„egy ölelés az öböl széle, partjára kiül a nedves gondtalanság.”       Azt mondják, hogy a vers egy ember utolsó fájdalmas sóhaja a világ felé, amelyben minden elmondott vagy éppen elhallgatott igazsága rejtekezik. A sorok között megbúvó üzenetek, melyeket csak az igazán figyelmes olvasók lelik meg, egy egész életutat mesélnek el. Hogy éppen a kortárs vagy a letűnt korok nagyjaitól származnak ezek az éteri sóhajok, oly mindegy, a lélek könnyeitől nem fog új élet sarjadni, mégis alá hullva a legszebb esőt ígérik a földnek. A költészet végtelensége két ember lélekeszenciájának tánca. A költő a felkérő, az olvasó pedig az a pillanatnyi szerencsés személy, akivel a...

bővebben