Madarász Éva – Tiszavirágok

„Tudtam, hogy előbb-utóbb ráérzel. Arra, amire én is, nagyjából ennyi idősen: hogy a természet a legjobb dolog, ami körülvehet bennünket.” Nem is tudom, hogy igazán mire számítottam, amikor kézbe vettem ezt az ifjúsági regényt. Már olvasás előtt is hallottam róla, hogy kalandos és fontos témája a környezetszennyezés, de valahogy másra számítottam. Hiszen erről a témáról ugyan nem lehet eleget beszélni, olvasni, hallani, ám ha ez ráadásul egy igazi kalandos történettel párosul, emészthető formában elképesztő fordulatokkal tarkítva, akkor szinte mi magunk is környezetvédőkké válunk. Madarász Éva írónőtől még 2021-ben volt szerencsém kézbe venni Hullámvasút című alkotását, amelyet...

bővebben

Dennis Lehane – Apró irgalmak

“Ő pedig legszívesebben azt felelné: “Oké, vágjunk bele. Majdnem megragadja az arcát, rátapasztja az ajkát az övére, és összeszorított fogain keresztül mondja: “Csináljuk, de kurvára!” Aztán valahogy mégis ezek a szavak törnek ki belőle: – Szóval, túl jó vagy nekünk, mi? Elkeseredett nyögés buggyan ki a férfi szájából, a hang valahol egy halk sikoly és egy hangos sóhajtás között van. Ami reményfoszlány eddig talán a szemében pislákolt, most szépen buszra száll, örökre elhúz a városból, és most már teljesen üres, halott szemmel néz Mary Patre. – Takarodj innen a picsába – mondja halkan. – Ha Jules előkerül, szólok neki, hogy menjen haza.” Tételezzük fel, hogy egy olyan nagyvárosban...

bővebben

Makiia Lucier – A pusztulás kora

„Néha az újrakezdés a legjobb megoldás.” Szeretem azon regényeket, amelyek hangulatilag nyomasztóan hatnak rám, ám mégis valamely könnyedebb műfajban íródtak. Ebben az esetben több kategóriát is felsorolhatnék, hiszen a fantasy-n kívül, ifjúsági és romantikus irányzat nyomait is felfedezni véltem, valamint folyamatosan jelen van a halál és a különböző bűntények sem ritkák. Itt megtalálhattam mindazon jellemzőket, amiért szívesen forgatok fantasy köteteket és bár nem a klasszikus stílust képviseli, mégis kikapcsolt és nem eresztett. Makiia Lucier újságíró, könyvtáros és nem utolsósorban író. Guamon szigetén született és nőtt fel, ami helyileg a Csendes-óceán legdélibb, a Mariana-szigetek...

bővebben

M. L. Eperke – Az Ősi erők gyermekei

„– Nem gondolom, hogy mindenkinél örökké tart a szerelem, a megszokás érzete pedig gyakran összezavarja az embereket. Nem látják a kettő között a különbséget.” Kérem szépen itt az élő bizonyíték, hogy egy hazai szerző is lehet legalább olyan jó, mint a külföldi írók, annyi eltéréssel, hogy az utóbbiak esetében egy egész stáb foglalkozik mind a marketinggel, mind a kötet szerkesztésével, míg itthon ez valamiért rendre elmarad, vagy hiányosan történik meg. A jelenlegi olvasmányom alaptörténete nagyon megfogó, sőt talán fogalmazhatok úgy is, hogy tökéletes… lenne, ha a fent már említett szakemberi segítséget megkapta volna. De nézzük is, hogy miért gondolom így. M.L.Eperke – Az...

bővebben

Anne Cathrine Bomann – Kék

„Ha nem hagyjuk, hogy a dolgok jelentőséggel bírjanak, akkor mi értelme az egésznek? Miért lesz valakiből pszichológus, ha nem törődik az emberekkel?” Az utóbbi egy évben egyre nagyobb érdeklődéssel keresem azon skandináv szerzőket, akik különlegesen tudják megfogni az emberi lélek jó -és rossz oldalát. Gondolok itt rögtön egy nagyon hétköznapi és természetes folyamatra, a gyász feldolgozására. A mostani olvasmányom is ezt a fontos témakört vette górcső alá, amely ugyan fikció, ám részben valós elemeket is tartalmaz. Ráadásul emléket állít Karin Boye: Kallocain című művének. Anne Cathrine Bomann 1983-ban született Koppenhágában. A dán származású szerző pszichológusként remekül bánik...

bővebben

Máthé József (szerk.) – Őszi muzsika

„Ó, szörnyű kor, mely vassal s vérrel érvel! Érces csengésű hősi ideál! Az itt a hős, aki a kor dühével, bús homlokát felszegve, szembeszáll.” Hosszú utat jártam be a mostani olvasmányommal, hiszen valamikor a tavalyi évben kezdtem el olvasni, de végül csak most értem a végére. Elsőre talán úgy tűnhet, mintha nehezemre esett volna befogadni a benne leírtakat, de ez így nem teljesen lenne igaz. Talán érdemes úgy tekinteni erre az időszakra, mint egy álomszerűségre. Néha napokig hozzá sem nyúltam, sőt talán hetek is eltelhettek, ám aztán ismét kézbe vettem és pár költemény erejéig magamba fogadtam a hangulatot, az eszmei képeket. Mint már sejthetitek, egy verseskötetről van szó...

bővebben

Jón Kalman Stefánsson – Hiányod maga a sötétség

„A világot sokféleképp lehet látni, és a nézőpontunk valószínű leírja a jellemünket. Áruld el, minek látod a világot, és megmondom, ki vagy.” Amikor az ember valami különlegessel, valami megfoghatatlanul nagyszabású dologgal, eseménnyel vagy – az esetemben – történettel találkozik, mindig felvetül egy gondolat, miszerint elég bátrak és erősek vagyunk-e ahhoz, hogy szavakba öntsük felmerülő érzéseinket. Vajon képes-e egy szermély leírni megfelelően annak a pillanatnak a varázsát, félelmét, vágyakozását? Ez egy igen nehéz kérdés, amelyre felelni igazán mindenki csak maga tud csupán, hiszen az egyén képes csak eldönteni, hogy rettegését és bizonytalanságát legyőzi-e a kíváncsiság az...

bővebben

Adèle Dan – Démoni ketrec

„Honnan tudhatnád, hogy valóban feledni akarsz, ha még sosem emlékeztél igazán?” Nem tudom, hogy mennyire fogok meglepetéssel szolgálni, de valahogy így képzeltem el mindig is a poklot, ahogy a jelenlegi olvasmányomban szemeim előtt megelevenedett. Sokszor gondolkodtam már azon, hogy az ember által elképzelt túlvilág milyen is lehet, de ahány vallást vettem figyelembe, annyi féleképpen képzeltem el ezeket a helyszíneket. Minden tekintetben úgy gondolom, hogy a kötet egyik idézete nagyon is méltán visszaadja a hitemet, miszerint „Valóban semmi sem fekete vagy fehér. Mégis hogyan lehet így a jót választani?” És való igaz, hogy nincs a két pólus meg egymás nélkül, tehát a jó csak a...

bővebben

Clara Dupont-Monod – Egy közülünk

„(…) az embert a hely, ahová születik, legalább annyira meghatározza, mint a család, amely körülveszi.” Mit is jelent pontosan a tökéletes kifejezés? Teszem fel sokadszorra is a kérdést. Az átlag meglátás szerint a tökéletes olyan hibáktól vagy hiányosságoktól mentes (pl. állapot); minden tekintetben teljes és hibák nélküli, amiben hiánytalanul benne van minden, aminek benne kell lennie, és nincs benne semmi olyan, aminek nem kellene ott lennie. Azt mondhatnám ezt értem, de ez vajon az emberre is átruházható –e? Én úgy gondolom, hogy ez a fogalom függ a személytől vagy helyzettől, hiszen ahány ember, annyi meglátás és nézet. Mindig az az aktuális tökéletes, amit...

bővebben

Hevesi Judit – Hálátlanok búcsúja

„minden elmúlt a köveken túl már felkelt a nap de ennyi ember istenem az mennyi bűntudat.” Évek óta olvasok verseket, haikukat és sokszor kincsekre is lelek egy-egy kalandozásom folyamán. Sokszor úgy érzem, hogy kedvencre találtam aktuális olvasmányom költőjében, mégis kevés olyan alkotóról tudok számot adni, akinek mondanivalója a lelkemig hatol. Évekkel ezelőtt megfogadtam, hogy nyitott szívvel és elmével állok minden alkotás elé, hiszen a lelkem egy tiszta papír, amire a költő felfesti üzenetét. Most is ezzel a megszokott mentalitással kezdtem el olvasni eme csepp kötetet, de végül vértől mocskosan csuktam be a fedelet. Hevesi Judit magyar költő és szerkesztő, aki...

bővebben

« Régebbi bejegyzések