„(…) senki sem választhatja meg, milyen színű bőrrel születik, de az, hogy milyen emberként éli le az életét, mindenkinek a saját döntése.” Nem is olyan régen egy kedves barátnőmtől hallottam, hogy szerinte egy mai átlag ifjúsági regény négy olyan témakört dolgozhat fel, melyekből legalább egy vagy valamely kettő ötvözete megtalálható. A tematika változatossága a korszak szelleméből ered és az adott társadalom főbb hiányosságaival is foglalkozik. 1. Válás vagy elvált szülők gyermekének lenni 2. Családon belüli erőszak különböző formái 3. Legalább egy valaki külföldre utazik és kint is reked 4. Rivalizálás valamelyik lánnyal vagy fiúval Tulajdonképpen teljesen...
Gaura Ágnes – Átkozott balszerencse
„ És egyáltalán, tényleg valóság lehet az a közhely, hogy az ihlet, az igazi ihletett művészet képes a teremtésre, az élet csodájára?” Már lassan egy hete is megvan, hogy én ezt a könyvet kiolvastam, de még mindig nagyon zavarban vagyok, mikor arra gondolok, hogy mit is írjak róla. Először is azért, mert Gaura Ágnes – Túlontúl regénye olvasása után beleszerettem az írónő stílusába és szinte lángra lobbanok, annyira várom, hogy újabb regénye lásson napvilágot. Ugyanakkor ezt a történetét már cseppet kritizálni merészelem, mert nagyon hajaz egy általam kedvelt külföldi sorozatra és ettől nem vagyok boldog. Persze szerencsére sok egyediség is van benne, de Bori őrülete, Laurell...
Lackfi János – J. Kovács Judit – Százérintő
„A nevetésben mindig ott a szeretet!” Ez a csepp kötet a Móra Kiadó jóvoltából került hozzám, melyet ezúton is szeretnék megköszönni. A kiadó számos saját sorozatot indított már különböző korosztályú gyermekek fejlődésének, tanulásának segítésére, melyek kiemelten figyelnek a gyermek szükségleteire. A mostani értékelésem egy olyan könyvecskéről szól, mely a fent említett sorozatba illik, hiszen előtte már 6 hasonló része látott napvilágot, melyek a Kerekítő nevet kapták. (A sorozat többi tagját itt tudod megnézni). J. Kovács Judit drámapedagógus, a Kerekítő mondókás könyvcsalád megálmodója és írója, valamint a foglalkozások szervezője. A három gyermekes anyuka nemcsak...
Velencei Rita – Levendulaméz
„Aki nem érez, az sosem sír, de nem is nevet. Aki nem szeret, az sosem szomorú, de nem is boldog soha.” Érdekes kapcsolatom van ezzel a kötettel, mert bár számos platformon szembe találkoztam vele az utóbbi időben, valahogy nem vonzott, hogy el akarnám olvasni. De aztán valamikor jelentkeztem rá, mint utazókönyvre és akkor már úgy gondoltam, hogy nem hagyom ki a lehetőséget. De mielőtt belemennék a kötet elemzésébe, szeretném megköszönni, hogy olvashattam. Köszönöm. Velencei Rita írónőtől már pár éve volt szerencsém kézbe venni a Gwendolyn című művét. Az akkori olvasási élményem finoman szólva sem volt pozitív és sajnos utána sem alakultak „jól” az alkotóról...
Boldizsár Ildikó – Hogyan szerzett vizet a kiszáradt kút
Igen ritka az a könyv, amely már a címével is azt sugallja, hogy valami igazán különlegessel fog találkozni olvasója. Ebben az esetben ezt tapasztaltam, elvégre, ahogy rápillantottam, éreztem egy bizonyos vonzást. Boldizsár Ildikó nevével már többször találkoztam különböző felületeken, de ez a második kötet csupán, amit eddig olvastam tőle. Mind a két esetben egy számomra fontos listán való szereplésük miatt kerítettem rájuk sort, de így utólag nagyon hálás vagyok érte, és csak boldogan mosolygok. Történetünk főhősei a száz éves, idős kút és egy fa, mely a kút oldalában látta meg a napvilágot és egymás társaságát csendben eltűrve, a maguk vidám természetével figyelték...
Szalai Zsolt – Gyökeres ház
„ Találni, válogatni, letisztítani csak azt lehet, ami kész. A kirakós játék végén a több tucat egyforma bögre mozaikjaiból csálé lesz a készlet.” Sokszor azt gondoljuk, hogy egy adott épület csak egy tárgy, ahol éljük a szürke hétköznapokat, de sosem változik semmi, maximum csak általunk. Én mégis úgy gondolom, hogy egy ház is él, akár az ember, tele emlékekkel. Ez a verseskötet ennek a tiszteletére íródott, de mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni a Napkút Kiadónak, hogy olvashattam a könyvet. Köszönöm. „Lesöpörtük a padlást. A csatos üvegeket meg a literes borospalackokat félretettük, a nem tudom, mire lesz jó favonalzót, ónémet tükröt is. Egy...
Fredrik Backman – Hétköznapi szorongások
„Azt mondják, az ember személyisége a tapasztalatainak összessége. De ez nem igaz, legalábbis nem teljesen, mert ha a múltunk lenne az, ami meghatároz bennünket, nem bírnánk együtt élni saját magunkkal. Meg kell győznünk magunkat, hogy többek vagyunk a tegnapi hibáinknál. Hogy a jövőbeli választásaink is mi vagyunk, a holnapok is mi vagyunk.” Sokszor arra gondolok, hogy vajon mások mi alapján választanak aktuális olvasnivalót. Többnyire tudatosan válogatok, de néha én is csak az ösztönömre bízom magam. Ennél a könyvnél most az előbbinek adtam teret, mert egy csodálatos személy, aki nekem nagyon fontos, egy közösségi oldalon a kedvencévé tette és tudni akartam, hogy...
Mészöly Ágnes – Darwin-játszma
„A logikus gondolkodással az a baj, hogy nem mindig épp az az eredménye, amit szeretne az ember.” Minden olyan bonyolult… így kezdi mondanivalóját a fülszöveg és bár először nem értettem ennek a pár szónak a mibenlétét, a könyv elolvasása után már túl sokat is tudtam. Hogy őszinte legyek nagyon sokkolt és még most sem találom igazán a megfelelő szavakat, de igyekszem egy összeszedett értékelést írni róla. Mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni a Móra Kiadónak, hogy biztosítottak számomra egy példányt. Valóban úgy érzem, hogy általatok megint egy kicsit többet tudtam meg a tinédzserekről és bár a kötet fikció, számos formában éreztem úgy, hogy akár meg is...
Czernay Hajna – Ha fázik a lélek
„Hiszem, hogy a sorsunkat magunk formáljuk. Gondolataink befolyásolják érzelmeinket, s érzelmeink cselekedeteinket. Cselekedeteink, jellemünket. S akkor felteheted a kérdést magadnak: - Milyen ember vagyok? – Nézz mélyen magadba, és a választ megtalálod.” Ennek a kötetnek van egy bizonyos varázsereje, amit úgy fedez fel a leendő olvasó, hogy ránéz a borítóra és elolvassa a fülszöveget. Ez így persze elég giccsesen hangzik, de a maga nemében igaz, hiszen én is így leltem rá erre a kötetre. Vonzott a festményszerű borító és megtetszett, ahogy a fülszöveg vázlatszerűen bemutatja a könyvtől elvárható „izgalmakat, mondanivalót, értelmet”. Mivel mostanában több olyan regényt volt...
Adeline Dieudonné – Az igazi élet
„(…) egy élet nevetés, döntések és szerelem nélkül csak elrontott élet lehet.” Mit ne mondjak, megint sikerült egy olyan könyvet kézbe vennem, amitől a lelkem ezer darabkára tört és most keresgélhetem őket, hogy mint egy puzzle-t visszaillesszem a megfelelő helyükre. Már nem először fordul elő, hogy az Európa Kiadó kötetei között kincsekre leltem és szintén többször találkoztam az élet egy sötétebb oldalával általuk. A családon belüli erőszak sok nő életének mindennapjait teszi ki számos formában és csak igen kevesen tudnak vagy mernek kimenekülni ebből a gyötrő létből. Ennek természetesen számos oka lehet, de elsődlegesen a kiszolgáltatott és félelmekkel teli lét. De mielőtt...
