KÖNYVELVONÓ

Stephanie Garber – Finale

  „A szerelem tényleg a mágia egy formája.”   Nagyon vártam, hogy kiolvassam ezt a könyvet. Már egy ideje ott lapult a polcon, de aktuálisan mindig máshoz volt kedvem. A Caraval befejező kötete egyszerűen káprázatos. A szó legszorosabb értelmében. Gyönyörűek benne a helyszínek, lélegzetelállító, ahogyan ábrázolja az emberi viselkedést a normál és misztikus lét határmezsgyéjén. A kötet elején egy lightos kis kezdéssel mind a két lány szerelmi élete van a központban, miközben szépen lassan elkezdenek ébredni a Fátumok és rombolnak maguk körül. Ameddig a romantikus szál van középpontban, addig a cselekmény is kissé vontatott, mintha lassan zajlana minden. Utána hirtelen bedurvul. Scarlet...

bővebben

Steven Saylor – A hét csoda

Őszintén bevallom, nem tudom, hogy mikor került hozzám a könyv. Csak annyi biztos, hogy a sorozat egyik részét, a Római vért még pótmamimtól kaptam. Mivel a sorozat több kötetből állt, így evidens volt, hogy ezt is megveszem, hiszen ezzel kezdődik minden. A borítója igazán megfogja az embert. Egyfelől megfelel a saját elvárásaimnak, másfelől pedig kellemes ránézni, jó az összhatás. Nemcsak a képi összhang van meg, hanem a borítókép teljes mértékben visszaadja a kötet lényegét. A könyv történetével kapcsolatban nem kell valami nagy durranásra számítani, de ez nem is baj, mert úgy jó, ahogy van. Kellően izgalmas, mindvégig fenntartotta az érdeklődésemet és nem voltak benne vakvágányok. A...

bővebben

Buótyik Dorina – III. Amenemhat rejtélye

    Nem is olyan régen találkoztam az írónő nevével egy másik munkám kapcsán. Akkor még nem is sejtettem, hogy Egyiptomról írt egy könyvet. Mint első könyves író merész témát választott, elvégre ez a történelmi időszak nagyon kemény kutató munkát igényel, és bizony könnyen el lehet veszni a fáraók világában. Az első, amit mindenképpen meg kell, hogy jegyezzek, az a borító, mely színekben nagyon összemosódott hatást kelt. Nekem sok az arany árnyalat és főleg a betű színezése miatt morgok. Egy kicsit mélyebb tónussal varázslatos is lehetett volna. Tudom, hogy sokan nem értitek ezt a rögeszmémet, de egy könyv a külső és belső alapján ítéltetik meg. Legtöbben már a borító láttán...

bővebben

Kristin M. Furrier – Az üveggyémánt átka

    Nem is tudom, hogy hol is kezdjem ezt az értékelést, hiszen még most is a könyv hatása alatt állok. Talán először is szeretném megköszönni az írónőnek, hogy olvashattam a kötetét. Hálás vagyok érte, mert különleges élményben volt részem. Kristin M. Furrier neve számomra ismeretlen volt eddig, amit igazán sajnálok, mivel ha jól láttam, már három másik regénye is megjelent. A mostani története ifjúsági irodalom a javából. Az események kezdetben átlagosak, hiszen adott egy család, ahol három gyermek éli szürke hétköznapjait. Az édesanya rendmániájának köszönhetően a kisebbik testvér dolgainak szanálására kényszerül és így kerül főhősnőnk birtokába egy üveggömbhöz hasonló...

bővebben

Oliver Moor – Acélba zárt múlt és Holdárnyékban

  Nem tagadom, hogy nagyon furcsa ember vagyok. Nagyon széles az érdeklődési köröm mind könyvek terén, mind az életem más területeit is nézve. A másságom abban is megnyilatkozik, hogy sokszor a megérzéseimre hagyatkozom és ez az életem folyamán 98% mindig bevált. Tehát a mostani olvasási élményemet is ez befolyásolta, és nem is akárhogyan. Idei évem újdonságai között tartom számon, hogy nyitottam a hazai férfiírók munkássága felé is, és stílustól függetlenül szép számmal olvastam kimagasló illetve kevésbé jól sikerült műveket.  A mostani olvasásom Oliver Moor írótól "szűz" ismeretek jellemezték. Előtte soha semmit nem volt szerencsém ismerni az írótól, sőt magát az alkotót is homály...

bővebben