„– A folyók szeszélyesek és lelkük van […].” Valahogy az az érzésem a mostani sztorival kapcsolatban, hogy bizony egész végig az orromnál fogva vezetett. Ugyanis én gyanútlanul egy nyári élményekről mesélő történetre számítottam, ahol hét írópalánta és egy neves írónő megmutatják számomra (naiv olvasónak), hogy mi a titka egy igazán különleges regénynek. Végül is az elvárásomat felülírta és talán át is ugorta a maga szemtelenségében, de ez más kérdés. Tagadhatatlanul átvert és a végére volt képe magamra hagyni a gondolataim szélviharában. De, ahogy nincs tökéletes történet, úgy nincs teljesen tiszta lelkű olvasó sem. Hogy, akkor mégis mit kaptam? Mindjárt elmesélem… Tolnai Panka...

