KÖNYVELVONÓ

Emma ZR – Hurrikán után

Emma ZR – Hurrikán után

„Kitartás. Akarat. Fegyelem. Alázat. Nagy szavak, amelyek semmit nem érnek kimondva. A jelentésüket csak az ismeri, aki képes lenne meghalni azért, amit szeret. Képes lenne mindent feladni, akár önmagát is.”   Nocsak-nocsak… ejnye kedves írónő… már megint függővéggel kínoztad az olvasóidat. Nem félsz, hogy előbb – utóbb megtorolják ezt az elbánást? Nos, tudom, hogy hiába háborodom fel, elvégre ezért is akarom majd elolvasni a következő részét ennek a sorozatnak, ugyanakkor valóban kiborító, hogy még a „kanyarban” sincsen a folytatás, de én már sóvárgok utána. Döbbenet, hogy milyen vágyakozóvá tud válni az ember, ha valami mélyen megérinti a lelkét. Emma ZR – Hurrikán után című könyve...

bővebben
Emma ZR – Hurrikán

Emma ZR – Hurrikán

„[…] egy ember annyit ér, amennyit a szava.”   Úgy látszik, hogy az idei évem csupa meglepetéssel fog szolgálni, hiszen immáron ez a második olyan alkalom, amikor kissé félve álltam neki az olvasásnak, ám hála égnek nagyon kellemesen csalódtam. Mint már többen sejtitek, az erotikus műfajba tartozó történeteket többnyire csak abban az esetben „fogyasztom”, ha valamely másik – általam kedvelt – zsánerrel keveredve íródott. Gondolok itt mindjárt az erotikus fantasy kötetekre, amelyeknek megvan az az eshetőségük, hogy sokkal többről fog szólni az adott történet, mint két személy „násztánca”. Persze itt is adódhatnak eshetőségek, amikor pont ennek az ellentétjét tapasztalom, de mégis...

bővebben