Alapvetően elsődlegesen a kortárs meseírókat azért kedvelem, mert képesek letűnt korokból is merítkezni írás előtt, és olyan eseményekből, régmúlt szokásokból is történetet kerekíteni, amelyeket mi már többnyire csak a könyvekből és jóesetben a nagyszüleinktől ismerhetünk meg. Ebben az esetben is egy ilyen mesekönyvről lesz szó, amelyet nagy élvezettel vettem kézbe. Takács Viktória nevét jól ismerem, hiszen már két kötetét is olvastam az utóbbi években. Az első ilyen a Busó mese, a második pedig a Betlehemi mese volt. Míg az előbbit nagyon szerettem, addig az utóbbival volt némi problémám, de mindkettő kötet – ahogyan a mostani is – a Scolar Kiadó, Hagyományaink sorozatának...

bővebben