KÖNYVELVONÓ

Mikó Csaba – A Gellért-hegy boszorkánya

Mikó Csaba – A Gellért-hegy boszorkánya

„[…] nem az a fontos, igaz-e a hír, vagy sem; hanem, hogy elég ijesztő-e. Mert ami ijesztő, az terjed.”   Eddig azt hittem, hogy szeretem a krimi műfaját és talán ez így is van, de a tini nyomozós történetek valahogy rendre untatnak, sőt, meg merem kockáztatni, hogy nem is tudom, hogy mit várhatok tőlük. Tudom, hogy ez nagyon furcsán hangozhat, de amíg egy felnőtteknek szóló kötettel mindenféle kényes és akár gyilkosággal is megfűszerezett események láncolatán át vezet utam, addig a fiataloknak szóló kiadványokkal olyan problémákra keressük a választ, ami engem sokszor csak fáraszt. Ezért nem is csoda, hogy félve vettem kézbe a mostani olvasmányomat, amely végül meg tudott győzni...

bővebben
Miklya Luzsányi Mónika – Szabadság, szerelem

Miklya Luzsányi Mónika – Szabadság, szerelem

„Költőnek lenni isteni, Én is költő leszek! Varázserővel szívemet E vágy szállotta meg.”   Mélységesen hálás vagyok, hogy végre egyszer egy olyan könyvet olvashattam, amely bár egy sokadik feldolgozása Petőfi Sándor életének, mégis olvasmányos és jó humorú változatát élhettem meg. 2023-ban egymást követték a költőről szóló különböző írások, amelyekből a Merítés-díj Ifjúsági zsűri listájára is felkerült pár kiadvány. Olvashattam novellákat, kisregényt vagy éppen kalandkönyvet, mégis többször úgy éreztem, hogy hiányosak vagy olykor éppen egyáltalán nem nyerték el tetszésemet. Mostani olvasmányomat kissé félve kezdtem el, pedig Miklya Luzsányi Mónika írónőtől nem először vettem kézbe...

bővebben

Yuval Noah Harari – Így hódítottuk meg a Földet

  “Most már ismered őseink történetét. Tudod, miért riadsz fel időnként éjszaka, és félsz attól, hogy szörny van az ágyad alatt. Hogy miért olyan jó a tábortűznél ülni és a lobogó lángokat nézni. És miért szeretnél néha egy egész csokitortát befalni, pedig az nagyon nem tesz jót. Tudod, hogy akár egyetlen csontocskából azonosítani lehet egy emberfajt. Tudod, hogy vannak szigetek, amelyeken valaha törpék laktak. Tudod, hogy a kőkorszakban a legtöbb eszköz nem is kőből készült, a legtöbb ember pedig nem volt barlanglakó. Tudod, hogy néha tinédzserek és kislányok is tehetnek fontos tudományos felfedezéseket.  És tudod, hogy egy jó történettel, amiben elég ember hisz, a világot is meg...

bővebben