KÖNYVELVONÓ

„Számomra nagyon fontos, hogy a meséim tanulságot tartalmazzanak. Azok a bizonyos rejtett tanítások.” – Interjú Csete Dóra írónővel

  Minden évben nagy gonddal válogatom ki azokat a meseszerzőket, akikkel a következő év folyamán mindenképpen szeretnék foglalkozni, tehát, amint megjelenik egy új könyv, máris szaladok beszerezni. Tavalyi év folyamán ismertem meg a mostani beszélgető partneremet, hiszen volt szerencsém kézbe venni Lillen, a tünde alkotását. Idén A Zöldlomb-erdő lakói című mesekönyvét olvashattam, amit nagyon megszerettem. Így vettem a bátorságot és egy interjú keretén belül kérdezgettem az írónőt. Meséről, hazai igényekről és természetesen a mesekönyvről is szó esett. Kérlek, tartsatok velünk!   Kedves Dóra! Köszönöm, hogy elvállaltad az interjú felkérésemet. Kérlek, meséld el az olvasóknak,...

bővebben

Csete Dóra – A Zöldlomb-erdő lakói

„A mese az az ábécéskönyv, amelyből a gyermek megtanul saját lelkében olvasni. Bruno Bettelheim”         Nem is olyan régen került hozzám ez a csupaszív mese, melyet szeretnék megköszönni az írónőnek. Köszönöm, hogy olvashattam, egy élmény volt.   Csete Dóra nevével nem először találkoztam, hiszen még tavaly volt szerencsém olvasni tőle Lillen, a tünde című mesekönyvét, melyet akkor nagyon megszerettem és bizony vártam a következő lehetőségre, amikor új történetet olvashatok az alkotó tollából. Ennek pedig most jött el az ideje, ami egy remek kikapcsolódásnak ígérkezett.   A Zöldlomb-erdő lakói 2021 egyik újdonsága, mely a Newline Kiadó gondozásában jelent meg. A mesekönyv...

bővebben