KÖNYVELVONÓ

Steven Saylor – A hét csoda

Őszintén bevallom, nem tudom, hogy mikor került hozzám a könyv. Csak annyi biztos, hogy a sorozat egyik részét, a Római vért még pótmamimtól kaptam. Mivel a sorozat több kötetből állt, így evidens volt, hogy ezt is megveszem, hiszen ezzel kezdődik minden. A borítója igazán megfogja az embert. Egyfelől megfelel a saját elvárásaimnak, másfelől pedig kellemes ránézni, jó az összhatás. Nemcsak a képi összhang van meg, hanem a borítókép teljes mértékben visszaadja a kötet lényegét. A könyv történetével kapcsolatban nem kell valami nagy durranásra számítani, de ez nem is baj, mert úgy jó, ahogy van. Kellően izgalmas, mindvégig fenntartotta az érdeklődésemet és nem voltak benne vakvágányok. A...

bővebben

Böszörményi Gyula – A Barnum-rejtély

  Ha egy szóval kellene jellemeznem, azt mondanám lenyűgöző. Teljesen elvarázsolt az egész sorozat, az összes karakter. Már a Leányrablás Budapesten is az első oldaltól kezdve a könyvhöz bilincselt, de ez.. fantasztikus volt. Ahogyan Budapestet és az akkori világot láttatja, az egyszerűen elképesztő. Végig olyan érzés, mintha ott állnék közöttük, hallanám a zajokat, látnám a füstöt, a lámpákat, a fényeket és árnyakat. Soha ezelőtt nem találkoztam olyan íróval, aki ennyire tökéletesen bele tudta repíteni az olvasót a történetbe. Akkori szóhasználat, akkori viccek, akkori stílus és elegancia. Mintha egy időgépbe szálltam volna be. Rengeteg munka van ebben a könyvben. Nagyon sok hiteles...

bővebben

Darynda Jones – Első sírhant

    Nagyon vegyes érzéseim vannak a könyvvel. Az elejétől kezdve imádtam, nagyon könnyű volt olvasni. Nekem a krimi a fő műfajom, élek halok érte. Az, hogy ez misztikummal párosult, az még jobb. Ez a misztikus szál is teljesen emészthető volt, sőt, szívet melengető. Azonban a könyv felétől kb. a krimi eltűnt és maradt a másik rejtély, ami nem kevésbé volt izgalmas, de én szívesen elmerültem volna a gyilkossági nyomozásban is, azonban ez valahogy ellaposodott. Nagyon szerettem a főhősnőt. A kezdetektől tudtam vele azonosulni, a lapokból szinte kiugrott a mosolya, a humora, a merészsége. Nagyon szerethető. Amikor etikátlan pénzszerzésről volt szó, akkor imádtam a legjobban. Ha a...

bővebben

Christian Jacq – Tutanhamon utolsó titka

    Nemrég az Európa kiadótól rendeltem meg pár zsákbamacskás csomagot, és ez a könyv is köztük volt. Amint a kezembe vettem már tettem is félre, hogy minél előbb elolvashassam. A borító egyből megfogott. Olyan kellemes ránézni, igazán szívet melengető az összhatás, egyszerre modern és régies. Az emberi alak és mögötte a háttér olyan, mintha egy festmény egy apró része lenne, míg Tutanhamon halotti maszkja egy fényképről származna. Megtetszett ez a kettőség. Majd elolvastam a fülszöveget, ami Egyiptomban játszódó történetet ígér izgalmakkal, titkokkal, egy kis politikával, szerelemmel párosítva. Hát, engem már Egyiptomnál megvett magának. A külcsín alapján egy letehetetlen...

bővebben

Mercèdes Rheinberger – Ártatlan vagyok

    Az idei évemet többször is jellemezte, hogy olyan könyv olvasására szántam el magam, mely nem feltétlen tartozott stílusilag a kedvenceim közé. Hiába széles tematika jellemzi érdeklődésemet, több olyan terület van, amihez félve vagy egyáltalán nem akarok nyúlni. Az egyik ilyen az általatok is kedvelt kortárs erotika. A legnagyobb gondom a sablonossággal van, hogy csak a testiség a lényeg és –míg a régi kötetek adtak egy kerettörténetet- nagyon kevés eseményt tartalmaznak a mostaniak többnyire.   Aminek rendkívül örültem, az a látványos borító. Sejtelmes, letisztult és pont annyira kifejező, hogy az olvasni vágyó lelkeket megfogja. Nincs semmi akt, semmi felesleg és még a...

bővebben

Sipos Gergő – Hiram koporsója

   „Semmi szégyellnivaló nincs abban, ha valaki megkéri az árát annak, amiért megdolgozott. Sok pénzt keresni becsületes munkával nem szégyen, hát azt vallom, hogy senki ne adja olcsón magát, ha olyanhoz ért, amihez mások nem.”   Hogy őszinte legyek ez a kötet elsődlegesen azért került a figyelmembe, mert nagy rajongója vagyok a történelmi könyveknek és kíváncsivá tett, hogy ezen belül is a szabadkőművesség témakörét hogyan képes körbejárni az alkotó. Vajon mennyire hiteles és mennyi kutató munka rejlik a könyv születése körül? Sok kérdés felmerül bennem, mielőtt neki állok egy ilyen tematikájú kötetnek, és nagyon félve kezdek neki az olvasásnak, mert nem szeretek csalódni. Tudom,...

bővebben

Kim – Jobb lesz

    Azt hiszem, hogy vennem kell egy mély levegőt, majd kifújom, és újra ismétlem ezt, míg ismét képes vagyok normálisan gondolkodni. Tudom, hogy nem lenne szabad egy történetnek ilyen hatással lennie rám, de mikor van tapasztalat az életem és az olvasottak között, még akkor is, ha nem ebben a formában, akkor képtelen vagyok elvonatkoztatni és csak remélem, hogy lenyugszom. Mit írhatnék, amivel nem árulok el túl sokat erről a könyvről, de mégis visszaadja mindazt, amit képvisel? Talán kezdeném avval, hogy már a fülszöveg nagyon érdekesre sikeredett, nagyon kíváncsi voltam, hogy egy fiatal lélek, ki írásra adja a fejét, vajon mit képes kihozni elsőre, egy rendkívül nehéz témából....

bővebben