Alexander Weinstein – Az Új Világ gyermekei és más történetek

"Néha, amikor előjön az este, és a fény úgy esik az otthonunkra, hogy arra a másik életünkre emlékeztet, beszélgetünk róluk. Arról, hogy milyen volt az arcuk, a testük súlya a karunkban, hogy a legkisebb hogyan mászott fel mindig a hátamra. Amikor azt látom, hogy Mary egyedül üldögél a nappalinkban, miután a nap már lement, csak az alkonyat vöröse rajzolja körbe a fákat, tudom, hogy rájuk gondol. Olyankor odasétálok, átkarolom, vagy letérdelek mellé, az ölébe hajtom a fejemet, és úgy maradunk, egymás fájdalmát ölelve és azon gondolkozva, hogy tényleg szörnyetegek vagyunk-e. Ők nem voltak valódiak, mondogatjuk, megerősítésre vágyva. Ugye? Nem. Nem voltak. Utána felkelünk, nekilátunk a...

bővebben

Vámos Miklós – Visz a vonat

„Milyen könnyű szeretni azokat, akiket nem ismerünk.” Visz a vonat, zötykölődünk. Néha úgy érezzük, hogy az elsuhanó táj képei, életünk éveivel mosódnak össze. Ebben a homályos, kissé kaotikus képzelgésben emlékek törnek felszínre, amelyekre már alig emlékezünk. Hosszú sorokba állnak össze képek, amelyekről nem mindről tudjuk, hogy a mi életünkből maradtak –e bennünk vagy csupán egy filmkocka vegyült el a képsorainkban. Az út, amelyre ráléptünk anno akaratlanul is végtelennek tetszett, pedig nagyon hamar elérünk a végére. Ki örömmel, tele emlékekkel, míg mások sok sírással, fáradalmakkal, fájdalmakkal. Minden út szakaszokra van felbontva és...

bővebben

Szőke Szabolcs – A bácsi zenél

„Jobb saskeselyűként egy csonttal beérnem, mint nagy lakomákra senkikhez betérnem; jobb árpakenyéren, mintsem mocskolva magam, élősdi gyanánt senkik táljából élnem.” Omar Khajjám (Halasi Zoltán fordítása) Hosszú évek óta figyelem, ahogy Budapest szívében, a Nyugati pályaudvar környéke egyre jobban megtelik olyan személyekkel, akik a társadalmi kasztok alsó szintjén lézengenek. Sokuk kéregetéssel vagy éppen ármányos valótlanságokkal ámítják a járókelőket, mások valóban személyes tragédiáik nyomásától fulladozva lépnek eme nehéz sors útjára, bízva abban, hogy az aznapi kenyérre és tejre valót a járókelőkben mélyen rejlő empátia segítségével megkereshetik. Nem tudom, hogy ki...

bővebben

Jan Kuntur – Budapest, te újraélesztettél

„Vár csigaháza a Holló-kő a sárga szoknyája aljára palóc keresztszemessel hímzett babafalu felett” Őszintén szólva cseppet zavarban vagyok, ugyanis ezt a kötetet vagy négyszer olvastam szinte egymás után. Ennek a többszöri olvasásnak az az oka, hogy bár hatalmas lelkesedéssel álltam neki az olvasásnak, rendre mindig más értelmet kapott az adott szöveg. Gondoltam először arra, hogy az én hangulatomtól függhet ez a változatosság, de végül arra jutottam, hogy a kötetben kell keresni erre a kérdésre a választ. Jan Kuntur permi születésű orosz költő, aki ebben a könyvében kis hazánkat vette górcső alá. Hogy mi vesz rá egy más nemzetiségű alkotót arra, hogy hazánkról írjon? Nos, erre a...

bővebben

Basil Bunting – Kamo no Chomei – Yoshishige no Yasutane – A fűkunyhóból

„A szavakban meg nem jelenő többletérzés, a formákban észre nem vehető látvány. (…) Ezek lényegi természete magától alakul ki. Hasonlít ez ahhoz például, amikor ősszel az alkonyi égen sem színek, sem hangok nincsenek. És még ha nem is jut eszünkbe semmi, miközben kell lennie valahol kiváltó oknak, egyszer csak kicsordul a könnyünk.” Azt hiszem, hogy mindannyiunk életében vannak azok az élmények, melyek elemeiben rázzák meg a lelkivilágunkat. A mostani értékelésem egy olyan könyvről szól, mely elsőre unalmasnak tűnhet, vagy akár túl bonyolultnak, de ha figyelmesen olvassuk a sorokat, megértjük, hogy a világ változásai nem külsőleg, hanem belsőleg lassúak, de erről kicsit később....

bővebben

Molnár T. Eszter – A számozottak

„A futástól szabad lett, a szabadságtól pedig dühös.” Szabadság? Vajon mit értünk –e szó alatt? Egyáltalán mindenkinek ugyan az a gondolata támad, mikor meghallja vagy meglátja? Vajon tudjuk-e értékelni vagy merünk –e élni vele? Egyáltalán akarjuk –e, hogy részünk lehessen benne? És végezetül megérdemeljük-e? Ezek a kérdések törtek feszínre bennem olvasásom folyamán. Molnár T. Eszter novellás kis könyve csupán 90 oldal, de benne van minden, amit el akarunk kerülni, amitől éjjelente rettegünk, vagy bele se merünk gondolni. Fullasztó a kötet, komor és nagyon mély érzelmeket rángat felszínre. Megtépáz, szétcincál, de a legnagyobb döbbenetemre mégsem tudtam abbahagyni az olvasását. Ott van a...

bővebben