„Hazám az, ahol otthonom fészek, szívem sárgarigódal.”   Az idő a legdrágább kincsünk, amellyel egy ember rendelkezik élete folyamán. Nem kézzel fogható, de az elpazarlása mindig visszaüt, ahogy haladunk előre utunkon. A lélek mindig olyanná válik, ahogy az időnket forgatjuk, hiszen ki hazardírozik vele, carpe diem, tehát a mának él, és van, aki óvatosan csipeget, alig él. A középút nem adatik meg mindenkinek, ráadásul ahányan élünk eme Földön, annyi változatra lelhetünk éppen. Az irodalom örökéletű, és bizonyos szegmense, a költészet egy gyönyörű rét. Tele szebbnél szebb virágokkal, feketékkel és színesekkel. Lehet tarka, lehet matt vagy szivárványszínű, mindig az dönti el, hogy...