„minden elmúlt a köveken túl már felkelt a nap de ennyi ember istenem az mennyi bűntudat.” Évek óta olvasok verseket, haikukat és sokszor kincsekre is lelek egy-egy kalandozásom folyamán. Sokszor úgy érzem, hogy kedvencre találtam aktuális olvasmányom költőjében, mégis kevés olyan alkotóról tudok számot adni, akinek mondanivalója a lelkemig hatol. Évekkel ezelőtt megfogadtam, hogy nyitott szívvel és elmével állok minden alkotás elé, hiszen a lelkem egy tiszta papír, amire a költő felfesti üzenetét. Most is ezzel a megszokott mentalitással kezdtem el olvasni eme csepp kötetet, de végül vértől mocskosan csuktam be a fedelet. Hevesi Judit magyar költő és szerkesztő, aki...
Ákody Zsuzsa – Egy csúnya nő
„A virágnak megtiltani nem lehet, Hogy ne nyíljék, ha jön a szép kikelet, Kikelet a lyány, virág a szerelem, Kikeletre virítani kénytelen.” Manapság már szinte másról sem szólnak a hírközlési csatornák vagy másnéven reklám oldalak, hogy a szépséget meg kell őrizni. Sok esetben már a húszas évei elején járó fiatalokat is próbálják rávenni a különböző „csoda” krémek használatára, hogy még „időben” védjék bőrüket, szépségüket. De mi van azokkal a nőkkel, akik nem szülelettek a megfelelő arcformával, netalán túl vastag vagy éppen vékony a szájuk, az orruk kitüremkedik az arcukból és a szemük sem tompítja eme „szépségi” torzulást? A szépség születésből...
Borbély Szilárd – Nincstelenek
„Én is azt szeretném, ha nem félnék. Nem is hegedülni akarok megtanulni, hanem nem félni.” Hogy őszinte legyek először nem akartam írni az erről a regényről, mert túl sok volt egyszerre, de végül úgy döntöttem, hogy mégis érdemes leírni a gondolataimat róla, hátha mások is észreveszik és elolvassák. Ennek a kötetnek lelke van és kicsit talán gyűjtő is egyben, emberi lelkeket gyűjt, mert aki kézbe veszi, az otthagy magából egy apró szeletet és azt már sosem kapja vissza. Borbély Szilárd (1963.november 1.- 2014.február 14.) József Attila –díjas magyar költő, író, egyetemi oktató, irodalomtörténész. Elsődlegesen versei által ismerhette meg a publikum nevét hazánkban. Első regénye,...
Ésik Sándor – Sanyikám, én nem politizálok
„(…) mert politizálni nem csak azt jelenti, hogy állást foglalok egyik vagy másik párt mellett. Amikor a választásokon szavazunk, akkor valóban állást foglalunk, ám két választás között is véleményt kell alkotni a közélet kérdéseiben, környezetünk, közös ügyeink kérdéseiben. És fontos, hogy ez a vélemény a saját véleményünk legyen.” Sokszor hangoztatom, hogy két témakörben nem szívesen olvasok: az egyik a vallás, a másik pedig a politika. Ugyanis ez a kettő sokszor agresszív felhanggal hirdeti az adott hitét, véleményét, meglátásait, és ha valaki eltér az általa kijelentettektől, akkor azt tűzzel - vassal támadják. Sokszor belekérdezek olyan dolgokba, ami...
Schwechtje Mihály – Félúton Berlinbe
„[…] csak akkor tudjátok megvédeni magatokat a hiénákkal szemben, ha tájékozottak vagytok, és a tudásotok sziklaszilárd.” A 21. század az internet adta széleskörű ismeretektől kezdve egészen az okostelefonokon rögtönzött információ jutásáig, számos lehetőséget kínál az embereknek tudásuk, érdeklődésük, vagy éppen szórakozásuk szélesítésére. Korunk gyermekei már nem a kockák és társasjátékok által ismerik meg a stratégiai gondolkodást, hanem a számítógépek kezelésével és az internet végeláthatatlan lehetőségeivel. Sokszor találkozom olyan tinédzserekkel, akik a telefonokat és gépeket kisujjból tudják kezelni, akár alapszinten programozni, de ha kitekintenek a világba, akkor...
Kresley Cole – A sötétség démona
„Csak azok az emberek ismerték a félelmet, akiknek volt mit veszíteniük.” Nem sűrűn fordul elő mostanában, hogy erotikus irodalmat veszek kézbe, pedig akármennyire is hihetetlen van igényem ezen alkotásokra is, csak valahogy úgy látom, hogy ebbe a kategóriába már tényleg bekerült „minden”, még az olyan könyvek is, amelyek pusztán csak a közösülés egy típusát veszik górcső alá. Ez a fajta alkotás számomra nem nyújt semmit és őszintén szólva unom is. De, vannak azon regények, amelyek sokkalta többről szólnak, mint pusztán két test megismeréséről. Két lélek érzelmeinek szirmaira bontása csodálatos, legyen szó szépirodalmi vagy szórakoztató jelleggel írt műről. A fantasy témakörrel...
Dér Adrienn – Egy jeti lakik a pincénkben
„Drágám, ezentúl te sem kapsz párnát a fejed alá, még van hajad bőven.” Azt hiszem, hogy most egy nagyon szokatlan értékelést fogok írni, ugyanis ez a történet maga az őrület, pedig kivételesen komolyan álltam neki az olvasásnak, de rá kellett, hogy döbbenjek felesleges volt. Már az első sorától kezdve megadta az alaphangulatot és szerencsére ez az érzés végig kísért az utolsó mondatig. Hogy miről is van szó igazából? Nos, ezt fedezzük most fel együtt, hátha a bejegyzés végére rájövünk, nem igaz? Dér Adrienn szerző nevét még 2019-ben a szívembe zártam, elvégre akkor debütáló A kaszabmanó című kötetével elérte nálam, hogy rögtön első olvasásom után kedvenc könyveim...
Szabó-Huber Nikoletta – Jégvirágok
„Sokszor a tökéletlenség tesz minket tökéletessé.” Számtalanszor éreztem már úgy, hogy pont jókor veszek kézbe könyveket. Ezek az alkotások éppen akkor „érkeznek” meg hozzám, amikor befogadó vagyok mondanivalójukra és üzeneteikre. Pont ez történt a mostani kötettel is, hiszen melankolikus időszakomat élem, amikor az élet terhei túlságosan maguk alá próbálnak gyűrni. Ilyenkor nehezebben nyitok, mégis keresem az újat. Ebben az esetben pedig egy történetcsokrot kaptam, amely hangulatának „illata” betöltötte a lelkem és nem is eresztett. Szabó-Huber Nikoletta – Jégvirágok című könyve 2020-ban jelent meg a NewLine Kiadó gondozásában. A borítót ismételten Ashley Redwood munkájának...
Lukács Liza – Lenyelt vágyak
„A segíteni akarás nem egyenlő azzal, hogy azonosulok a másik gondjával-bajával. A segítés, a támogatás épp ott kezdődik, hogy kívül maradok, így képes vagyok támasznyújtásra, tudok más nézőpontból tekinteni a helyzetre. Nyugodt maradok, erős maradok, önmagam maradok. Ha átveszem a másik lelkiállapotát, ha empátia helyett egyfajta kompániát vállalok, akkor könnyen előfordulhat, hogy érzelmileg alkalmatlanná válok a segítésre.” Hosszú évek óta küzdök túlsúllyal, talán immáron tíz éve is megvan már, hogy évről évre egyre csak gyarapodnak a kilóim. Ennek a folyamatnak persze nehezítő alapzata volt egy majd hét évig tartó nőgyógyászati betegség is, ahol a kezelés folyamataként...
Tőzsér Árpád – Lélekvándor
„Várakozunk. Megszoktuk. Mindig várunk valamit. A gyermek a fenőttkort, a felnőtt a megúnt kormány bukását […]” Valószínű nem fogok meglepetést okozni azzal a ténnyel, miszerint ezt a verseskötetet is többször vettem már kézbe, mégis csak most írok róla értékelést. Ennek lényegesen egyszerű oka van, mégpedig a tény, hogy egy kortárs szerző szavai mögött meghúzódó valós tartalmat egy olvasás alapján nem lehet megfelelően leszűrni, vagy csak nekem okozott nehézséget. Azt gondolom, hogy nem bűn ugyanazt a művet többször is átolvasni, gondolkodni a verseket megihlető gondolatiságon, esetleg utána nézni egy – egy műnek vagy alkotójának. Ezt tettem jelen esetben én is, hiszen sok...
