KÖNYVELVONÓ

Anna Woltz – Gipsz, avagy hogyan szereltem meg egy nap alatt a világot

    Vannak pillanatok az életünk folyamán, amikor semmi sem akar sikerülni. Különösen akkor nem, ha éppen elváltak a szüleink, túltengenek bennünk a pubertáskori hormonok és éppen mindenre és mindenkire haragszunk. Nincs ezzel másként ennek a kötetnek a főhősnője sem. Szegény Felicia dühös az egész világra. Édesanyja éppen a legnagyobb ellensége, az édesapja egy két lábon járó szerencsétlenség, és még ott a húga is, akivel bár jó viszonyt ápol, mégis „miatta” szenved balesetet. Így kezdődik ez a csepp kötet. Hiába 168 oldal, egy egész életnyi gond és kalamajka megtalálható a lapjain. Tulajdonképpen az egész történet nagyjából 24 órát ölel fel, mégis oly sok minden történik,...

bővebben

Váczi István – Kapitány voltam

  „Ezzel kapcsolatban én magam azt szoktam mondani, hogy én nem kutyát tartok, hanem kutyával élek. Aki ezt még nem élte meg, annak szívből kívánom, legyen része benne. Aki pedig ezt már megtapasztalta, az tudja, hogy a kutya családtag.”     Azt hiszem ritkán látni nálam, hogy egy könyvet majd egy hónapig olvasok. De ebben az esetben kénytelen voltam, mivel minden nap két történetet tudtam befogadni és szépen beosztottam az olvasásokat. Elsődlegesen azért tettem, hogy helyén tudjam kezelni a leírtakat, - igen, kicsit előítéletekkel vettem kézbe-, viszont nagyon kellemesen csalódtam. De erről majd később.   A mostani kötet még az én széles körű olvasottságomhoz mérten is egy...

bővebben

Marék Veronika – Alfa bácsi titka

    Marák Veronika írónő neve számomra egyet jelent a kellemes, de tanulságos mesékkel. Bár vannak kisebbeknek szóló könyvei is -gondolok itt Kippkoppra, vagy Boribon meséire-, de biztos vagyok benne, ha azt írom, hogy Kockásfülű nyúl, már sokkal többen tudjátok kiről is lesz szó most. A mostani kötete 12 különböző mesét tartalmaz. Ez azért érdekes, mert az egyik történet címe megegyezik a főcímmel.  Ezen mesék bár különállóak, mégis megegyeznek két fontosabb tulajdonságban. Az egyik, hogy szórakoztatóak, a másik pedig, hogy tanulságosak. Nézzük külön, mit is tartalmaz ez a könyv:   Igaz történet Piciállatról: Így elsőre furcsán hangzik, de higgyétek el, már az első mondat...

bővebben

Boda Edit – Mint valami szigetek

      Sokszor elgondolkodom, hogyan és miképpen választok magamnak könyvet. Az biztos, hogy az első, amit megnézek az a borító, és ha nem varázsol el rögtön, akkor az alkotóra koncentrálok. Ha olvastam már tőle korábban, akkor egyértelműen tudok dönteni, de amennyiben ismeretlen az író, marad a fülszöveg. Pedig sokszor nem szeretem olvasni, hiszen többször spoileres, ami pedig olvasási élményromboló. Ezt a verseskötetet a Napkút Kiadó recenzióként választhattam, amit szeretnék itt is megköszönni.  Hálás vagyok, hogy egy újabb költővel ismerkedhettem meg, de főleg azért, hogy egy új szemléletmódot fogadhattam magamévá. Ennek a könyvnek a borítója egyszerű, hiszen ha ránéztek,...

bővebben

Domján Gábor – A megfelelő mélység

  „Mindenki úgy táncol, ahogy él (…)”   Az idei évem visszaigazolja azt a gondolatomat, miszerint szélesítenem kell az olvasási repertoáromat mind író és mind tematika tekintetében. Ezt a könyvet utazókönyvként kaptam, melyet ezúton is szeretnék megköszönni, hiszen e nélkül nem tudom mikor vettem volna kézbe és bizony egy érdekes olvasmánnyal lennék szegényebb. Köszönöm. Domján Gábor alkotásait nem ismerem, de a fülszövegből már kiderült számomra, hogy ez a második verseskötete. A megfelelő mélység címet viselő kötet, úgy gondolom, hogy egy életmű. Tele olyan írásokkal, melyek élethelyzetekből lettek kiragadva vagy a múlt apró mozzanatait tárják az olvasó elé. A könyv három fő...

bővebben

Buótyik Dorina – III. Amenemhat rejtélye

    Nem is olyan régen találkoztam az írónő nevével egy másik munkám kapcsán. Akkor még nem is sejtettem, hogy Egyiptomról írt egy könyvet. Mint első könyves író merész témát választott, elvégre ez a történelmi időszak nagyon kemény kutató munkát igényel, és bizony könnyen el lehet veszni a fáraók világában. Az első, amit mindenképpen meg kell, hogy jegyezzek, az a borító, mely színekben nagyon összemosódott hatást kelt. Nekem sok az arany árnyalat és főleg a betű színezése miatt morgok. Egy kicsit mélyebb tónussal varázslatos is lehetett volna. Tudom, hogy sokan nem értitek ezt a rögeszmémet, de egy könyv a külső és belső alapján ítéltetik meg. Legtöbben már a borító láttán...

bővebben

Kristin M. Furrier – Az üveggyémánt átka

    Nem is tudom, hogy hol is kezdjem ezt az értékelést, hiszen még most is a könyv hatása alatt állok. Talán először is szeretném megköszönni az írónőnek, hogy olvashattam a kötetét. Hálás vagyok érte, mert különleges élményben volt részem. Kristin M. Furrier neve számomra ismeretlen volt eddig, amit igazán sajnálok, mivel ha jól láttam, már három másik regénye is megjelent. A mostani története ifjúsági irodalom a javából. Az események kezdetben átlagosak, hiszen adott egy család, ahol három gyermek éli szürke hétköznapjait. Az édesanya rendmániájának köszönhetően a kisebbik testvér dolgainak szanálására kényszerül és így kerül főhősnőnk birtokába egy üveggömbhöz hasonló...

bővebben
Ocean Vuong – Röpke pillanat csak földi ragyogásunk

Ocean Vuong – Röpke pillanat csak földi ragyogásunk

    Hogy őszinte legyek nagyon megrázott ennek a könyvnek a tartalma. Nem is egészen azt kaptam, mint vártam borítója alapján, elvégre, ha ránézünk, egy cseppet giccses képet látunk. A színek és a formák egyaránt dominánsak, kicsit túlzsúfolt hatást keltenek. Amit talán csillagoknak szánt az alkotó egy esti égbolton, azok inkább hópelyhek benyomását keltik. Akár apró kiragadott mozzanatok a történetből. Feltételezem, hogy a zöld szín egy növény levelére utal. Erre lett fehér színnel a cím rányomtatva, beterítve majdnem az egész borítót és végül naranccsal az író neve. Fullasztó, tömény, mégis szemet gyönyörködtető, és mint olvasás után rájöttem, túlzó jellege ellenére hűen...

bővebben

Emília Erika – Mi lesz velünk?

    "Boldog vagyok! Szeretnek és szerethetek!"   Borzasztó nehéz helyzetben érzem magam, miközben eme sorokat írom. A könyvet recenzióként kaptam az Ágenda Kiadótól és ezért nagyon hálás vagyok, köszönöm szépen. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy attól vagyok hiteles, ha mindig azt írom, amit tapasztaltam és a tudásom legjavát beleadva kifejtem a gondolataimat. Emília Erika neve számomra ismeretlen volt eddig, de mint első könyves alkotó, lelkesen kezdtem bele az olvasásba, de sajnos csalódnom kellett. Mivel fent említettem, hogy tisztában vagyok azzal a ténnyel, hogy első regényről van szó, eleve kevésbé kritikusan álltam neki az olvasásnak. Kezdeném a borítóval, mert bár nagyon...

bővebben

Ivády Orsolya – Utolsó kívánság

  „Semmi sem véletlen. Minden okkal történik, és az ok mélyen bennünk rejtőzik” Nagyon nehezen találom a megfelelő szavakat; talán nem is jó, hogy rögtön olvasás után írom eme sorokat, mégis úgy érzem, hogy szeretném, ha megértenétek mit is érzek és ez a történet milyen üzenetet hordoz magában. Ivády Orsolya nevével eddig még nem találkoztam, de az Ágenda Kiadó gondozásában megjelenő ebook recenzióként került hozzám, amit utólag itt is szeretnék megköszönni. Köszönöm a bizalmat és a lehetőséget, hogy olvashattam ezt a könyvet! Szokásom több szempontból megvizsgálni az általam olvasott köteteket, mert a külső és a belső egységesen formálja a végleges véleményemet. Ebben az esetben ezt...

bővebben