„Tó és a folyó egymásba feledkeztek zápor idején”         Most már biztos vagyok abban, hogy a költészet eme ágazata is hatalmas kedvencemmé vált az évek alatt. Amikor ezeket az apró, de mégis annál nagyobb érzelmeket tükröző sorokat olvasom, mindig úgy érzem, hogy egy kincsre leltem általuk. Megbékélve az adott helyzetemmel, a világgal és önmagammal is egyaránt. Mert ezekben a sorokban benne van a költő lelkének egy pici lenyomata, az én lelkem éppen aktuális árnyalata és a költészet határtalansága, amelynek egyenlete egy visszafordíthatatlan változást idéz elő bennem. Minden haikuköltő egy varázsló is egyben, legyen az a régmúlt vagy a jelen nagy alakja,...

bővebben