szokták mondani, hogy az ember a születése első pillanatától fogva a halálra készül. Hiszen megjósolhatatlan, hogy kinek mennyi idő adatik meg, csak azt tudjuk, hogy pontosan egyszer megszűnik a létezésünk. Az életünket sok tényező befolyásolja, hiszen nem mindegy hova születünk, kik a szüleink és milyen egészségi állapotban vagyunk. Elvégre számos olyan személy él körülöttünk, akik számára nem adatott meg minden, – hallás, beszéd képessége, látás, járás – oly természetes adottság. És pont ezért, akik teljesen egészségesen jönnek a világ és megérik a felnőttkort nagyobb betegségek nélkül,...

bővebben

Carlos Ruiz Zafón – A Köd Hercege

„(…) a gyermekkor egyes emlékei úgy rögzülnek az agyunkban, akár a fénykép az albumban: olyan jelenetek, amelyekhez akármennyi idő teljen is el, mindig vissza-visszatérünk, amelyekre mindig emlékszünk.” Ó, te jó ég! Ez volt az első kiáltás, ami elhagyta a számat, miután befejeztem ennek a könyvnek az olvasását. A második pedig annak a felháborodásomnak adott hangot, mely abbéli dühömet és kétségbeesésemet kívánta alátámasztani: mégis, hogy lehet így befejezni egy könyvet? Nos, a válasz egyértelmű, hiszen az író jót kacaghatna most kétségbeesésemen és dörzsölhetné a tenyerét, hogy lesz ez még így se. Pontosan tudom, hogy egy trilógia első részét volt szerencsém olvasni, de egyszerűen...

bővebben

Stephanie Garber – Finale

„A szerelem tényleg a mágia egy formája.” Nagyon vártam, hogy kiolvassam ezt a könyvet. Már egy ideje ott lapult a polcon, de aktuálisan mindig máshoz volt kedvem. A Caraval befejező kötete egyszerűen káprázatos. A szó legszorosabb értelmében. Gyönyörűek benne a helyszínek, lélegzetelállító, ahogyan ábrázolja az emberi viselkedést a normál és misztikus lét határmezsgyéjén. A kötet elején egy lightos kis kezdéssel mind a két lány szerelmi élete van a központban, miközben szépen lassan elkezdenek ébredni a Fátumok és rombolnak maguk körül. Ameddig a romantikus szál van középpontban, addig a cselekmény is kissé vontatott, mintha lassan zajlana minden. Utána hirtelen bedurvul. Scarlet...

bővebben

« Régebbi bejegyzések