KÖNYVELVONÓ

Barnabás Varga – Az erdő rejtekén

Barnabás Varga – Az erdő rejtekén

„[…] az összehasonlítás az ego művészete.”   Nagyon szeretem a fákat, az ősi letisztult bölcseket, akik egyedül és együttesen is védenek akaratlanul is, amiért végtelen hálás vagyok. Ezek az óriások annyi ajándékot adnak számunkra, hogy elkényeztetnek minket, ám ahogy fogadjuk, vagy éppen követeljük ezeket, az már elkeserít. Ezért amikor elolvastam a fülszövegét a mostani regénynek, kétszeresen is felcsillant a szemem. Először is a fent már említettek okán, hiszen egy erdőben játszódik a cselekmény, illetve a szerző miatt is, hiszen volt már szerencsém korábbi alkotásaihoz. Varga Barnabás író nevével először 2022 telén találkoztam, amikor kézbe vettem Egydollárosok a falon című...

bővebben
Mechler Anna – Gerti és a varázsgömböcskék

Mechler Anna – Gerti és a varázsgömböcskék

„Milyen csodálatosak azok a pillanatok, amikor letelnek a várakozás órái!”   Egyszerűen csodálatos, hogy hiába ez már A virágtündérek titkai sorozat ötödik része, még mindig ugyanolyan minőségben tárja elénk egy-egy növény előnyeit és gondozási feltételeit a szerző, mint ahogy azt a legelső kötetben tette. Imádom Láng Anna illusztrációit, amelyek gyönyörű meleg színekkel a lelket is bearanyozzák akaratlanul is. Mechler Anna számomra az a sokoldalú írónő, akinek bármilyen történet is kerül ki pennájából, azt rögtön előrendelem, és alig várom, hogy olvashassam. A fent említett sorozaton kívül Kerék mesék címen futó történeteit is olvashatjuk, ahol gépjárművek életébe enged betekinteti...

bővebben
Trifán-Radics Bettina – Zöldségek, gyümölcsök, gyógynövények

Trifán-Radics Bettina – Zöldségek, gyümölcsök, gyógynövények

„– Mi az ebéd? – kérdem anyát. Oly jó illat lengedez. – Fénylő, lila padlizsánból készült el a krémleves.”   Gyermekverseket olvasni mindig öröm a számomra, hiszen a rímekkel meghintett sorok igazi csemegék a léleknek. Sokszor a témakörök is változatosak, ám a tudást nem is olyan könnyű elrejteni bennük. De mégis akadnak olyan szerzők, akik megpróbálkoznak vele, így a mostani olvasmányomban Trifán – Radics Bettina költő is olyan tematikákat gyűjtött össze, mint a növények jellemzői és gyógyhatásaik. A könyvet a Dr. Kotász Könyvkiadótól kaptam recenzióra, amit itt is szeretnék megköszönni. Mitől jó egy gyermekverseket tartalmazó kötet? Teszem fel sokadjára a kérdést. Talán attól, hogy...

bővebben

Mechler Anna – Nadin és a varázstégely

  „(…) az embereknek is szüksége van a növények gyógyító erejére.”     Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen felnőtt a világon, aki a gyermeki énjét időközönként kényezteti, persze mindenki mással. Számomra Mechler Anna mesekönyvei azok a bizonyos történetek, amitől a lelkem szárnyra kel, és igazán üdítően érzem magam egy – egy kötet olvasása után. A mostani értékelésem is egy ilyen könyvecskéről szól.   Mechler Anna – Nadin és a varázstégely című mesekönyve 2021 egyik újdonsága, amely a Manó Könyvek gondozásában jelent meg. Ez a kötet A virágtündérek titkai sorozat harmadik része. A sorozat többi részét itt találod. De nézzük is, hogy miről szól ez a mese:   A hiedelem úgy...

bővebben

Érzékeny bőr kezelése

  A népesség körülbelül felének van érzékeny bőre. Kipirosodik, viszket és húzódik. Sokszor a kiváltó okok sem teljesen ismertek. Lehetnek külső okai a bőr szenzibilizációjának, de lehetnek belső okai is, például életmód által kiváltott, egyes folyamatok felborulása a szervezetben.   A bőr védőgátat biztosít a szervezetünk és a külvilág között. Védelmet nyújt a külső környezeti hatásokkal szemben és segít megtartani a hidratációt. Érzékeny bőrűek esetén fennáll a fokozott transzepidermális vízvesztés (TEWL), amely számos probléma forrása lehet. Amellett, hogy a bőr húzódik, feszül, akár viszkethet is, érdessé válhat, égető érzés és kipirosodás jellemezheti, ezeken a tüneteken túl még...

bővebben

Mechler Anna – Olina és a varázsszirmok

    Számos mesekönyvet olvastam idén, volt, ami tetszett és természetesen akadt olyan is, ami nem fogott meg. Ilyen esetekben elrejtőzhetnék azon tény mögé, felnőttként nem az én korosztályomnak szólnak, de ezt meg kell cáfolnom. Nem az a lényeg mennyi idősek vagyunk, hanem a tény, milyen lélekkel olvassuk az adott történetet. Mindenkiben ott a gyermeki én, csak ki engedi, hogy előtérbe kerüljön, és van, aki elzárja. Én az előbbi vagyok. Nagyon szeretem a meséket, és ezáltal nyitott lélekkel olvasom az adott könyveket. A legnagyobb örömömre Mechler Anna: Olina és a varázsszirmok mesekönyv egy csodálatos világot nyitott meg lelkem előtt és elrepített a virágok birodalmában és...

bővebben