KÖNYVELVONÓ

Bruna De Luca: Lívia Rómában

Bruna De Luca: Lívia Rómában

„De ennek a helynek pontosan arra van szüksége, ami én vagyok. Egy kicsit mindenből, egy híd a világok között.” Ezt a regényt a Sárkányszív Könyvklub okán vettem kézbe, mondván romantikus és két ifjúsági kötet között pont jó lesz. Valamiért elfelejtettem fülszöveget olvasni, mert akkor tudtam volna, hogy a szereplők kamaszok, tehát a szándékom már az elején megbukott. Ugyan nem szegte kedvemet, miután rájöttem erre a kis tévedésemre, de azért nem volt felhőtlen utazásom, ezt már az elején leszögezem. De mielőtt bármibe is belemennék részletesebben, itt is szeretném megköszönni a Menő Könyveknek, hogy olvashattam ezt a történetet. „Ekkor rájövök, hogy két kultúra részének lenni több, mint a...

bővebben
Nagy Kriszta Léna – A kerítés túloldala

Nagy Kriszta Léna – A kerítés túloldala

„Jó kedvvel kell sütni. Akkor lesz igazán finom az étel, ha arra gondolsz, akinek szánod […].”   Elsőkönyves szerzőnek sosincs könnyű dolga, mert mindazonáltal, hogy az általa elképzelt világot, történetet papírra kell vetnie megfelelő stílusban, bizony még az üzenetet is jól érthetővé érdemes tennie, hogy minél több olvasó befogadhassa és a maga szemléletével tovább érlelhesse gondolataiban. De mi van abban az esetben, ha egy alig 224 oldalas regény sokkalta többről szól, mint karakterek cselekvéseinek és gondolatainak összessége? Gondolok itt mindjárt a Holokauszt transzgenerációs örökségére, különböző lelki betegségekre vagy éppen egy csodálatos szerelem kibontakozására. Nagy...

bővebben
Mohamed Mbougar Sarr – Az emberek legtitkosabb emlékezete

Mohamed Mbougar Sarr – Az emberek legtitkosabb emlékezete

„Minél szebb a látvány, annál teljesebb a borzalom. Mik vagyunk? Vérgyűrű a fény díszdobozában […].”   Nehéz szavakba önteni mindazt az érzést és gondolatiságot, amelyet eme könyv hagyott hátra bennem olvasásom után. Részben meg vagyok rökönyödve, más részről viszont teljesen elbűvölt a maga naturalista üzenetével. Az ember nagyító alá kerül rassz és identitás tekintetében is, ám, hogy ki hogyan és miképpen ítéltetik meg, már egyéni. Ráadásul az irodalomhoz szóló „elégia” is egyetemben, a szó nem eredeti értelmében. Az író tükröt tart számunkra és az írás legszentebb Istenének felkínálja áldozattételként az olvasói lelket, amely a maga önzőségében egy kiáltás is az éterbe, mindarról,...

bővebben